KULTer.hu - Lukács Flóra versei
118490
post-template-default,single,single-post,postid-118490,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Lukács Flóra versei

Borostyán 

Odakint sötét lesz.
Mire újra a felszínre érünk,
részegek leszünk,
megcsap a józanító, hűvös szél.
Hazamenni nem tudunk,
amíg nem verik vissza
az olajos tócsák, a benzinfoltok
millió színben a fényt.
Örökké tartanak ezek a séták.
Az emberek bőrének napszakonként
változik a színe,
a szembejövőknek anyaguk van az anyagtalanságban,
nem érinthetők,
de érzékelhetők, absztrakt módon.
A távolságban megváltozik az arcuk.
Borostyánfény csorog a falakról,
az embereket tartósítja,
mint az áttetsző sárgásbarna kő
a skorpiókat, a szkarabeuszokat.
A kocsmából,
mit se tudva a változásról,
megyünk a szakadó esőbe.

Egy nő 

Egy nyitott bőröndbe fekvő
meztelen nőt látok minden éjszaka
a lépcsőfordulóban.
A vörös, sárga, kék és narancs virágok
fényfoltokat hagynak a levegőben,
ahogy íveket írnak le a sötétben.
Vicsorgó, girhes macskák állnak elém a folyosón,
nem értem, mit akarnak tőlem.
Az ablakban a felhők mozdulatlanok.
Az erkélykorláthoz kötözött japán prostituált
tekintete beleég a retinámba,
nem tudok nem rá gondolni.
Megcsap az utcán elképzelt illata,
őt látom a játszótéri hinta mellett állni,
a metrósínek feletti plakátokon,
ahogy a korlátba kapaszkodva megszállottan a vizet bámulja.
Velem marad,
nem enged annak lenni,
aki nélküle voltam.

Borítófotó: David Mach, Die Harder, acél, fa, ruhafogas, 472 x 275 x 170, 2011, magángyűjtemény

Lukács Flóra

szerző: Lukács Flóra
honlap e-mail
Lukács Flóra 1994-ben született, Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán tanul. Versei jelentek meg az Apokrif, Várad és Műút folyóiratokban.

KULTprogramok

<< 2020. feb. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum