KULTer.hu - Sátáni börleszk sivatagi haláltánccal
117138
post-template-default,single,single-post,postid-117138,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Sátáni börleszk sivatagi haláltánccal

Ghost-koncert a Papp László Budapest Sportarénában

Második alkalommal látogatott Magyarországra a rockvilág elmúlt tíz évének egyik legsikeresebb és legdinamikusabban fejlődő bandája, a Ghost. Az okkult hangulatú zenéjével korábban klubkörökben hódító zenekar mára nemcsak ismert együttesek előzenekarává vált, de önmagában is képes nagyobb tereket, akár stadionokat megtölteni. A „sátáni popmetal” formáció által nyújtott lehengerlő, teátrális élmény pedig nehezen felejthető.

A hideg kedd estét a Ghost honfitársai, az extrém metal közegből érkező, ám azt folyamatosan elhagyó Tribulation nyitotta a Papp László Budapest Sportarénában. Zenéjükön persze ma is érződnek az extrém gyökerek, ezek pedig elsősorban az énekes-basszeros Johannes Andersson vokáljainak köszönhetőek. A korábban death metalt játszó banda manapság  külsőségekben inkább hasonlít egy black metal együttesre, miközben

olyan zenét varázsolnak elő hangszereikből, ami A holló című film durvább soundtrackjének is beillene.

Az említett extrém gyökerek a dark, goth rock hangulatoknak adták át helyüket, így alkotva egy meglehetősen egyedi elegyet. Ehhez az áporodott, síri atmoszférához talán furcsa helyszínnek tűnhet egy sportaréna, még ha egy nagy része lezárva is maradt az est folyamán. Kétségtelenül átütőbb produkció lehetett volna a négyes előadása egy intimebb, emberközelibb környezetben. Szégyenkezniük így sem kellett, sőt. Lehetőségeikhez mérten jól kihasználták a színpadot, még ha a hangzás nem is mindig volt a legelőnyösebb. 

A látványra viszont már csak azért sem lehetett panasz, mert a gyertyaszerű füstölők és fényjáték mellett Jonathan Hultén megmozdulásai erősen domináltak a színpadon.

A karakteres gitáros síron túli balettre emlékeztető táncra kelt hangszerével.

Légies, kecsesen kígyózó mozgáskultúrája a tépett fátylakkal díszített jelmezével nagyon erős, szuggesztív hatást keltett, s ha kellett, akrobatikus pózokba vágta magát a kamerák kedvéért. Jelenléte olyannyira meghatározó és hipnotikus volt, hogy nehéz lett volna másra figyelni, produkciója mégsem nevezhető egyszerű figyelemelterelésnek. A Tribulation lehet, hogy egyelőre nem stadionzenekar, de atmoszférateremtő képességük és színpadi jelenlétük méltán emeli őket az európai színtér kihagyhatatlan jelenségeinek körébe.

Míg a Tribulation egy kvázi-komplementer zenekar is lehetett volna közvetlenül a Ghost előtt deszkákra lépve (ellensúlyozva utóbbi komikusságát), addig a másodikként érkező All Them Witches sajnos borzasztóan kilógott ebből a felhozatalból.

Félreértés ne essék: a Nashville-i triót is nagyszerű zenészek alkotják,

lemezeik pedig sorra jó helyezéseket érnek el a külföldi rocksajtó éves listáin. Korábbi albumaik a rockosabb megszólalás kedvelőinek kedveznek (Our Mother Electricity, Lightning at the Door), míg az utolsó két lemezük (Sleeping Through the War, ATW) a kísérletezőbb, pszichedelikusabb hanghullámokra szívesebben tévedőknek okozhatnak örömöt. Náluk a megszólalással nem is volt semmi baj, sőt.

Erőteljes, bölénycsorda módjára lehengerlő hangzást produkáltak a srácok, ami különösen tetten érhető volt a klippel is megtámogatott 1×1 esetében.

Pőre, letisztult, mégis koszosan garázsos, hol a Black Sabbathra, hol Hendrixre, hol a Kyussra építő riffjeik, máshol pedig őslakos kántálást idéző megszólalásuk mégis kizökkentő módon eltért az őket megelőző és követő zenekarok imázsorientált monumentális jellegétől. Így nem is lehet hibáztatni azokat, akik unatkoztak az amúgy nem túl hosszú fellépésük alatt, vagy egyenesen rossz élményként könyvelték a koncertjüket. Tipikus esete ez a rosszul társított turnézenekaroknak. Azonban érdemes lenne őket is egy kisebb klubban, kézzelfoghatóbb közegben elkapni. Úgy lehet, hogy jobban érvényesülne a mágiájuk.

A tennessee-i brigád után jelentős átszerelés következett, majd pedig kezdődhetett az est főszereplőinek, a Ghostnak a fellépése.

Voltak, akik egyenesen a zenekar arculatához illeszkedő arcfestésben vagy maszkban érkeztek a sötét szeánszra.

Ez is érzékelteti, milyen jelentős entitássá avanzsált a Ghost az évek során. A kezdetben különcségével, egyedi hangzásával kitűnő, majd megosztóvá váló underground zenekar mára egy olyan jelenséggé vált, ami emberek ezreit képes megmozgatni. A tréfás, bár találó Scooby Doom metal címke sem véletlen.

A Tobias Forge által vezetett banda jellegzetessége kezdetektől fogva a klerikális, okkult szimbólumok ironikus használatában rejlik,

ami jól egészül ki a hatvanas, hetvenes évek zenéinek tiszteletteljes felhasználásával (legyen szó akár proto-heavy metalról, pszichedelikus rockról, a Pink Floydról, a The Doors-ról, a Black Sabbath-ról és főleg a Blue Öyster Cultról), és újabban a slágerdallamokkal, meg az Abbát idéző szintipoppal.

Forge és jelenlegi társai pedig méltán váltak az utóbbi, és az elkövetkezendő évek meghatározó arénarock-zenekarává.

A tudatos imázsépítés következményeként mára olyan színpadkép jellemzi a Ghostot, ami a nagy öregekhez méltóan csak stadionban fér el,

még ha az továbbra is részben lezárt. A nagyzenekari intro után a közönség szeme elé táruló impozáns látvány szinte másodlagossá is tette a zeneiséget. Az Ashes bevezető, majd a metálosan megdörrenő Rats, Absolution, Faith hármas után lélegzetvételnyi időt is alig hagyva érkezett az új slágernek számító Mary on a Cross (ami bekerült a Revolver Magazine idei top tíz dala közé). Nemcsak Cardinal Copia, a frontember jelenlegi karaktere, de

a Nameless Ghoul gitárosok is sokat tanultak a Queen 1986-os budapesti fellépéséből,

így a poénos gitárpárbaj után érkező Tavaszi szél vizet áraszt részlet után máris következett a Ghost „legszléjeresebb” riffel nyitó dala, a Cirice.

A Queen-hatás persze Forge más gesztusain is jól tetten érhető volt, mégis nagyon lazán, jól eltervezett menetrend szerint, vérprofin alakította szerepét,

és vezényelte le a koncert további részét, időnként átöltözve és börleszkeket idéző szituációs poénokba bonyolódva. Ebbe pedig jól illeszkedett Papa Nihil szaxofonos színre lépése az instrumentális Miasma című dalban. A korábbi koncertek dallistáját áttekintve nem lehetett kérdéses, hogy Budapesten is előkerül a szám, de a setlistbe építése olyan szórakoztatóan üdítő színfolt volt, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

És ha már szórakoztatás: ebben áll a Ghost igazi erőssége. Az amúgy is impozáns látványt pirotechnika, konfettik, fényshow tette gazdagabbá, de

a profi zenészek által prezentált előadás és a közönséggel való pajzán incselkedés olyan elemei a jelenlegi Ghost élő show-jának, amik a legnagyobbak közé emelhetik őket.

Legközelebbi fellépésük alkalmával már a tánccipők elhozatala és a teljes aréna megnyitása is indokolttá válhat.

Ghost: The Ultimate Tour Called Death, Papp László Sportaréna, Budapest, 2019. december 3.

A fotókat Bende Csaba készítette.

Laki Péter

szerző: Laki Péter
honlap e-mail
Laki Péter 1989-ben született Fehérgyarmaton. A Debreceni Egyetemen filmtörténet és filmelmélet szakirányos szabad bölcsész diplomát szerzett, majd az Eszterházy Károly Főiskolán mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint család- és gyermekvédő tanári szakot végzett. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. A Premier Magazin írója, versfordításait a Black Aether magazin közölte. Zenével kapcsolatos írásai a Voice of the Wicked véleményblogján jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2020. jan. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum