KULTer.hu - Pauljucsák Péter versei
118514
post-template-default,single,single-post,postid-118514,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Pauljucsák Péter versei

Napfogyatkozás 

Amíg átvonszolunk a tyúkszaros poron,
kinőnek testedből a hátsó udvar árnyai.
Hetekkel később halsz meg, merev leszel, mint a Nap,
a hatalmas ágyon apró, feltekert gombolyag.
Te is vonszolsz, évtizednyi terveket a mélybe.
Azóta csend van,
az ernyedt ház szájából a semmibe csúsztak a hangok,
csak vákuum maradt, a levegő mégis tömör gránit.
A föld alá sűrített álmaid tolulhattak a térbe,
azokról hallani időnként, azokat ki lehet tapintani.
A megkönnyebbült agyag alatti arcodra talán most
bogarak járnak megpihenni, a makulátlan nyár hideg szeplői.

Ageusia 

Azt hinnéd, hogy gasztronómiailag
értelmezhetetlen egy évszak.
Hogy nem érlelődhet bent huszonéve
egy savanykás, sajtszagú nyár.
Szinte mellékes, hogy ki halt meg és
került terítékre, a tálalás volt fullasztó.
A sós zokogás. A darabos jajveszékelés.
Ott félrenyeltem valamit, ami közben
végigégette a nyelvet.
Persze elvagyok, mondanák: befőtt.
Valójában vagy huszonöt éve le akarom
reszelni az élőlények vékony gerezdjeit,
hogy végre ismét érezzek valamilyen
ízt, textúrát.

Előre, le 

Bármerre járok, mindenhová
egy erdőt cipelek. Talán fedezékül
a bennem ziháló állatoknak.
Levegőzni vágyom az izzadt hő alól,
akár a használt lepedő,
aztán csak kitépni magamból a fákat.
Feltorlódnak a törzsben a gyűrűk,
meg kell állni, megpihenni egy
vegetációval a hátamon, a tétovaság
légrugóin süllyedni a föld magja felé.
Le kellene tennem az erdőt,
végiggöngyölítenem a domborzaton egy
könnyebb táj szövetét, de túlságosan
otthonos ez a préselő mélyedés.
Hogy valami forró tart valami forróba.

El 

El kell jutni a fehér partokig,
a fehér habokig, a fehér kezekig,
amik fakulásra hívnak,
a fehér öleléséig bármi áron,
el kell jutni a fehér házig,
a fehér falakig, a fehér asszonyig,
aki miért ne lehetne az anyám,
el kell jutni a szem fehérjéig,
a szemfog fehérjéig, a csontok
fehérjéig, az emlékek fehérjéig,
a kifehéredett csendig, el kell
jutni a fehér kamrában a hipóig,
ami kiszívja a megmaradt mocskos
színeket a ház és a tenger között,
el kell jutni a fehér habokig,
a fehér házig, a habokig, a házig,
ahol soha nem élt asszony és gyermek,
ahol az élet helyén csak fehér volt.

Borítófotó: Square space

Pauljucsák Péter

szerző: Pauljucsák Péter
honlap e-mail
Pauljucsák Péter 1983-ban született, Sárospatakon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán végzett, majd személyközpontú pszichoterápiát tanult a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesületnél. Pszichológusként dolgozik. Versei jelentek meg a 2000, a Bárka, az Ex Symposion, az Életünk, a Hévíz, a Kalligram, a Kortárs, a Liget, a Műhely, a Prae, a Tiszatáj és a Zempléni Múzsa folyóiratokban.

KULTprogramok

<< 2020. Júl. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum