KULTer.hu - Határok és medrek
116220
post-template-default,single,single-post,postid-116220,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Határok és medrek

Interjú Szeles Judit költővel

Tavaly megjelent, Szextáns című könyvét 2018 legjobb lírakötetének választotta a Moly felhasználóiból alakult zsűri – a friss Merítés-díjas Szeles Judittal egy debreceni söröző teraszán beszélgettünk.

KULTer.hu: Amikor készültem erre a beszélgetésre, és megláttam, hogy az Alföld decemberi számában a Határ címmel meghirdetett pályázatra beküldött pályaművek közül a te verseid is meg fognak jelenni, akkor eszembe jutott, hogy neked ez a határlét valahogy a gyerekkorodtól kezdve alapvető tapasztalat lehet, hiszen Csengerben, a román határ mellett nőttél fel, és már több mint 15 éve a norvég határ menti svéd kisvárosban, Strömstadban élsz. 

A határvidéki létezés életformám. Csengerben nőttem fel. Hetente átjártunk Romániába a rokonokhoz. Bár románul nem tanultam meg, pár szót tudok csak ezen a nyelven, a szatmárnémeti utak mégis meghatározták gyerekkoromat. Csengerhez képest Szatmárnémeti nagyváros színházzal, galériákkal, irodalmi élettel. Ebből ugyan gyerekként igen keveset fogtam fel, de

a nyelvi és kulturális különbségekre való nyitottság, mondhatni, a véremben van.

Aztán a tanárképző főiskolán a vajdasági magyar irodalommal kezdtem el foglalkozni, tehát ez az érdeklődés végigkísért fiatal felnőtt koromban is. 2003-ban költöztünk Strömstadba. A város nagyon közel van a norvég határhoz, a lakosság nagy része beszéli mind a svédet, mind a norvégot. Oslo körülbelül olyan messze van, mint a legközelebbi svéd nagyváros, Göteborg. Az eltelt 15-16 év alatt nekem is sikerült megtanulnom norvégul, így eredetiben olvasom a kedvenc norvég íróm, Erlend Loe regényeit is.

KULTer.hu: Milyen emlékeid vannak a csengeri gyerekkorról?

Elég szép emlékeim vannak, ott jártam általános iskolába, édesapám a könyvtárban dolgozott, én állandóan ott ültem, nem lettem napközis, folyton könyvek között töltöttem az időt. Aztán voltam kisdobos és úttörő, de ezeket utáltam. Jó tanulóként sajnos kineveztek mindenféle vezetőnek is, ezt azért kihagytam volna. 14 éves koromig éltem ott, aztán Hajdúböszörményben voltam gimnazista, majd Debrecenbe költöztünk, innen jártam át Nyíregyházára a főiskolára, aztán már munka mellett, levelezőn végeztem el itt az egyetemet.

KULTer.hu: Mit jelent neked Debrecen, mit jelent ide visszatérni?

Csenger a szülőfalum, Debrecen pedig az újjászületésem, a főnix „nagy faluja”. Tulajdonképpen itt indult a pályám,

az Egyetemi Életben publikáltam először, aztán a későbbi újraindulás is a helyi folyóiratokhoz köthető. Nagyon szeretek ide visszajönni, édesanyám mellett sok barátom is lakik itt, illetve – Strömstadból nézve – a pezsgő kulturális életet is jelenti nekem ez a város.

KULTer.hu: Van azért valamilyen kulturális-művészeti élet, kezdeményezések Strömstadban? 

Azt mondanám, hogy mindenből van egy. Egy kiállítóterem, egy könyvtár, illetve van egy fordítói rezidenslakás is, ahol nemrég magyarok – Ughy Szabina és Lipcsey Emőke – is megfordultak. A svéd könyvtárellátó rendszer egyébként nagyon jól működik, szinte bármilyen irodalmat be tudok szerezni az országból könyvtárközi kölcsönzéssel. A strömstadi könyvtárba elvittem egyet-egyet a köteteimből, egy lelkes magyar könyvtáros kollégának hála a stockholmi főkönyvtárban is ott van mindkét könyvem.

Göteborg három órányira van Strömstadtól, az ottani könyvvásáron rendszerint részt szoktam venni, nemrég pedig beadtam a jelentkezésemet a Svéd Írószövetségbe is.

KULTer.hu: Népszerű manapság a líra Svédországban? A nemzetközi irodalmi trendek alapvetően nem ennek a műnemnek látszanak kedvezni.

Sokan olvasnak azért lírát itt. Sőt, a Svéd Könyvkiadók éves elismerését, az August Strindberg-díjat tavaly egy fiatal költőnő, Linnea Axelsson nyerte egy eposszal, ami a számikról szól.

KULTer.hu: Mennyire van átültetve svéd nyelvre a kortárs magyar irodalom? Ha jól emlékszem, korábban felmerült az Ilyen svéd fordítása is. 

Igen, egy ismerősöm, Daniel Gustafsson több verssel is dolgozott, viszont a teljes kötet végül nem került lefordításra. Ő egyébként Krasznahorkai több regényét is fordította, összességében viszont azt mondanám, hogy kevés kortárs magyar szerző érhető el svédül. Esterházy említhető még, akinek a könyveit egy fordítópáros – Márky Ildikó és Gunnar D. Hansson – ültette át.

KULTer.hu: Mekkora magyar közösség él egyébként Svédországban?

Pontos számokat nem tudok, de elég sokan. Több hullámban jöttek, jöttünk ide Magyarországról: az ’56-os nemzedék, aztán az erdélyi magyarok, a jugoszláviai magyarok, majd azok, akik az elmúlt 20-30 évben elsősorban gazdasági okok miatt vándoroltak el.

KULTer.hu: A vajdaságiak közül Domonkos István neve is megemlíthető. 

Igen, Domonkos sokunkra nagy hatással volt ebből a közegből. Ő Djuphultben, Svédország déli részén él, elég visszavonultan. Néhány éve felhívtam és beszéltünk telefonon.

A szakdolgozatomat Sziveri Jánosról írtam, és voltam olyan elvetemült, hogy nyelvészetből a kisebbségi magyar nyelvváltozatokat választottam,

szerbül is elkezdtem tanulni, illetve megnézegettem a többi kortárs vajdasági szerzőt, így annak idején sokat foglalkoztam Domonkossal.

KULTer.hu: Az Ilyen svéddel kapcsolatban a kritika utalt bizonyos Domonkos-hatásokra is. Mennyiben tudatosult ez, kik voltak még azok a szerzők, akik meghatározók voltak számodra?

Ez inkább tudatalatti lehetett, viszont teljesen jogos párhuzam. Kollár Árpád mutatott rá például arra, hogy Domonkos Kanada című verse az Ilyen svédben található szövegek előképe is lehetne. Valamint, amikor – a már említett – Daniel Gustafsson fordította a verseimet, akkor több kortárs svéd szerzőt is említett, hogy az ő írásaikhoz hasonlóak svédül ezek a szövegek. Én többeket olvastam, ismerek közülük, szóval ez is lehet egy hatástörténeti összefüggés.

Korábban Tolnaival is sokat foglalkoztam,

akkoriban voltak olyan verseim, melyek teljesen Tolnai-utánérzések voltak, viszont azt hiszem, ezt az Ilyen svéd megírásának idejére kinőttem.

KULTer.hu: Hogyan ismerted meg Sziverit, honnan ez az érdeklődés?

Erről a Debreceni Irodalmi Napok és az Alföld tehet. Elsős főiskolás koromban Sziveri volt az egyik meghívott, már nagyon betegen, de eljött, és ekkor személyesen találkozhattam vele, ami olyan hatással volt rám, hogy én attól kezdve csak Sziverit olvastam. Erre határozottan emlékszem.

A DIN nagyon sokat jelentett nekem, mert ott tudtam találkozni azokkal a példaképeimmel, akik később is meghatározók voltak számomra.

Úgyhogy most is elmentem, ez volt számomra a nagy visszatérés. A paródia különösen érdekel, én ugyan nem írok paródiákat, de a humor különböző elemei nagyon izgatnak, különösen az irónia és az önirónia.

KULTer.hu: Igen, ez az Ilyen svédben abszolút érezhető, de szerintem finoman a Szextánsban is felfedezhető. 

Ez nagyon jellemző rám az életben is. A másik, ami még nagyon érdekel, az a talált tárgyak, szövegek és a művészet viszonya. Mióta Debrecenben vagyok, eljutottam Lesi Zoltán kiállításmegnyitóval egybekötött kötetbemutatójára, illetve Csató Máté Találkozás a pozícióval című, a Sesztina Galériában látható kiállítására is, melyek valamilyen módon mind érintik ezt a kérdéskört. Ezek tehát engem is nagyon foglalkoztatnak, hogy hogyan lehet bizonyos talált szövegekből költészetet csinálni, például egy angol Wikipédia-szócikkből, amit lefordítok, és beillesztem a versbe. Ez a kvázi copy-paste technika, ami problematizálja, hogy hol vannak a művészet határai. Úgy gondolom, hogy ezeket a határokat nem feszegetni kell, hanem meg kell próbálni beemelni mindent. Mert be lehet.

Minden, ami körülvesz bennünket, az valahol költészet.

KULTer.hu: A másik, amit én még nagyon fontosnak látok nálad – nyilvánvalóan nem függetlenül az előbb elmondottaktól –, az az ismétlések szerepe.

Igen, ez is egy mániám. Szeretem szétírni a szöveget, megpróbálni addig ismételni valamit, amíg az majdnem megszűnik, vagy legalábbis elveszti az értelmét. Számomra ez nagyon izgalmas tud lenni a lírában, van egy ilyen destruktív hozzáállásom.

KULTer.hu: És mi a helyzet a prózával? Két líraköteted jelent meg eddig, de akik követnek téged, azok tudhatják, hogy vannak rövidebb, prózai szövegeid is.

A prózai megszólalásmódom inkább „hagyományosnak”, történetközpontúnak mondható. Volt egy időszak, amikor csak prózát írtam és verset nem, de inkább lírikusként jellemezném magam.

Persze előfordul olyan, hogy úgy érzem, inkább prózai formát követel magának az, amit el akarok mondani.

Nagyon szeretem Thomas Mann Mario és a varázsló című könyvét, amit a főiskolán nekünk még úgy tanítottak, mint a fasizmus elleni „vádiratot”, amiben a varázsló a fasizmus szimbóluma. Nagyon tetszik nekem, ami abban a szövegben végbemegy, az olvasóval való packázás, az időhúzás, és részben ennek hatására is írtam egy novellát, amiben hasonlóval kísérletezek, ez meg is jelent a Vár Ucca Műhelyben. Ezt például versben nem lehetett volna megcsinálni.

KULTer.hu: A napokban vetted át a Merítés-díjat, hogyan fogadtad az elismerést?

Hatalmas meglepetés és megtiszteltetés volt számomra. Őszintén szólva azt gondoltam, hogy inkább az Ilyen svéd kaphat valamit, mert arról azt éreztem, egy nagy áttörés a magam számára. A korábbi írásaimat többnyire nem publikáltam, a ’90-es években jelent meg ugyan néhány szövegem, viszont úgy éreztem, hogy az első verseskötetemben találtam meg igazán a saját hangomat, akkorra szabadultam fel mindenféle korábbi befolyás alól.

KULTer.hu: A mai kultúrpolitikai helyzetben, amikor többen arról beszélnek, hogy miként devalválódik egy-egy állami díj, talán fel is értékelődhet egy ilyen, közvetlenül az olvasóktól kapott elismerés. 

Igen, az olvasó a legfontosabb, úgyhogy a Merítés-díj a lehető legnagyobb elismerés, amit kaphattam, kicsit zavarban is vagyok, meghatódtam, nem igazán szoktam hozzá az ilyesmihez. Szintén nagy megtiszteltetés volt, hogy Garaczi Lászlóval együtt vehettem át a díjat, akit első JAK-os könyve, a Plasztik óta követek. Azt viszont sajnálom, hogy jelenleg nagyon úgy tűnik, a mi, tavaly megjelent köteteink az utolsók, melyek kiadásában a József Attila Kör is közreműködött.

KULTer.hu: El tudtad engedni mostanra a Szextánst? Mivel foglalkozol jelenleg?

Nekem ezzel nem szokott gondom lenni, amikor megírom a szöveget, akkor el is engedem. Olyan ez, mint amikor egy pattanást kinyomnak, megszűnik a feszültség, megnyugszik a bőr. Egy novelláskötetem már tulajdonképpen kész van, ebben egészen régi, illetve friss szövegek is vannak. Ezek össze-vissza voltak és nemrég szedtem őket egybe, dolgoztam rajtuk, átolvastam, sorrendbe helyeztem, szerkesztettem őket. Ezeket már elküldtem egy kiadónak, de egyelőre nem jelentek meg. Ezenkívül pedig írom a verseket.

Két irány van. Az egyik az olyan „topografikus verseké”, melyek azokhoz a helyekhez kapcsolódnak, ahol jártam, éltem

– a decemberi Alföldben is ezek közül fog kettő megjelenni. A másik csomópont az úgynevezett „bosszúverseké”, ezek tulajdonképpen a Szextáns folytatásai. Inkább párkapcsolati tematikájúak, ugyanakkor nem nagyon jellemző rám az ilyen alanyi költészet, és talán nem is lehet sok újat mondani ezen a téren, szóval ezek talán meg is maradnak a fióknak.

KULTer.hu: Már a Szextáns is sokkal személyesebb volt az Ilyen svédnél.

Igen, ennek magánéleti vonatkozásai is vannak, történt az életemben egy olyan dolog, aminek muszáj volt benne lennie. De azért ott vannak a hajók is. Úgy vagyok vele, hogy az ember szükségből, belső kényszerből ír, és az már egy másik dolog, hogy ezt összeszerkeszti, elküldi valahova.

Nekem az a része a legfontosabb, hogy megírjam, a többi már majdnem a szerencsén múlik,

nem szokott zavarni, ha csak a verseim 20-30%-a jelenik meg. Ebből a szempontból van egyfajta terápiás jellege is számomra az írásnak, ha valami ki akar jönni, akkor azt kiengedem.

KULTer.hu: Fontos tehát a személyes élményanyag. 

Igen, ad egyfajta medret a dolgoknak, utána azon mehet bármilyen hajó. Nem úgy ülök le, hogy van egy koncepció, amit kidolgozok, abszolút spontán írok.

KULTer.hu: Pedig a köteteid látszólag nagyon feszes, konceptuális vállalkozásoknak tűnnek, arra számítottam, hogy sokkal programszerűbben dolgozol.

Pedig mindkét kötetem nagyon rövid idő alatt készült el, nekem ez ilyenkor úgy működik, hogy benne vagyok egy flow-ban, és akkor nagyon intenzíven csak abban a témában mozgok. Abban az értelemben nem vagyok valami szorgalmas ember, hogy utólag sokat szerkesztgetnék a szövegeimen. A prózán igen, azon nagyon sokat dolgozom utólag is, de az teljesen más.

KULTer.hu: Kicsit lehűlt az idő, ha gondolod, lassan beülhetnénk.

Engem ne félts, én svéd vagyok!

A fotókat Áfra János készítette.

Pótor Barnabás

szerző: Pótor Barnabás
honlap e-mail
Pótor Barnabás 1992-ben született Nyíregyházán. A Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, a Szkholion folyóirat szerkesztője. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg, a portál gyakornoka volt 2014-ben.

KULTprogramok

<< 2019. dec. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum