KULTer.hu - Tolvaj Zoltán novellája
118701
post-template-default,single,single-post,postid-118701,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Tolvaj Zoltán novellája

Kampókéz

(első részlet)

Nyomok egy entert és fellélegzem. Enter Sandman or Enter the Ninja. Hook sandán pislog, mint a luzitán Hannibal Lecter. Éber tudatunkban pontok, vesszők, monomániás, kitartó hallucinációk. Torz mosoly, tyúkhús, tejföl. Tekintetében tengerkék azulejok. Az enyém csupa vályog, temérdek tompa fény. A Dunbar-számra gondolok, ami egy százötven fős limitben határozza meg egy jól működő populáció természetes korlátait. Körülbelül ennyien dolgozunk a Cégnél. Ennél nagyobb számban nem képesek békés kötelékre, egészséges baráti- és munkakapcsolatra a közösség tagjai. Ehhez hasonlatos underground idiokráciában léteztek az emberek a középkorban, jelenleg is sokan élnek így tanyán, falun, Óceániában. Viszonyaikban semmi távtartó gyakorlat. Egy fals kompániában rengeteg az árulkodó absztrakció. Az elhangzó szavak és elvétett tettek nyomán a közösségi roncsolódás visszafordíthatatlan, mint kémiában a koaguláció. A kicsapongás és kicsapódó önzés járulékos vesztesége. Anabel a konyhában habarja a tojásokat. Viszonyaim, akár az összekutyult omlett. A Dunbar-limit alapján legalább tíz falu lakosságával állok szervetlen kapcsolatban. Hookra pillantok. Pedáns főnököm egy nyájas mozdulattal kiveszi Anabel kezéből a habverőt. Leülteti a kanapéra. Nem tudom, hogy mondják portugálul, kutyából nem lesz szalonna.

Anabel zárt térdekkel ücsörög. Hook közvetlenül mellette egy nyitott fotóalbumot tart az ölében. Komótosan lapoz, selymes hangon mesél. Anabel lefelé pillant, piros körmeivel egy-egy fényképre bök. Hümmög, ingatja a fejét, mint egy kérődző jószág. Hook csillogó szemű ragadozóként minden mozdulatát lesi. Az állólámpa jászolfényénél olajbarna bőrük egybecsengőbb, mint Tóth Árpád bármelyik rímje. Leplezett frusztrációja önálló arcot alkot az arcában. Obskurus vízjelként dereng az Anabelre tekintő, gyötrelmes képmás mögött. Nem először érzem egy expat albérletének égbekiáltó sivárságát. Egyszerre infantilis és elaggott díszletek mögött egy áthatolhatatlan, tömör ólomfal. Tüntető transzparenciám fölösleges. You have no power here, suttogják a falra függesztett Benfica-sálakat lobogtató fantomdrukkerek. Hook a hiányzó végtagja helyén éktelenkedő csonkkal döngeti a mellét, hogy ő bizony vérbeli ultra. Szülőföldjén a Benfica-rajongók keménymagjához tartozik, bár ez utóbbi kimerül a hétvégi datolyaszedésben.

Ha ő írna egy szárazföldi hajónaplót rólam, ugyanez a fürkésző semmiség zajlana. Anabelnél, teljesen eltérő hangsúllyal, a díszlet se stimmelne. Minden érzelgősséget nélkülöző, józan, földszagú karakter. Selymes, éjjeli sugdolózásában egy barna kakaóültetvény illata. Egy friss, céges szabvány meghonosítása végett helyezték át ide. Két hét alatt kell betanítania autókölcsönző vállalatunk pénzbehajási műveleteit, hogy továbbadhassam egyre gyarapodó divíziónk tagjainak. A folyamat átadása során az információ roncsolódása elkerülhetetlen. A Cég vezetése nem látja be, hogy az amerikai anyavállalat portugál ügymenete a steril ISO-szabványokat megkerülő kiskapukra épül. Gyakorlatilag épp oly slendrián, akár a szolgáltatást átvevő helyi rutin. A megoldjuk okosba elvét képtelenek értelmezni az angolszász üzleti etikán nevelkedett, öltönyhöz Nike tornacipőt viselő Service Delivery menedzserek, hiába ücsörögnek naphosszat parizervékony mekkbukkjaikkal egy Dózsa György úti tárgyalóteremben. Anabellel ezt a szisztémát próbáljuk minden lehetséges eszközzel meghekkelni. Csakis úgy, hogy állásunk ne forogjon kockán. Munkaideji szorgalmunk hatékony álca, ádáz gerillatevékenységünk része. Hosszú évek alatt tökélyre fejlesztett semmittevési protokollunk valódi célja úgy rongálni az anyahajót, hogy ne süllyedjen el alattunk.

Mediterrán kolleginám hőháztartása nincs hozzászokva a kelet-európai irodaházak klímaberendezéseihez. Dombsági luzitánként megfázik a mesterséges budapesti őszben. Letüsszenti Hook családi albumát. Az idill megtorpan. Kényszervendégségben píszí vagyok, mégis árgus szemekkel kutatom a kárörvendés lehetőségeit. Akárhogy nézem, hónapok óta egy félkarú kalóz strázsál a hátam mögött egy virtuális ostorral, hogy kipréselje belőlem három ember munkateljesítményét. Akcidentális gyűlöletem nem személyes, csupán nüansznyi miheztartásom neutrális mellékterméke. Nem túl megtisztelő becenevét saját maga találta ki, amikor kapatosan hadonászott egy esernyő görbe nyelével, Dustin Hoffman egykori alakítására utalva. Más helyen, más időben, egyéb körülmények közt hétszentség, hogy pompásan ellennénk. Fű alatt mi vagyunk a Morgolódó Munkaerő brigádja. Ki-ki saját fogyatéka szerint ássa alá a rendszer sterilitását. Bár a houstoni központ mindkettőnktől messze van, we’ve got a – common – problem. Az alapító Cég helyi GDP-jéhez mérten alulfizetett csicskák vagyunk bármely nemzetközi szabvány szerint. Spiccesen tiltakozom a belengetett túlóra miatt. Ez a kreolbarna, fehér ministránsingben verejtékező, félkarú fazon minden kálvinista pragmatizmus dacára, szimpatizálni se próbál leplezetlen restségem vétkével. Költőien sóhajt: „Jobb is, ha elfogy a söröd… Holnap egészen vérpezsdítő, kalandos feladatok várnak rád!” Hiába kacsint Anabelre, a rendszer formális embertelenségét nem képes meghekkelni. Azonos kampón lógunk, Kapitányom. A Cég teiresziászi emlőit facsarjuk, ahol tudjuk. Bárkit horogra akasztunk, akit tudunk. De arctalan lojalitása mögött hosszútávú, rothadt bizalom dereng. Jóval keservesebb, mechanikus energiabefektetés, mint amennyit én a Cég elleni lázadásra költök zsigeri undorom benzinével.

Anabel az Andrássy úton bóklászva végre nem statisztikákkal bajlódik. Beszippantja a pannóniai ősz avarillatát, bámulja a Hősök tere irányába párbajtőrként hasító napsugarakat. Egy hete van itt. Reggel kilenckor indul az információcsere. Gépkocsilerakatok kódjait böngésszük, egyeztetjük a flottából elévülő bérautók rendszámait, átnézzük a verdák amortizációs űrlapját. Feletteseink szerint a legfőbb szempont mégis az, hogyan kell a kocsik által elszenvedett károk összegét professzionális módon leszívni az óvatlan ügyfél számlájáról, beleértve a közlekedési kihágások miatt kiszabott büntetést. Anabel szerepköre egyfajta pozíciós szigort követel tőle. Élvezem, ahogy játssza felém a főnököt, csücsörítő mosollyal tudatlannak néz. Hamar belerázódunk az „okító domina vs. ostoba tanítvány” munkahelyi szerepjátékába. Századik slendrián megjegyzésemen hangosan nevet. Keselyűként keringő főnökeink ránk se hederítenek. A laptop fölé görnyedve vegytiszta koncentrációt, profi együttműködést sugárzunk. A munkaleírásban minden patent. Az összes adat jól mutat a pájcsártokon. Minden anomália feltűntetve a statisztikában. Ez a sivárság pokla, súgom oda Anabelnek. De legalább az ebédszünet rövidke órája alatt rálátni a Lehel piaci mennyországra. A kurta cigiszünetek és fénysebes defekációk édenében mormon egykedvűséggel vehető tudomásul a digitális siralomvögy minden jellegzetessége. Az Avaya-telefonokba pötyögött összes nyavalyás rendszerkód Anabel egyre oldódó mosolyától válik áttekinthetőbbé.

Saúde, veti oda Hook a családi albumot letüsszentő Anabelnek, és a kezébe nyom egy ropogó papírzsepit. Így jár, aki az óceáni éghajlathoz szokva lengén öltözik a budapesti őszben, hiszen többnyire egy Lisszabon külvárosához tartozó, sós tengeri széltől langyos apartmanban hajtja álomra a fejét. Más kérdés, hogy ezt egy telefingott alsógatyájú, Playstation-függő junkie mellett teszi, aki történetesen a vőlegénye. Nem baj. Multis csaja irodai apanázsából bőven futja a mólónál lebzselő dílerektől stikában beszerezhető maconhára, ami nem más, mint a gandzsa mákonyos elnevezése. Pesten sincs hiány semmiből, nyugtatom Anabelt az első napon. Akad egy hely, a Gaivota Presszó, ahol pontosan egy grammal többet ér a fizetése, mint a Tejo torkolatánál. Értetlenül bámul. Orromra bökök, szippantok. Megenyhülve felnevet, amint látja, nem a náthára utaltam.

Borítófotó: Hofgárt Károly

Tolvaj Zoltán

szerző: Tolvaj Zoltán
honlap e-mail
Tolvaj Zoltán 1978-ban született Brazíliában. Budapesten élő költő, író, műfordító. Kötetei: A medve lépései (2001), Törésteszt (2007), Fantomiker (2017). Portréját Bach Máté készítette.

KULTprogramok

<< 2020. Már. >>
hkscpsv
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum