KULTer.hu - 2019 külföldi KULTfilmjei (TOP 10)
117676
post-template-default,single,single-post,postid-117676,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

2019 külföldi KULTfilmjei (TOP 10)

Az év legjobb filmjei, amelyeket érdemes újranézni

A tízes évek utolsó esztendejében is elkényeztettek minket a filmesek. A rendkívül látványos popcornmozik mellett a minőségi és (lelket) tápláló filmek rajongói is kedvükre válogathattak dokumentarista drámák, rendhagyó képregényadaptációk, szerelmi és válós történetek, nagyívű epikus sztorik vagy épp társadalmilag érzékeny tablók között.

10. Nora Fingscheidt – Kontroll nélkül (Systemsprenger)

Mi, magyarok szeretünk panaszkodni. És miközben sírunk és szapulunk valamit, ami nálunk nem működik jól, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tőlünk nyugatabbra minden sokkal jobban, gördülékenyebben megy. Lehet ez a papi pedofília felgöngyölítése, mint a francia Isten kegyelméből című remek alkotásban, vagy a komoly viselkedési zavarokkal küzdő gyerekek integrálása. Az eddig rövid- és dokumentumfilmeket rendező 36 éves német Nora Fingscheidt megmutatta, hogy egy jóval hatékonyabban, jobban működő gyermekjóléti rendszer sem tud mit kezdeni egy halmozottan sérült, hiperagresszív gyerekkel. A kamera szenvtelen tekintete a kiskamasz Bennit követi, ő az, akiről – hiába a sok lelkiismeretesen dolgozó szakember – mintha ez a rendszer is lemondana. A valóban kezelhetetlen lány viselkedése teljesen kiszámíthatatlan, és csak ideiglenesen normalizálódik egy fiatal nevelő odaadó hozzáállásának hála, mellyel azonban Benni visszaél. A főhőst egyszerre látjuk mindenkire veszélyes időzített bombának és sajnálatra méltó áldozatnak, aki csak róla lemondó anyja szeretetére és odafigyelésére vágyik. A forgatás idején 10 éves Helena Zengel Benni szerepében hátborzongatóan hiteles, ami nyilván a remek színészvezetésnek és a vele született tehetségnek köszönhető. Nem véletlen, hogy következő filmjében Tom Hanks partnere lesz.

9. Quentin Tarantino – Volt egyszer egy… Hollywood (Once Upon a Time… in Hollywood)

Bizsergetően jó érzés volt számomra, hogy a mában ránk ömlő mozgókép-túlkínálat ellenére idén akadt egy-két film, mely hetekre tematizálni tudta ismeretségi körömben a közbeszédet, ciki lett volna lemaradni azokról. Ilyen volt a korosodó posztmodern mester kilencedik nagyjátékfilmje is, mely kerek ötven évet ugrott vissza az időben, hogy a hanyatló régi Hollywoodra pillantson rá meglepően erős nosztalgiával. A pályája B-oldalát koptató westernhős Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) és cimborája, a kaszkadőr Cliff Booth (Brad Pitt) történetébe íródik bele a Manson-banda valós szála, de a volt tékás nem lenne az a fenegyerek, aki, ha a portfóliójába szervesen beleillő Sharon Tate-gyilkosság ne kapna egy váratlan csavart. Nemcsak a cím és Dalton filmjeinek néha indokolatlanul hosszú bevágásai idézik meg a western műfaját, hanem az alaphelyzet (a régi Hollywood városát fenyegető hippikommuna) és az amúgy kedélyesen és lassan csordogáló film legjobb és egyben legfeszültebb jelenete is, melyben Cliff Booth vetődik el a Manson hatalma alatt élő fiatalok lakta farmra. Nem ez Tarantino legjobb filmje, de mindenképpen érdemes végigülni a majdnem háromórás játékidőt, sőt, a stáblista alatti jelenetről sem szabad lemaradni.

8. Robert Eggers – A világítótorony (The Lighthouse)

Szűk helyen sokáig összezárt emberek között előbb-utóbb erőszakos konfliktusok robbannak ki. Erre példa az idei felhozatalból a kiváló Monos, melyben a láthatatlan hatalom által irányított kolumbiai gyerekkatonák kis csapata halad lassan, de biztosan önmaga megsemmisítése felé. Az allegorikus történettel szemben A boszorkány című kosztümös horrorral ismertséget szerzett Robert Eggers két férfit zárt be egy kopár sziget világítótornyába, hogy ott egymás idegeire menjenek. A vén tengeri medve (Willem Dafoe) zsarnokoskodik a homályos múltú fiatalember (Robert Pattinson) fölött, aki mindezt egy darabig tűri. Maga a történet nem röpítette volna listánk nyolcadik helyére a fekete-fehér filmet, de a kivitelezés és a hangulatteremtés unikálissá teszik az idei mezőnyben A világítótornyot. Ezt írtam róla a CineFestről szóló beszámolómban: „Erős, markáns, nyers képeket látunk (’30-as évekbeli lencsét használt az operatőr), mesterien bevilágított jeleneteket. A ködkürt, a tenger és a sirályok folyamatos háttérzaja is tovább erősíti az atmoszférát. Mindkét főszereplő remekel: Pattinson a múltja árnyai elől sikertelenül menekülő, egyre zavarodottabb Ephraim szerepében, míg Dafoe egyik pillanatban a leghitelesebb részeges, pokrócdurvaságú, zsarnoki toronyőr, hogy utána megvillantsa a babonás, a szokásjogba és saját nagy pofájába kapaszkodó, szánalomra méltó vénembert. Ennyire emlékezetes (többször is némafilmeket idéző) és erős képekben talán még sosem meséltek a minket belülről felemésztő szörnyűségről, tébolyról.”

7. Martin Scorsese – Az ír (The Irishman)

Nem elég, hogy a politikai elit maga is rendkívül korrupt, amit idén a spanyol A rendszer című alkotás mutatott be a legérzékletesebben egy, a bukásába beletörődni nem akaró politikus történetén keresztül, mely 2019 talán legerősebb és egyben legkijózanítóbb filmes zárlatával dicsekedhet. Hanem ott van még a szervezett alvilág, mely kellő pénz és hatalom birtokában nemcsak emberéleteket olthat ki, hanem saját anyagi érdekei szerint a világpolitikát is befolyásolhatja. Legalábbis ezt állítja Scorsese netflixes, mozikban limitált ideig vetített újabb gengsztereposza. De ha az igazságszolgáltatás nem is tud elkapni, a bűnhődés bizony nem marad el. És mintha azok szenvednének igazán, akik túlélték a leszámolásokat, tűzpárbajokat, ugyanis nekik a magánnyal és saját meghasonlottságukkal kell szembenézni. Közéjük tartozik Frank Sheeran (Robert De Niro), az olasz maffia bérgyilkosa, aki a nagy hatalmú szakszervezeti vezető, Jimmy Hoffa (Al Pacino) bizalmi embere, barátja, majd – tragédiájára – gyilkosa lesz. Ugyanis az őt először pártfogásába vevő maffiafőnök, Russell Bufalino (Joe Pesci) ezt parancsolja neki. A klasszikus felemelkedés-bukás történet sosem volt ennyire elkeserítő, mint az idősek otthonában, elfeledetten, leépülten vegetáló vén maffiózóké. A nyolcvanhoz közelítő rendező és három főszereplője megkapó hitelesen mesél az elmúlásról.

6. Bong Joon-ho Élősködők (Gisaengchung)

Az idén századik születésnapját ünneplő koreai film erős évet zárt. Az Élősködők Cannes-ban Arany Pálmát nyert és legnagyobb esélyese a legjobb idegen nyelvű film Oscarjának is. Éjfekete szatírájában Bong Joon-ho ránk bízza a döntést: a koszos szuterénben lakó lecsúszott, munka nélkül tengődő négytagú család vagy a tágas, gyönyörű villában élő szupergazdag família az igazi élősködő. Előbbiek ugyanis nem kevés ügyességgel és tehetséggel verik át és húzzák le a gyanútlan családot, de utóbbiak azok, akik az osztályharcban az elnyomó, szegényeket kiszipolyozó réteg képviselői. A társadalmi osztályok közötti egyre nagyobb szakadék és az ebből adódó krízishelyzetek kreatív és frappáns bemutatása a film egyik komoly vonzereje. A forgatókönyv, a rendezés és a színészi játék mellett nagy dicséret illeti a fényképezést is. Hong Kyung-pyo kamerája érzékletesen mutatja be a fent és lent ellentétét, melyet a két család Szöulon belüli vertikális elhelyezkedése is aláhúz. Az Élősködők – jó értelemben véve – őrült film, mely többször is műfajt és stílust vált, de a rendező biztos kézzel, nem kevés humorral és társadalmi érzékenységgel irányítja a cselekményt.

5. May el-Toukhy Szívek királynője (Dronningen)

A skandináv családi idillbe a férj előző házasságából született balhés nagykamasz fiú rondít bele, de nem úgy, ahogy azt gondolnánk. Anne (Trine Dyrholm) ügyvédként a bántalmazott gyerekek képviseletére, védelmére specializálódott, gyönyörű otthona, jóképű férje, két szép kislánya van. Anne elcsábítja mostohafiát, Gustavot, viszonyuk azonban egy idő után kiderül. A nő viszont – ahelyett, hogy megtörve elismerje tettét – ellentámadásba lendül, gátlástalanul manipulálja a környezetét, elérve, hogy senki se higgyen az amúgy is problémás Gustavnak. Feltárul Anne addig csak apró jelekkel érzékeltetett ragadozó, hatalmával visszaélő bántalmazó énje, mely öntudatlanul is rossz családi mintákat örökít tovább. Trine Dyrholm (Születésnap; Egy jobb világ; Nico, 1988) tökéletesen alakítja a maszkulin, saját pozícióját mindennél előbbre tartó, és azért akárkit beáldozó báránybőrbe bújt farkas figuráját.

4. Alexander Nanau – Colectiv

Az utóbbi évtizedekben hagyományosan erős román filmgyártás két, A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválon szereplő alkotása közül a Bánom is én, ha elítél az utókor Karlovy Vary-ból a fődíjat teljesen megérdemelten hozta el. A Verzión vetítették le a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Colectiv című dokumentumfilmet, mely a hatvannégy halálos áldozatot követelő 2015-ös bukaresti diszkótűz körüli oknyomozó munkából indult ki. A Gazeta Sporturilor újságíró csapata feltárta, hogy az áldozatok nagyobbik fele kórházi fertőzésekbe halt bele, amit a tízszeresére hígított fertőtlenítőszerek nem tudtak megakadályozni. A román egészségügy katasztrofális helyzetén keresztül a teljes társadalmat behálózó kiirthatatlannak tűnő korrupcióval szembesülünk, miközben a doku második felében a fiatal és ambiciózus új egészségügyi miniszter szélmalomharcát követhetjük. Lassan rájövünk, hogy a Colectiv diszkóbaleset csupán egy tünet, mely egy jóval kártékonyabb, csöndben, lassan, de biztosan pusztító idült betegségre utal, melyre még nem találtuk meg a gyógymódot. A gyógymódot, mely évtizedek alatt tudná csak kigyógyítani tetőtől talpig a társadalmat a korrupcióból.

3. Paweł Pawlikowski – Hidegháború (Zimna wojna)

Pawlikowski az Oscar-díjas Ida után újra egy fekete-fehér, a kommunizmus idején játszódó filmet forgatott. Biztos újabb bőrt akar lehúzni a témáról, legyinthetnénk, de nagyot tévednénk. Ugyanis lemaradnánk az év egyik legjobb filmjéről, mely egyszerűsége, minimalizmusa ellenére is magával ragadó, sodró szenvedélyeket bemutató szerelmi történet nagyon erős történelmi kontextusba helyezve. A több évtizedet átölelő cselekmény főszereplői az énekesnő Zula (Joanna Kulig) és a zeneszerző-zongorista Wiktor (Tomasz Kot). A művészetében a lengyel kommunista rendszerben folyamatosan megalkudni kényszerülő Wiktor Párizsba szökik, de Zula az utolsó pillanatban meggondolja magát, és nem tart vele. Az emigrációban művészileg kiteljesedő férfi magányos, de Zula megjelenése és együttélésük sem hozza el a boldogságot számukra. A nőnek hiába adatik meg a szabadság és a szerelem, idegenül érzi magát a párizsi szalonok sznob világában, hazájától távol. A Hidegháború egy fajsúlyos és megindító dráma, mely hamisítatlan moziélményben részesíti nézőjét.

2. Noah Baumbach – Házassági történet (Marriage Story)

Zsurnaliszta stílusban azt is írhatnám: elkészült a 21. század Kramer kontra Kramere, merthogy a Házassági történet valójában egy válás története, mely jobban megváltoztatott két embert, mint maga a házasság. Minden párkapcsolatban van egy dominánsabb fél, a mi esetünkben ez Charlie (Adam Driver), a feltörekvő New York-i színházi rendező, és van egy alárendeltebb, ő pedig a felesége, és egyben előadásai főszereplője, Nicole (Scarlett Johansson). Két szimpatikus értelmiségi, akik kulturáltan akarnak elválni, de nyolc éves fiuk láthatási joga mégis olyan spirálba rántja őket, ahol a legdrágább ügyvédek a legmocskosabb módszerekkel képviselik az érdekeiket. A rendkívül életszagú történetben (a remekbe szabott forgatókönyvet is az a Baumbach jegyzi, aki saját válásából inspirálódott) a két főhős ellentétes utat jár be: a Los Angelesbe költöző Nicole ki kell lépjen férje árnyékából, és lassan, de biztosan rátalál saját énjére, amivel párhuzamosan magánéletében és szakmájában is egyre sikeresebb lesz. Ezalatt a gyermekét elveszítő Charlie elbizonytalanodik, rájön, hogy egyszerre nem tud tökéletes apa és öntörvényű művész lenni, valamiben engednie kell. Az egyszerre vicces és szívbemarkoló Házassági történetben mindkét főszereplő Oscar-esélyes alakítást nyújt, szinte minden jelenet emlékezetes, és akad legalább három zseniális is.

1. Todd Phillips – Joker

Az újranézés előtt csak második volt a listámon a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál fődíját elnyerő Joker, de második alkalommal újabb rétegekkel gazdagodott Todd Phillips DC-univerzumhoz csak igen lazán köthető remeklése. Mentális problémákkal küzdő, majd többszörös gyilkossá váló férfiról szól a szintén idei, lelkileg megviselő, de kiemelkedő Az arany kesztyű Fatih Akintól, ahol a főhőst körülvevő környezet is vastagon benne van abban, hogy megszülethetett egy szörnyeteg. Joker eredettörténete a kora nyolcvanas évek pergő vakolatú, mocskos, bűntől bűzlő Gotham City-jében játszódik, melyben ember embernek farkasa. A komoly idegrendszeri problémákkal (lásd az önkéntelen nevetést) küzdő Arthur Fleck itt éli kudarcos, magányos, kiszolgáltatott életét. Csak nagy nehézségek árán tudja a normalitás álarcát fenntartani, telitalálat, hogy munkája miatt naponta mosolygó bohócarcot kell magára festenie. Idős édesanyja is Smiley-nak nevezi, de fokozatosan rájön, hogy ha leoldja magáról a társadalmi normák láncait, egy új, önazonosabb Joker-személyiség bukkan elő, mely ráadásul meghozza az addig hiába remélt figyelmet és sikert is számára. Ezzel a városi zavargások katalizátora és szimbóluma lesz, hiszen rengetegen érzik úgy Gothamben, hogy a pökhendi elit semmibe veszi őket, bohócot csinál belőlük, nekik pedig ehhez jó képet kell vágniuk. Inkább irracionális tombolásba kezdenek. Phillips ezzel rátapintott a 2008-as gazdasági világválság utáni korhangulatra, mely elvezetett a Brexithez és Trump elnökké választásához.

Váradi Nagy Péter

szerző: Váradi Nagy Péter
honlap e-mail
Váradi Nagy Péter 1979-ben született Nagyváradon, a KULTer.hu vizuálKULT rovatának szerkesztője. A Debreceni Egyetemen végzett magyar, illetve mozgókép- és médiakultúra szakon. Több mint egy évtizedig egy fővárosi iskolában tanított. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. Írásai a KULTer.hu-n kívül az Új Művészet, a Magyar Nemzet, a Prae, a Szépirodalmi Figyelő, a Debreceni Disputa és a Hitel folyóiratokban, illetve a Kortárs Online-on jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2020. máj. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

  • LP
    • 2020. Júl. 08. - 2020. Júl. 09.
    • Budapest

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum