KULTer.hu - Megszűnik a Hadik Irodalmi Szalon
115864
post-template-default,single,single-post,postid-115864,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Megszűnik a Hadik Irodalmi Szalon

Kilenc év és százhárom est után jelenlegi formájában megszűnik a Hadik Irodalmi Szalon, adta hírül a közösségi médiában Juhász Anna alapító.

Budapest egyik leglátogatottabb irodalmi műhelye, a Juhász Anna irodalmár és Bonta Gáspár építész által 2010-ben alapított, Highlights of Hungary-díjas Hadik Irodalmi Szalon ezen a néven befejezi működését a Hadik Kávéházban. „A Hadik Irodalmi Szalon és a Hadik Kávéház ezúton is kifejezik egymás iránti tiszteletüket, és büszkék a közösen elért sikerekre.” – olvassuk a bejelentés értékű bejegyzésben, ugyanakkor ez valami újnak a kezdetét is jelentheti.

„A folytatásról folyamatosan tájékoztatjuk a közönséget. Köszönjük, hogy velünk voltak, velünk vannak!”

„A Hadik Irodalmi Szalon 2019. novemberében ünnepli, ünnepelné 9. születésnapját.

Anno azzal a céllal jött létre, hogy folytassa a Hadik kávéház kulturális örökségét, újra irodalmat, beszélgetést, művészetet vigyen a Kávéház falai közé.

Az első esten 2010. novemberében Bächer Iván, Saly Noémi, Gyarmati István, Fesztbaum Béla és Karinthy Márton vett részt, hogy egyfajta múltidézéssel elindítsák a Szalon történetét.

Az évek alatt több száz színpadi vendég, köztük Esterházy Péter, Lator László, Sárközi Mátyás, Spiró György, Kányádi Sándor, Juhász Ferenc,

Cserhalmi György, Szőnyi Zsuzsa, Konok Tamás, Závada Péter, Simon Márton, Grecsó Krisztián vagy Bartis Attila szerepelt a színpadon, számtalan énekes, zenész lépett fel, így Dés László, Rúzsa Magdi, a Budapest Bár, Kiss Tibi, Boogie, Micheller Myrtill, Szalóki Ági vagy Bogányi Gergely, emlékest volt Jancsó Mikós vagy Petrovics Emil tiszteletére, míg irodalomtörténeti elemzésen Borbély Szilárd, Petri György, Szerb Antal és József Attila is középpontba került.” – foglalják össze a történetüket.

Forrás: Juhász Anna Irodalmi Szalon

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum