KULTer.hu - 2019 külföldi KULTlemezei (TOP 10)
117334
post-template-default,single,single-post,postid-117334,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

2019 külföldi KULTlemezei (TOP 10)

Az év albumai, amelyeket még sokáig hallgatni fogunk

Újra összegyűjtöttük, melyek azok az albumok, amelyeknek helye van a KULTlemezek nemzetközi toplistáján. 2019-ben több előadó két koronggal is érkezett, melyek közül a döntés sokszor igen nehéznek bizonyult. Ez az év zenei téren méltó zárása a mögöttünk hagyott évtizednek.

+1. The Who WHO

A legendás power pop, majd később hard rock zenekar vélhetően utolsó lemeze. A 2006-os, meglehetősen gyenge Endless Wire után 13 évvel egy teljesen összeszedett albumot raktak össze. Pete Townshendhez méltó dalokkal érkezett az idősödő, de még mindig remekül összeillő páros. Roger Daltrey remekül tolmácsolja Townshend dalait, immár rekedtes, mélyebb hangjával – legyen szó akár a guantanamói börtönről vagy arról, hogy a zenéjük egyszer majd úgyis porrá foszlik. 

10. Kim Gordon – No Home Record

Az örökké laza, kortalan punkistennő első szólólemezére egészen 66 éves koráig kellett várni. Az ex-Sonic Youth tag egy Airbnb-lakásban találkozott Justin Raisen producerrel, akivel annyira összeillettek, hogy csináltak is egy albumot. Az eredmény túlmutat pár kései Sonic Youth-korongon, ami önmagában is nagy elismerés. Nem kell félni, a tőle megszokott avantgárd őrültségekből sincs hiány! 

9. Tyler The Creator – IGOR

Az elmúlt évek egyik legjobb raplemezét (Flower Boy, 2017) produkáló Tyler Okonma most IGOR perszónáját öltötte fel, hogy megírja az egyik legérdekesebb szakítós hip-hop lemezt. Míg a Flower Boy-nál inkább a hangzásokra és a letisztultságra figyelt, most a szöveg és a tartalom került előtérbe. Kevesebb rap, több soul és R’n’B – érdekes egyveleget alkot őszinte tálalásban.  

8. Big Thief – U.F.O.F. / Two Hands

Itt jön el először az a pont, amikor nehezen lehet választani egy előadó két 2019-es lemeze között. Annak ellenére is, hogy kellően különbözőek. A folkosabb, csendesebb U.F.O.F. inkább olyan Adrianne Lenker-dalokból áll, amiket a stúdióban kísérleteztek ki, míg a Two Hands olyanokból, amiket élőben teszteltek. Az eredmény két kiváló indie-folk korong kevesebb, mint fél év különbséggel. 

7. Billie Eilish When We All Fall Asleep, Where Do We Go?

Kétségtelenül Billie Ellish az elmúlt év legnagyobb popszenzációja, ráadásul teljesen megérdemelten. A rendkívül fiatal, 17 éves lány pontosan a saját korosztályát szólította meg sötét, szuicid, de rendkívül fülbemászó dalaival. Hipnotikus ének- és rapbetéteit bátyja, Finneas O’Connell dalai kiválóan egészítik ki. A korong nem lenne a listán a hangszerelés progresszivitása nélkül. Torzított basszus, trap és trip hop elemek, suttogó vokál, kreatív groove-ok merész megoldásokkal. Poplemez ritkán szokott ilyen megoldásokhoz nyúlni. Végre egy élvezetes és újító populáris korong.

6. King Gizzard and the Lizard Wizard Fishing For Fishes / Infest the Rat’s Nest

Itt a második alkalom, amikor nehéz a döntés! A ’70-es évek felszteroidozott boogie rock és a ’60-as évek bluegrass zenéjén, valamint a ’80-as szintihullámán nosztalgiázó Fishing For Fishes-t imádtuk. Az április végi lemezmegjelenés előtt kiadtak egy meglehetősen elborult, amolyan gizzesített” trash metál klipet, amit sokan a Fishes-re vártak, de azért ennyire nem őrültek az ausztrál zenészek. Viszont augusztus végén egy trash metál lemezt is megjelentettek, ami saját univerzumuk egy újabb fejezetét nyitja meg. A lemez legnagyobb hatása, hogy megkedveltette a műfajt olyanokkal is, akik egyébként annyira nem lennének vevők rá. 

5. Lana Del Rey Norman Fucking Rockwell!

Bevallom, a korai Lana Del Rey-t sokáig nem igazán kedveltem, nem értettem az őt körülvevő kultuszt, koncertjét meg szinte végigaludtam a Szigeten. Mégis, mivel nagyon tetszett a Norman Fucking Rockwell! borítója, adtam neki egy esélyt, és milyen jól tettem! Valami változhatott, de nem tudom megfogalmazni, hogy mi. Mintha szintet lépett volna éneklés és dalszerzés terén, egy sokkal változatosabb lemezt hozott össze ezzel. Új hangzások, új motívumok és kevésbé melankolikus szövegek. Szerteágazó hangulataival egy grandiózus, az amerikai popkultúrát körüljáró, mégis személyes alkotás lett. Nem is éreztem közben, hogy igen hosszú, de a 6 (!) kislemez magáért beszél…

4. Wilco Ode To Joy

A lista legnehezebben befogadható korongja akár egy szólólemeznek is felfogható. Hiába tag 2007 óta a színtér egyik legvirtuózabb gitárosa (a zseniális Nels Cline), a Wilco mindig is Jeff Tweedy dalairól szólt. A 2016-os Schmilco után talán már azt hihettük, hogy kellően beleástuk magunkat Tweedy lelkébe, de ami az Ode To Joy-on vár minket, azt nem könnyű megemészteni. A lélek legmélyebb bugyrait járjuk be, nagyívű, fülbemászó dallamok nélkül – egyetlen biztos társunk Tweedy és az akusztikus gitárja. A cím teljesen félrevezető, az Ode To Doom talán illőbb lett volna rá, de pont ez benne a szép. Sokadik hallgatásra az örömöt is megtalálhatjuk benne. A White Wooden Cross és az An Empty Corner egyszerre az év legszebb és legszomorúbb dalai. Arra késztetnek, hogy foglalkozzunk kicsit többet egymással és szeretteinkkel. Talán ezután a banda – a borítóhoz hasonlóan – tiszta lappal kezd majd.

3. Foals Everything Not Saved Will Be Lost – Part 1

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol bár az előadó két lemezt is kiadott az évben, ráadásul párban, egy cím alatt – az első mégis lényegesebben erősebb, mint a fél évvel később megjelent darab. A márciusi első rész a 2008-as debütáló Antidotes óta a legerősebb munkájuk, bár a cím valami óriási blődséget sejtet, a lemez nem szórakozik velünk. Minden dala betalál, ott üt, ahol kell, ott vesz vissza, ahol már mi is levegőért kapkodunk. A Budapesten forgatott Exits disztópikus videója kiválóan beharangozta az anyagot az ütős vezérdal nem hiányzott a korábbi munkáikról sem, viszont most végre megtöltöttek 40 percet csupa – eredeti hangzással fűszerezett – stadionrock himnusszal. Nem hiába élték túl a 2000-es évek indie rock hullámát dance rock ez a javából, néhol a ’80-as évek art rock lemezeit is megidézve. Kár, hogy kiadtak egy töltelékekkel teletűzdelt folytatást, ami újra emlékeztetett a korábbi közepes Foals-lemezekre. 

2. Sebadoh Act Surprised

Az album, amit a mögöttünk hagyott évben a legtöbbet hallgattam. A Sebadoh a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb indie rock bandája – Gimme Indie Rock című dalukkal lényegében ők határozták meg a stílust. A Dinosaur Jr.-ben is játszó Lou Barlow által alapított zenekar kezdetben önmegvalósításnak indult ugyan, ám a 2019-es lemezen az 1990-ben csatlakozott Jason Lowenstein dalai dominálnak. Szép lassan növesztett magában elég önbizalmat ahhoz, hogy olyan nagy sikerű számok után, mint a 1994-es Bakesale-en megjelent Careful vagy Not Too Amused, ugyanannyi dalt írjon, mint a lágyabb, de akaratosabb veterán társa. Hét dal Lowensteintől, hét Barlowtól – így olyan tökéletes az egyensúly, hogy simán a legjobb lemezük a ’94-es áttörés óta, de azt is megkockáztatom, hogy a legeslegjobb munkájuk. A következőig nem kéne 7 évet várni… 

1. Black Midi Schlagenheim

Ez pedig a zene, amire hosszú évek óta vártam. A Black Midi még év elején robbant be a KEXP-s videóval. Gondolhatnánk, hogy azok még a kísérleti fázisban lévő dalfoszlányok voltak, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. A végletekig kidolgozott, zajos, energikus, de tűpontos zenét játszó, látszólag tini srácok nem is lehetnének fegyelmezettebbek és profibbak. A futótűzként terjedő videó után nem sokkal megjelent a Mercury-díjra jelölt Schlagenheim. Végletekig megtervezett, olykor hardcore, olykor zaj rock, de a lírai megoldások sem hiányoznak belőle. Az énekes-frontember egy, a legtöbb fülnek teljesen szokatlan ordítós-vinnyogós stílust képvisel, amit egy ideig emészteni kell, de a lemez dinamikai bombái egyből húsig hatolnak. A Slint közel 30 éves Spiderland című alapművét sokszor hallgathatták, de a Talking Heads és a Sonic Youth sem áll messze tőlük. Érdekes mix, de a még alig 23 éves angol srácok teljesen magabiztosan alakítják a hangzásukat. Egy friss lehelet ez a rockzenének. Bátor, dinamikus és egyedi!


+ 5 jó lemez, ami nem fért fel a listára: Liam Gallagher – Why Me? Why Not?, The National – I Am Easy to Find, Ride – This Is Not a Safe Place, Tropical Fuck Storm – Braindrops, Nick Cave and the Bad Seeds – Ghosteen.

Paulusz Kristóf

szerző: Paulusz Kristóf
honlap e-mail
Paulusz Kristóf 1995-ben született Budapesten. Az ELTE-n végzett média és film szakon. Mindene a zene és a filmművészet. Lemezgyűjteménye régi és új darabjairól is szívesen ír, négy éves kora óta jár koncertekre.

KULTprogramok

<< 2020. jan. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum