KULTer.hu - Donald Trump rémálomfilmje
120878
post-template-default,single,single-post,postid-120878,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Donald Trump rémálomfilmje

Vadászat (The Hunt)

A társadalomtudatos horrorokra specializálódott Blumhouse Productions és a Universal legújabb közös művén, a Vadászaton „átok ül”, mert nem elég, hogy tavalyi bemutatóját a daytoni és az El Pasó-i tömegmészárlások miatt kirobbant közfelháborodást követően elhalasztották, de idén sem ment túl sokáig a mozikban a koronavírus-járvány miatt. Pedig igen okos és jól összerakott film, nagyon is megérdemelné a nagyvásznat.

Számos film választotta témájaként az „embervadászatot”, sokszor a mindenkori szenzációhajhász média kritikája vagy a szegények és a gazdagok között egyre növekvő különbségek bemutatása végett.

Erről szól az Arnold Schwarzenegger-féle Stephen King-feldolgozás, A menekülő ember, a John Woo rendezésében készült Jean-Claude Van Damme-akcióklasszikus, A tökéletes célpont, a Kōshun Takami bestselleréből filmre adaptált Battle Royale. De ide sorolható Az éhezők viadala-sorozat, bizonyos értelemben a Westworld első évada, a szintén blumhouse-os The Purge-széria, Jordan Peele Mije, sőt még magyar példát is találunk a hetvenes évek végén Szinetár Miklós rendezésében, Az erőd címmel.

Mindegyik kiemeli a 20. század végi, illetve 21. század eleji ember morális válságát és ezzel összefüggésben gyilkolási vágyát,

ami a kibontakozó kegyetlen „játékokat” táplálja. Ezeknek a sokszor disztópikus filmeknek az a fő kérdése, hogy maradt-e még emberség az emberekben a technológia és a pénz abszolút uralma idején. A Craig Zobel (Szolgálatkészség; Z, mint Zakariás) által rendezett Vadászat amellett, hogy ezekre a posztmodern civilizációnkat általában érintő problémákra reagál,

egyaránt kíméletlenül támadja az Egyesült Államok fegyverpárti és képmutató, álliberális csoportjait.

Így nem meglepő, hogy sem Donald Trump, sem a liberális demokraták nem voltak oda érte már a bemutató előtt, a tavalyi újabb fegyveres mészárlások pedig jó apropóként szolgáltak arra, hogy megpróbálják ellehetetleníteni ezt az okos, szatirikus thrillert. Ami persze a politikusoknak nem sikerült, az a koronavírusnak igen: sajnos éppen akkor került a mozikba, amikor azok világszerte elkezdtek bezárni a veszélyhelyzet miatt (Magyarországra végül el sem jutott – eredetileg a UIP Dunafilm forgalmazta volna). Ezért a Universal úgy döntött, hogy a szokásosnál jóval korábban online kölcsönözhetővé teszi.

A Vadászat éppen olyan, amilyennek egy jó társadalomtudatos zsánerfilmnek lennie kell:

egyszerű, feszes történettel rendelkezik, a cselekményt a látványos, véres, elkeseredett összecsapások viszik előre, ugyanakkor egészen apró részleteiben is ott van minden, ami az USA-t már-már abszurd országgá teszi. A rövid, szinte David Lynch-i, szürreális bevezető után indul be az egész. 12 átlagember ébred fel egy erdő közepén, szájzárral, így beszélni nem nagyon tudnak egymással. Egy tisztáson találnak egy hatalmas dobozt, amelyről sokan úgy érzik, nem szabadna kibontani. Ezt egy férfi mégis megteszi, és azon kívül, hogy egy „szerencsemalac” fut ki belőle, szájzárjukhoz kulcsot, és ki tudja, mihez rengeteg szúró-, vágó- és lőfegyvert találnak. Alig választja ki mindenki a neki tetszőt, máris tüzelni kezdenek rájuk a távolból, fogalmuk sincs, kik és miért.

Így megindul a menekülés, az első 10–15 percben a film sorra váltja le potenciális főszereplőit, akiket fejbe lőnek, felrobbantanak vagy egy gonosz módon elrejtett csapda nyársal fel. Csak egyvalakinek lesz szerencséje, a látszólag autisztikus, valójában nagyon is öntudatos és cinikus Crystalnak, aki kivár, rendkívül óvatos és figyelmes, így képes arra, hogy magához ragadja a Vadászat főszerepét. A néző tehát vele indul el a véres és kijózanító túlélőtúrán, ami nem kevés Kill Bill-utalást tartalmaz.

Akár a szintén blumhouse-os Oscar-díjas Tűnj el!-ben, a Vadászatban is tökéletes az egyensúly a thriller és a társadalomkritika között.

Már a bevezető utáni első 15 perc is zseniális. A Lostot és a Watchment is jegyző Damon Lindelof merész forgatókönyvének, valamint Craig Zobel rendkívül feszes, értő rendezésének köszönhetően csak úgy kapkodjuk a fejünket. Kiváló ötlet volt, hogy jó darabig csak egy külső szemlélőn keresztül, távolról látjuk a főhősnőt, akiről így azt hisszük, jelentéktelen mellékszereplő, majd tucatnyi perspektívaváltás után végre átveszi a stafétabotot. Nagyon érzékletesen sikerült ebben a negyedórában átadni a teljes kiszolgáltatottság és reménytelenség érzését, ami a „bűneik” (az majd csak a cselekmény végén körvonalazódik, milyen bűnökről van szó) miatt összefogdosott átlagembereket áthatotta.

Ugyanakkor az alkotók nem vették véresen komolyan ezt a részt sem, a legtöbb „űzött vad” halála kifejezetten morbid és groteszk.

Például az egyik lánynak átszúrja a mellkasát egy jókora vasrúd, de csak arra tud gondolni, hogy a másnap esedékes születésnapján telezabálja magát pitével, egyik társa még ki is menti, talpra áll, és egy gránát kell ahhoz, hogy tényleg mozgásképtelenné váljon. Ezután sem siránkozik, hanem makacsul magához ragadja az őt megmenteni szándékozó fegyvert, és leteremti segítőjét: nehogy már elvegye tőle az öngyilkosság jogát! Őszintén nem lehet ezen nevetni, de szemünk garantáltan nem a meghatottságtól lesz nedves.

Persze attól, hogy a Vadászat groteszk elemekkel jócskán megtűzdelt szatíra, nagyon is komoly és következetes társadalomkritika.

Szó sincs öncélú baromkodásról, vérengzésről, brutalitásról. Craig Zobel és Damon Lindelof művében mindennek megvan a maga helye, pontosan ki van számítva a cselekmény, illetve a főhősnő, Crystal útja. Akármilyen abszurditásokkal is találkozik, a thrillerhatás nem veszít erejéből. A nő senkiben sem bízhat, mert semmi sem az, aminek látszik. Ebben a világban minden képmutatás, minden őszintének tűnő gesztus vagy emberi megnyilvánulás mögött ott a hátsó szándék, és miután kiderül valamiről vagy valakiről, hogy egy nagy becsapás részese, még mindig nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a teljes igazságot tudtuk meg róla.

A politikusok és a befolyásos multinacionális megavállalatok által uralt digitális és médiavilágban a manipuláció magas foka valósul meg,

és a politikai ideológiák csak hívószavak, amelyek segítségével a hatalom, legyen az politikai vagy gazdasági, behatol az átlagember életébe, sőt saját képére formálja őt. Még a ravasz és dörzsölt Crystalt is bőven érik meglepetések, mert hiába ébred rá mindenki előtt a nagy átverésekre, például az egyik migránsimitátor férfinek még maga is bedől, és legszívesebben lelőné az összeesküvés-elméleteket gyártó populista-republikánus Gary-t, akivel együtt menekül. Éppen ezért értették sokan félre a Vadászatot, akik vagy a trumpi populizmus támogatójának, vagy éppen ellenkezőleg, az amerikai elnök szerint is a „radikális liberalizmus” képviselőjének tekintették.

A Vadászat egyik oldalt sem támogatja, pont ellenkezőleg: a jobboldali populizmust és a liberális vagy baloldali ideológiákat egyaránt kifigurázza.

Egyrészt előkerül a Donald Trump által is gyakran szajkózott kérdés, a fegyverviselés alkotmányos joga. A probléma a tavalyi lövöldözések kapcsán is újra napirendre került, de az elnök és a fegyverviselés támogatói nem akarják elismerni, hogy a szigorításokkal csökkenthető lenne a hasonló tragédiák száma. A Vadászat ezt a kérdést nagyítja fel, és gúnyolja ki. Az egyik „űzött vad” arra hivatkozik egy útszéli boltban, hogy azért van nála fegyver, mert üldözik, és különben is, alkotmányos joga, hogy megvédje magát. Ugyanakkor

azokat a fegyvereket, amelyekkel megvédi magát, éppen azok bocsátották rendelkezésére, akik vadásznak rá.

És a címbeli esemény éppen azzal vette kezdetét, hogy mindenki választott magának egy fegyvert: mint említettem, a „vadászok” közvetlenül ezután kezdtek el tüzelni az áldozatokra.

De eleve a szituáció egy szatirikus túlzás: a szájzár miatt a szereplők nem tudnak kommunikálni egymással, csak miután a fegyverekkel együtt megkapják a kulcsot, utána viszont kizárólag gyilkolóeszközök tárasságában beszélgetnek, illetve inkább ordítoznak értelmes párbeszédek helyett. Az pedig külön fricska, hogy ez az egész hol játszódik, ami a „kulturális gyarmatosítás” fogalmát is előhívja. Azaz Amerika nem is egy földrajzi helyhez kötött ország,

Amerika bárhol létrejöhet, ahol az emberek úgy érzik, hogy joguk van meggyilkolni azt, aki vélt vagy valós veszélyt jelent rájuk,

és értelmes, emberi megnyilvánulások helyett fegyverekkel kommunikálnak.

Emellett a Vadászat alkotói beintenek a képmutató (ál)liberalizmusnak is. Az említett bolt tulajdonosai szemrebbenés nélkül megmérgezik vagy lelövik azokat, akiket ellenségnek, „űzött vadnak” tartanak. Ám az idős asszony megfeddi férjét, amikor az „feketének” nevezi az afroamerikaiakat, és méregnek tartja általában az összes üdítőitalt, ami cukrot tartalmaz – ráadásul ezek a szemetet képző árucikkek a globális felmelegedéshez is hozzájárulnak. A film az ő karakterükben annak az ellentmondásosságára világít rá, hogy egyesek foggal-körömmel védik az elnyomott társadalmi csoportokat vagy a környezetünket, ugyanakkor készek megölni azokat, akik nem az ő szabályaik, elveik szerint élnek, valamint az „elnyomónak” vélt többségi társadalomhoz tartoznak. (Egyébként mind a meggyilkoltak, mind a bolttulajdonosok fehérek.)

Tehát a Vadászat szerint ideológiáktól függetlenül elítélendő, ha bizonyos eszmékért feladjuk emberségünket, és ezek nevében embereket akarunk kiirtani.

Craig Zobel filmje az eddig nem túl jól sikerült 2020 egyik kellemes meglepetése. Alapkoncepciója nem túl eredeti, sok filmben láttuk már, ám alkotói kihozták belőle a maximumot,

és egyedi módon valósították meg. Ennek eredménye egy feszes, olykor (a frappáns párbeszédek és a kiváló végső leszámolás miatt) tarantinós, társadalomtudatos zsánerfilm, ami úgy szórakoztat, hogy közben számos gondolatot ébreszt a nézőben. A színészek javarészt remek munkát végeznek, a főhősnőt játszó Betty Gilpin különösen. Nem hibátlan persze, vannak benne pontatlanságok (lásd a menekültválsággal foglalkozó epizódot), és a Tarantino-stílus néha modoros, életszerűtlen szituációkat eredményez, de összességében bátran ajánlható a Vadászat. A koronavírus-járvány idején pedig különösen fontos az, amit sugall: meg kell próbálni embernek maradni a krízishelyzetben, még ha az életveszély, a pánik és a paranoia miatt ez nehezen megy is.

Vadászat (The Hunt), 2019. Rendezte: Craig Zobel. Írta: Damon Lindelof, Nick Cuse. Szereplők: Betty Gilpin, Hilary Swank, Wayne Duwall, Ethan Suplee, Emma Roberts, Amy Madigan, Reed Birney.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2020. jún. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum