KULTer.hu - Szépséges eltérések
114908
post-template-default,single,single-post,postid-114908,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szépséges eltérések

Rendellenes testek a táncban

Vajon csak az táncoljon a színpadon, aki egészségesnek mondható testtel rendelkezik? Mi az átlagos? És mi a rendellenes? Hogyan reagál a befogadó, ha terhességük már előrehaladott szakaszában járó nőket, esetleg kerekesszékben ülőket, törpéket, szörnyszülötteket vagy Down-szindrómával élőket lát táncolni? Mit ad hozzá egy, a rendellenes testű elnevezéssel megjelölt művész a darab mondanivalójához?

Rendellenes testek a táncban címmel tartotta meg Hajnal Márton doktorandusz az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által szervezett Székely György Színháztudományi Szabadegyetem első előadását. A Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett alkalmak remek lehetőséget adnak a színház iránt érdeklődőknek arra, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb témákba nyerjenek betekintést. Előadása elején Hajnal felhívta a figyelmet a fogalmak tisztázásának szükségességére. Rögtön az Elek Dóra által alapított Baltazár Színházat hozta fel példaként, mert véleménye szerint az alkalmazott színházi diskurzusban sokszor utalnak a társulatra.

Elek Dóra szerint a fogyatékos személyek által létrehozott színház professzionális alkotóműhely,

és nem sorolható be az alkalmazott színház kategóriájába, ezért ő nem ért egyet a sérült színház fogalom használatával.

Hajnal Márton kutatásában és a hozzá kapcsolódó előadásaiban is a rendellenes testek kifejezést használja inkább, és gyakran utal Jérôme Bel francia konceptualista koreográfus munkáira. A kutató szerint a sérült szó inkább biológiai, míg a fogyatékosság jellemzően társadalmi aspektusokban merül fel. Sarah Whatleynak, a Coventry Egyetem professzorának a nézői stratégiákra vonatkozó ötös felosztását megfontolandónak tartja. Eszerint

a néző passzív elnyomó stratégiát folytat, amikor egyfajta kukkolásként, rácsodálkozással, bámulással követi a rendellenes testek közreműködésével bemutatott darabot.

Passzív konzervatív, ha az ép testhez viszonyítja a mozgást. Posztpasszív hozzáállást sugall, ha egy kritikus nem írja le a cikkében azt, hogy sérült táncos szerepelt az adott darabban. Aktív tanúként viselkedik, ha hajlandó újfajta esztétikát tulajdonítani annak, amit lát, míg belemerülő, ha a saját testére is vonatkoztat mindabból, ami a szeme elé tárul a színpadon. Hajnal Márton szerint a témával kapcsolatosan különböző diskurzusokról és célokról érdemes beszélni. Három ilyet különít el: a szórakoztatóipari, a színházesztétikai és a társadalmi indíttatású diskurzust.

A szórakoztatóipari érzékeltetésére a freak show-k példáját hozta fel. Ezek felfutása az 1850-es évektől figyelhető meg, amikor nagyon megugrott az érdeklődés az emberi test, és főként a deviáns testek iránt. Olyannyira, hogy a szörnyszülötteket még állatkertekben is kiállították. Az előadó hangsúlyozta, hogy

a freak show-k résztvevői előadóművészek lehettek, akik számára a színpad választott alternatíva volt.

Mindenképp csinálniuk kellett valamit megélhetésük érdekében. Ennek az aranykornak egyrészt a televízió megjelenése, másrészt a háború vetett véget, amely rengeteg freaket eredményezett, ennek következtében már egyáltalán nem volt szórakoztató a színpadon látni őket. A műfaj azért ma is él a fantasztikus filmek területén, Hajnal Márton erre példaként a Valerian és az ezer bolygó városa egyik alakváltó táncát hozta fel példaként.

A színházesztétikai diskurzus akkor kerül előtérbe, amikor a rendellenes test rendezői eszközzé válik.

A régi formák elleni Artaud-féle lázadás megtörte a balett háromszáz éves uralmát, és bizonyította, hogy a test megadhatja a színház lényegét, és megelőzi a szöveget. A test így az ellenállás terepévé vált. A hagyományos balettelőadásokban a nézők messziről gyönyörködnek a táncosokban, míg például a Pirkad című, a Hodworks-előadásban teljesen meztelen táncosokat láthatnak a kör elrendezésben hozzájuk nagyon közel ülő nézők. Hajnal Márton szerint a színpadra állított rendellenes testet mindig a színházi kontextusban kell értelmeznünk, bármilyen természetesnek is tűnjön önmagában.

A társadalmi indíttatású diskurzus esetében a rendellenes testen keresztül valamilyen társadalmi üzenetet fogalmaznak meg az alkotók,

erre a tánc nyelve különösen alkalmas. A klasszikus tánc elitista, és nagyon meghatározott, hogy ki vehet részt benne. Ezért is jelentett nagy újítást a kontakt tánc vagy kontakt improvizáció megjelenése, mely teljes kötetlenségével biztosította azt, hogy az összes test egyenlő módon tudjon részt venni benne. Azok az előadások, amelyekben sérült testeket láthat a néző, megváltoztathatják berögzült elképzeléseit, míg

a táncos számára egyfajta terápiát jelentenek a rendellenes testben való lét feldolgozására.

Cél tehát a társadalom nevelése, de nyitott kérdésként marad az, hogy egy-két rendellenes testtel rendelkező táncos mennyire adhat hangot egy egész csoportnak.

Vannak olyan tánccsoportok is, ahol a rendellenes és normál testű táncosok közösen alkotnak.

Hajnal Márton végezetül részletesebben foglalkozott a Baltazár Színház Tollasbál című előadásával. A darabról megjelenő kritikákban megfigyelhető volt például, hogy a Down-szindrómás előadókat gyermekként aposztrofálták vagy beceneveken szólították.

Hajnal Márton előadása után a szakmai opponencia részéről dr. Kricsfalusi Beatrix, a Debreceni Egyetem adjunktusa mondta el véleményét és észrevételeit,

javaslatait a doktori disszertációhoz. Szerinte fontos lenne a képesség kérdéskörének vizsgálata is, vagyis annak megállapítása, hogy milyen bravúros mozdulatok véghezvitelére képes például egy kerekesszékben ülő táncos, és vajon meg tudja-e ugyanazt valósítani egy járásra képes táncos? Véleménye szerint azt is nehéz megítélni, hogy amit a színpadon egy rendellenes testben hajt végre valaki, az mennyire számít nehéz vagy különleges teljesítménynek. Megkérdőjeleződött a hallgatóság részéről, hogy a Down-szindrómások vizsgálata a rendellenes testek témakörében megfelelően megalapozott-e, mivel itt nem igazán testi rendellenességről van szó, biztosan beleillik-e ez a képbe? Erről rövid vita is kialakult.

A szakmai opponencia részéről témajavaslatként vetődött fel az öreg testek a színpadon témakörének bevonása a kutatásba.

A Székely György Színháztudományi Szabadegyetem következő alkalma október 24-én lesz, Muntag Vince, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója tart előadást, Az illúzió értelmezése – az értelmezés illúziója? Kihívások Molnár Ferenc drámaírói életművének újraolvasása során címmel.

Hajnal Márton: Rendellenes testek a táncban – Székely György Színháztudományi Szabadegyetem, 1. előadás, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest, 2019. szeptember 13.

Borítófotó: Wikimedia

Rácz Anna

szerző: Rácz Anna
honlap e-mail
Rácz Anna 1974-ben született Budapesten. Az ELTE-n 2002-ben művelődésszervező, majd 2016-ban jogász diplomát szerzett. Szenvedélye a kultúra és az írás. Kulturális, művészeti témájú műsorokat vezet az Első Pesti Egyetemi Rádióban (EPER). Blogja mellett több fórumon is publikál, leginkább színházi, irodalmi, képzőművészeti és zenei témákban.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum