KULTer.hu - Zacc és bársony
113777
post-template-default,single,single-post,postid-113777,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Zacc és bársony

Mucha Dorka: Puncs

A Puncs című regény az elmúlt évek tükrében különösen aktuálisnak mondható témát jár körül. A hatalmi helyzettel való visszaélés problémája a #MeToo-kampány keretében bejárta a média minden zugát, azonban jelen kötet ezt egy teljesen más szemszögből láttatja – már csak azért is, mert nem beszélhetünk áldozatszerepről. Egy egyetemista lány és oktatója között különleges kapcsolat bontakozik ki, ami őszinte érdeklődésen alapul, ennek ellenére nem könnyű eltekinteni bizonyos morális vonatkozásoktól. A regény számol ezekkel a kérdésekkel, és mindezt remekül árnyalva teszi.

Mucha Dorkának ez az első regénye, amely az Ünnepi Könyvhétre bújt elő a nyomdából. A megjelenéssel kapcsolatban talán a legtöbbször elhangzott gondolat, hogy az elmúlt évek egyik legerősebb debütálásának lehetünk tanúi, és nem árulok zsákbamacskát: hasonlóképpen tudnám summázni a saját olvasmányélményeimet is. Ez nem volt számomra az első néhány oldaltól kezdve evidens, ugyanis

a regény ereje nem részleteiben, nem egy-egy jelenetben, azok jól megformáltságában rejlik, hanem abban a tűpontosságban, ahogy egy meglehetősen összetett kortárs jelenséget megragad, ábrázol és kifejt.

A Puncs mind stilisztikai szempontból, mind a beszédmód tekintetében nyers, szinte durva, és mivel ebben következetes és őszinte, hitelesen képes megnyitni egy diskurzust – annak paradoxonszerű problémáját, hogy mit jelent kötődni egy olyan korszakban, amikor elköteleződni a legkevésbé sem ajánlott.

Igyekszik megragadni az elköteleződés ellen, illetve a függetlenség érdekében vívott harc női-férfi kapcsolatokra gyakorolt destruktív hatásait.

A kötődéstől való félelem problémája összefonódik a hatalmi visszaélés erkölcsi kérdésével, a szerző bravúrosan építi egymásra a kettőt olyan módon, hogy az gyümölcsöző lehessen. Ezenkívül a könyv az elbeszélő korosztályára jellemző egzisztenciális szorongásnak mint léttapasztalatnak egy kortárs ízű felvázolását is kínálja. A fásult nyegleség, a hanyag erőtlenség egy karakteres, ugyanakkor húsba vágóan ismerős nyelvet hoz létre.

Bár az elbeszélő olykor önértékelési problémákkal küzd, ennek ellenére erős, független nőként gondol magára. Talán nem véletlen, hogy egykori szobája falán újraszínezett Frida Kahlo-poszterek vannak kifüggesztve. Azt gondolja, hogy – szemben például lakótársával, Amarillával – tökéletesen képes uralni az életét, és az ebből adódó szabadságra szüksége is van. Miután viszonya lesz a tanárával, fokozatosan veszít ebből a magabiztosságból, hiszen egyértelművé válik, hogy képtelen tét nélküli játékként tekinteni a titkosnak szánt kapcsolatra, miközben elkerülhetetlenül kísérti a gondolat, hogy előidézője egy család megsemmisülésének. A feleség drámája ugyan nem kerül előtérbe, mégis kirajzolódik a két nő helyzetének, egymáshoz való viszonyának komplex képe. A fennálló helyzet mindkettejük önképét eltorzítja, a másikra vonatkozó értékek mentén kezdik el magukat újradefiniálni.

Az elbeszélőben a bűntudat és a fokozódó tehetetlenség kettőssége elkezd mindent feloldani, cseppfolyóssá változtatni körülötte.

A Bálinttal való, egyébként sem mély érzelmeken alapuló kapcsolata tönkremegy, Amarillával pedig egyre nagyobb űr tátong köztük, miközben a szorongás bekebelezi ambícióit. A szövegben visszatérő a faggatás mozzanata, amiként a hallgatás alakzata is. A regény hangvétele ennek, valamint a beszédmód dacossága, cinikussága ellenére is bensőséges, beavató, szinte vallomásszerű. „Ha kérdeznéd, azt válaszolnám, hogy nem szerettem.” Már a legelső mondat is erre utal, amiben ott rejlik a visszaemlékezés, az emlékek utólagos és tudatos rendezésének művelete – egyben az önkép rekonstrukciójának igénye.

Az események előrehaladtával egyre tisztábban érzékelhető a csapdahelyzet, valamint a lány kiszolgáltatottsága,

de ő ezt szinte az utolsó pillanatig nem artikulálja. Az egyik utolsó jelenetben mondja ki először, hogy valójában nagyon szerelmes. A szöveg bravúrja, hogy nyelvileg megteremti ezt a kettősséget: egyfelől úgy érezzük, hogy a jelenből visszatekintve értékeli a saját traumáját, másfelől pedig végigkövetjük a lelki folyamatát annak, hogy az elbeszélő hogyan tagad maga előtt is annak érdekében, hogy ne veszítse el a kontrollt saját élete felett. A kényszeres számolás objektív és biztos keretet ad egy-egy szituációnak.

Az elegancia, illetve annak hiánya meghatározó komponense a szövegvilágnak.

A dizájnnak és a stílusnak poétikai szerepe van a szövegben. Különböző anyagok és tárgyak jelennek meg, amelyek általában határokat jelölnek ki. „Tudod, mi a bajom a bársonnyal? […] Az, hogy ha hozzáérsz, akkor nyoma marad. Akármit csinálsz benne, marad rajta egy sáv, ami arra emlékeztet, hogy ott ki ért hozzád vagy te mihez értél hozzá.” (76.) Az elbeszélő például többször lakások berendezésén, valamint személyes tárgyakon keresztül határozza meg az adott személlyel való kapcsolatát. „Teljesen steril az egész lakás, amilyen Bálint is. Mármint úgy, hogy Bálint tipikusan az az arc, akinek nincsenek vicces feliratú pólói, mindene élére van vasalva, mindig rendezett, tiszta, jól átgondolt. Ő tuti nem gyűjti a játékokat a müzliből, és a hűtőjét sem aggatja tele mágnesekkel, mint mi Amarillával.” (70–71.) A cím által kijelölt téma természetesen implikálja ezt.

Az azonos nevű, közismert társkereső oldal arra teremt elsősorban lehetőséget, hogy üzleti alapon szerveződő kapcsolatok jöhessenek létre egyfelől jómódú, másfelől a fiatalság örök értékével bíró felek között. Ezek általában olyan hedonista jelleget felmutató kapcsolatok, amelyek gördülékenységét és könnyedségét a mélyebb érzelmek kizárása biztosítja. Valójában Amarilla gúnyolódik a kifejezéssel egy vita alkalmával: „most ez az ígéret, hogy ketten lesztek Angliában, nagyon tetszik, és már úgy érzed, fasza kiscsaj vagy, mert megfogtad a pénzes pasit, de szerintem ez a puncsos élet eléggé kilátástalan.” (124.) Az, hogy végül a puncs kifejezés címként köszön vissza, egyrészt azt sugallja, hogy az elbeszélő nem áldozatként pozicionálja magát, hanem valóban egyenrangú félként tekint a tanárára, így

egy független nő szabad választásaként rajzolódik ki előttünk a kapcsolat.

Másrészt a szó egy életstílusra is utal, amihez szervesen kötődik a luxus mint a konstrukció része. Persze, a képlet valójában csak nehezen behelyettesíthető, amennyiben a főszereplő szerelmes lesz, amit pedig a tanár nyújt, az nem a klasszikus értelemben vett fényűzés. Konferenciákra, kellemetlen találkozókra, kínos családi látogatásokra járnak együtt, és a helyszín kiválasztásánál fontosabb szempont a biztonság, mint a kényelem. „Meg akarom kérdezni, hogy akkor mégis miért ide jöttünk, ha ilyen szar a hely, aztán beugranak a pincérek. Mégsem vihet akárhova.” (67.)

A Puncsra könnyű volna a generációs regény címkéjét is ráaggatni.

Ez annyiban helytálló, hogy viszonylag hiteles képet ad arról, hogy az Y generációnak milyen problémákkal kell szembenézni, hogyan rendezi be az életét egy huszonéves, valamint hogyan birkóznak meg azzal az általános egzisztenciális szorongással, amely alapvetően jellemző lehet rájuk. A regény konkrétan is reflektál erre (114.). Az „ezredfordulósok” azok, akikről már rengeteg pszichológiai és szociológiai tanulmány született, ennek ellenére láthatatlanok a társadalom előtt. Önimádók, és mindent megosztanak magukról az interneten, de talán éppen azért, mert annyira áhítják a figyelmet, valójában nem kapják meg azt.

A regényben többször visszaköszön a droghasználat problémája is, ezt a vonulatot azonban nem érzem igazán sikerültnek,

a szöveg nem tud erről az életvitelről semmi újat elmondani. Talán nem is akar, de ahhoz képest zavaróan ragaszkodik a drog-, illetve az alkoholfogyasztás kérdésköréhez. Fiatalok, akik egy-egy buli alkalmával bizony kapatosak, és olykor még egy spangli is előkerül. Kevés olyan kortárs regényt tudnék mondani, amiben ez a kép nem közhelyként jelenik meg, van poétikai értéke, és nem irritál olvasóként. Mindazonáltal fontos szegmense a könyvnek, hogy ez be van ágyazva egy társadalmi kontextusba. Bálint, Amarilla, valamint a többi karakter nagyon érzékeny módon építi tovább az elbeszélő és a tanár közti viszony problémáját. A Puncs a maga nemében egyedülálló regény. Mucha Dorka egyszerű történetet ír, de annak megformáltsága, végiggondoltsága, felépítettsége előremutató.

Ahogy azt szokás mondani – de őszintén teszem –, várom a szerző további műveit, első regényéből kiindulva ez egy izgalmas alkotói pályának ígérkezik.

Mucha Dorka: Puncs, 21. Század Kiadó, Budapest, 2019.

Pintér Dóra

szerző: Pintér Dóra
honlap e-mail
Pintér Dóra jelenleg az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterképzésén vesz részt. Érdeklődése főként a fenomenológia és az irodalom kapcsolata, a vizuális művészetek, valamint a kortárs magyar irodalom köré összpontosul. Kutatásában Krasznahorkai László prózájával foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum