KULTer.hu - Szolcsányi Ákos kisprózája
119323
post-template-default,single,single-post,postid-119323,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szolcsányi Ákos kisprózája

Álomnaplók

Filmforgatáson. Szélbalos botrányrendező, Trier arroganciája, Moore szűkagyúsága. A film az erőszakról szól. Megfejel egy premierre érkező apát, amint az épp kiszáll az autójából, látja a családja is. Be is szól neki, de nem kap választ. Majd azt mondja, ez egy performansz, és ettől mindenki szemében megúszta. Nálam a megoldás, visszaszólok neki. Üldözésszerű, hatalmi játszma, kusza, de nyerésre állok. Hirtelen kiderül, ki mindenkit bántottam életemben. Mint közvetlenül egy gyomros után, nincs megbánás, csak a gyomros, a rendező felajánlja, hogy csatlakozhatok hozzá. Az egészet nem akarom. Dühében bowlinggolyót vág a fia heréihez, megfeketednek, óriásira duzzadnak. Big Maccel jutalmazza, silány, zsömléből készült, mirelit zöldségkeverék van benne, a fiú eldobja. Megint megértek mindent, ha beszólsz, részesülsz, ha hallgatsz, áldozat leszel, a megoldás: úgy maradni, eltátott szájjal, fogakig engedett hanggal, örökre. De ezzel sincs vége, már magamat is irritálom. Ébredés. Az érzés világos, de a részletek gyorsabban fakulnak ismeretlenre, mint máskor.

Tévéstúdió-Center Point. A munkanapot viharszünet szakította félbe, lementünk, gyönyörködtünk és megáztunk benne. Késő van, rég vissza kellett volna menni dolgozni, de mi blicceltünk és áztunk tovább. Erős színek, rengeteg terem a színfalak mögött. M. szerelemből megy férjhez az egyikben, őszintén örülök neki, Á. francia arisztokratákról beszélget egy közvetítővel, melyik lenne a legjobb parti, közben élcelődnek M.-en, csúnyázzák. Megvédem őt, lenyelek egy megsemmisítő megjegyzést, amiben Á. egész kurvasága benne van, ahogy elköszönök, sejtetem, mit nem mondtam ki, így semmisülnek meg, amikor egy vécébe fordulok be. Megtisztító, hosszú vizelés, a húgy felmosóvízbarna, kicsit talán véres is, de bőséggel, felszabadító erővel árad. Amikor végzek, kiderül, hogy ezt itt értékelik is, versenyek vannak, és én a saját örömömre pazaroltam, amim volt. Pech, örülök meg még jobban. Itt szabadság van és verejtékszag, de aki haza akar jutni, át kell mennie a stúdiótéren, ahol dolgozunk. Talán lenyelni a lebukás utáni letolást. A függöny a határ, az innenső oldalon pár haver, szakértő arccal mondják, most nem lehet menni. Megérzem, hogy nem is akarnak, én meg igen, nagyon, haza, bár itt se rossz, de hát haza. Átlépek a függöny egy résén, odaát rengetegen, épp felvételhez készülődnek, feletteseim is, mindenki tud rólam, de a többiekről is, legalább visszajöttem, bocsátanak meg, felvétel lesz, nincs idő ítélkezni. Egy argentin-gallego együttműködési konferenciát kellett volna érdeklődve figyelni, lekéstem, de crossover koncerten is kell elismerően bólogatni ugyanott. Mutatják, ha felvételre csinálod, kétféleképpen kell, balra kettőt, jobbra kettőt, majd ismételni. Az előadó egy vagy kétméteres nő, külön-külön is tudja mozgatni a melleit. Talán jó zenész, de a szám fos. Tudom, a felvételről pár perc múlva tovább lehet szökni, továbbra is a feletteseim tudatos félrenézésével, semmi romantika, csak bizonyosság. Ébredés. Könnyű, tétlen tudat. Visszaalszom.

Berlin, sehol, túl azon, hogy itt kint. Szökevény vagyok, akár náci is, sugárzó, eleven romlottsággal, mint Welles Az óra körbejárban. Á. is velem van, ébren kedves, mulya bociszemében most szilánkokra tört, gyantaszerű fény, vonzó és gátlástalan. Egy előszobában vagyunk, a padlón virágföld, vetemény, megint egy lakás, amit eladtam és még nem költöztem ki, de már dolga végzetten részeg vagyok. M. most az egyensúly fenntartásába belepusztuló gengszter örököse, neheztel, amiért itt hagyom a biciklimet, de látom, hogy ő is csak a státuszt örökölte, a szerepfelfogást nem, mert igazából magának akarja a biciklit. „Királyi Pál utca 7.”-szag, félhomály. Üde, veszekedő, bűnös életet érzek magamban, dühöst, akaratost. Mint aki azért jár koszos autóval, mert előbb hal meg, semhogy ideje lenne lemosni, kiporszívózni. Ébredés. Az erő dédelgetése józan, felnőtt örömmé alakul a steril, felújított falak, bútorok, a hajnal díszletei között. Mint egy győzelmet, idézem fel, hogy tegnap H. koktélparadicsomba harapott, és a leve, a magjai a mészfehér falra spricceltek.

Mindenhol. Felgyorsulunk, mint egy elszabadult liftben, szétpattannak a kábelek, és mégis emiatt, hogy végre ugyanarra, le, tart az egész szerkezet. Most máshogy, most csak mi hárman, a család, de a kivándorlás már egyikünknek sem elég. Telepesnek kell tartanunk magunkat. Más telepesektől függőknek. Hazudni a prérit, hogy nem ember, aki elől eléljük, hazudni, hogy a magunkét. Hazudni kétségbeesetten, tudva, hogy hazudunk, de azonnal felmenteni magunkat, erre használva a kétségbeesést, hogy most ez van, majd bocsánatot kérünk. Valahogy közben egymásnak is hazudunk, de a krómszürke rettegés mindent igazol. Aztán újraéljük az NDK történetét. Makacs ragaszkodás, hogy mindegy, hogy rég nincs igazunk, így kellett legyen. Az országgal süllyedni, méltósággal, de mindvégig kicsinyesen és sértetten. Ébredés. Egy hang azt mondja, a továbbiakat Trump harminc éve macskáknak felajánlott részei nélkül kell elképzelnünk. Nem értem. Szégyen és kíváncsiság, egy félig mártott sült krumpli gondolhat így a ketchupra. Még a zuhanáshoz eszembe jut, hogy Káin és Ábel a halálban lettek újra testvérek. Ábel mondhatná Káinnak: akik hosszú élettel büntettek téged, nem gondoltak az én magányomra.

Borítófotó: PX Here

Szolcsányi Ákos

szerző: Szolcsányi Ákos
honlap e-mail
Szolcsányi Ákos 1984-ben született, költő, az Universidad de Salamanca PhD-hallgatója, kutatási témája García Lorca magyarországi recepciója. Legutóbbi kötete: Semmi meglepő vagy fontos (FISZ, 2018).

KULTprogramok

<< 2020. ápr. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum