KULTer.hu - Róna Virág Olívia versei
119443
post-template-default,single,single-post,postid-119443,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Róna Virág Olívia versei

Öröklött vég

Egymásra vetünk penészlő árnyékot:
S ők hűvös kövekként ránk vettetnek.
Pórusainkat, mint vizet a por, átjárja
A sötét, s ők völgyként tartják magukban
Az örök fénytelent, melyet csak enyhe szél mozgat.
A fényből jövő rezgés: behordja a napfényben
Csiszolt port, s az árnyék megremeg.

Mi, halmazok metszeteiben élő
Foglyok, a poshadt itatót sem észlelők.
Árnyékból árnyékba kúszók,
Éltető halmazoktól függők.

Fagyott álomkép a szabadulás,
És szüntelen előttünk lebeg a szűk kiút.
A napérlelte por gyűlik a völgyben,
Az örök halmazok rései tágulnak,
S valahonnan beszivárog
A keserű, napfényes utolsó Óra.

Úttalanság

Az ütemes lötyögés áthatja
A legapróbb ráncokat is.
A metró párnás ülésein
Olvadó viaszbábuk
Évtizedekig tartó
Szétfolyása érdekében
Feszültség van.
Az alagút falára néző
Ablakok lágy, zselés anyagból vannak,
Ők maguk a vakfoltok.
A tekintetek vannak
Áttörhetetlen üvegből.
Az emberhús dögszaga
Sálak, kabátok mögül szivárog,
S a megszokottság kényelmével
Vándorol élettelen orrnyílásból
Orrnyílásba.
A végállomás sosem jön el,
És mi sem haladunk felé.

Borítófotó: Hand luggage only

Róna Virág Olívia

szerző: Róna Virág Olívia
honlap e-mail
Róna Virág Olívia 2000-ben született Budapesten, idén érettségizik, bölcsészkaron tervez tovább tanulni. Eddig a Műútban publikált.

KULTprogramok

<< 2020. ápr. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum