KULTer.hu - Édes és savanykás
120637
post-template-default,single,single-post,postid-120637,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Édes és savanykás

Vass Norbert: Indiáncseresznye

Vass Norbert első novelláskötete, a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában megjelent Indiáncseresznye a kilencvenes éveket idézi vissza, ahol a szörp indiáncseresznye ízű, a rágó Turbó, az óra pedig csak Casio lehet.

A kiskamasz elbeszélő tizenöt története a gyermekkor általános tapasztalatait, benyomásait részletgazdag pillanatképekben villantja fel. A kötet témaválasztásával három főbb határhelyzetet is bemutat, az életkorbeli, a korszakbeli és a térbeli elválasztottság szervezőerővé válik. Az Indiáncseresznye atmoszférájának megteremtésekor összekapcsolódik a percepció,

az emlékezet és a képzelet, a helyszínek lehetőséget biztosítanak az élményszerzésnek, és az élmények is szervezik a tereket.

Például a családi ház nem egyéni, kisajátított, hanem közösségi hely, baráti találkozások rendszeres színtere. A benne megtalálható tárgyak, mint egy film díszletei, az olvasó elé idéznek egy szinte nyomtalanul eltűnt kort. Egy-egy artefaktum (számítógép, egy játék vagy akár karóra) meghatározza a csoporton belüli viszonyokat, státuszt is jelöl. A korlátozott hozzáférés miatt a számítógép kipróbálása bizonyos alkalmakhoz, konkrét időhöz és térhez (például egy barát születésnapjához) kötött, egyszerre szakralizált és a profanizált rítusok ezek. Szakralizáltak az előkészítő cselekedetek, a felfokozott, eszményítő várakozással járó izgalom miatt, ugyanakkor profanizáltak is, hiszen a valóság ritkán nyújt kielégítő visszaigazolást.

Általában elkerülhetetlen a csalódás érzése, ennek az életkornak a novellák tanúsága szerint ez szinte velejárója.

A kisiskolás időszak kisebb-nagyobb traumáit az elbeszélőnk közösségbe ágyazva éli át. A szereplők mindennapjai egy időszak kultikus tárgyai köré szerveződnek, a történetek a korszak felidézésében erősen támaszkodnak rájuk – egyfajta mankókként vannak jelen, miközben listaszerű felsorolásuk olykor szinte céltalannak is tűnhet. Ugyanakkor ezek erős hívószavai lehetnek az adott generációhoz tartozó olvasóknak: a szövegek nosztalgiát idézhetnének elő, de nem ezt teszik. A novellákban az elbeszélés mindig múlt idejű, viszont az elbeszélőnek nem okoz problémát a visszaemlékezés, a pontos megidézés.

A narratopoétikai eljárások azt az érzetet keltik, hogy az elbeszélés ideje nagyon is közel van az elbeszélt történésekhez.

Nincs meg tehát a révedező múltidézésnek az alapfeltétele, az elbeszélés és az elbeszéltek közti jelentős időbeli távolság. A szövegekben elmesélt történetek egy-egy napra korlátozódnak, ezek a napok pedig (a soron következő novellák visszautalásaiból erre következtethetünk) kronologikus sorrendben követik egymást. Ez az eljárás az énelbeszélő személyének koherenciáját is megteremti.

Az egyes szám első személyű megszólalás az azonosulást is felajánlja, a szereplehetőségek köre viszont értelemszerűen korlátozott.

Lányok alig tűnnek fel a történetekben, csak A róka című kötetzáró novellában, ott is az érdeklődés új tárgyaként jelennek meg, előrevetítve az ártatlan gyerekkor végét, így a szövegek egybeolvasása a felnövéstörténet narratíváját is megképezheti. A felnőttek nézőpontja sem érvényesülhet teljesen, életük zaja még csak csendesen szűrődik be a gyermekkor gazdag élményvilágába. Az viszont kiolvasható a szövegekből, hogy a gyerekek szüleinek is idegen az az új élethelyzet, amit a rendszerváltás hozott magával, nem voltak képesek teljesen felülírni az addig megszokott viselkedésmódokat és cselekvésmintázatokat. A globalizáció hatása a magyarországi kisvárosokba is begyűrűzött,

hirtelen olyan új élethelyzetekkel találták szembe magukat az emberek, amelyekhez, a kötet tanúsága szerint, nem volt kapaszkodójuk.

Ebben az átmeneti időszakban megfért egymás mellett a világszintű kapitalista tömeggyártást megtestesítő Tupperware edény és az olaszországi csempészés – utóbbit a gyerekek is egyfajta nyílt titokként kezelték. Az elbeszélői szólamba ily módon beleíródik az „igazság” és annak elfedése, a narrátor értelmezni próbálja a körülötte történteket, így tragédiákkal is számot kell vetnie. „Csak elcsapta a Zajrák Tibit egy kisbusz múlt nyáron, amikor a Kőrösin egykerekezett, ahol a tizenhármas fordul, és nem lehetett tudni azóta, a Tibivel mi van. Mindenféle csövek állnak a Tibiből ki, a Husztik azt hallotta, meg hogy csukva van a szeme tizenegy hónapja már, és hogy lélegezni is csak úgy tud, hogy valami gép segít befújni a tüdejébe a levegőt. Ott laknak a Tibiék a sarkon, és hallani lehet, ahogy megyünk az iskolából.” (Csusza, 116.)

A könyv nyelvi ütemezése nem egyenletes, az elbeszélés gyakran megakad, a narrátor elidőzik egy-egy részletnél, elkalandozik, majd visszatér a fő cselekményszálhoz.

Így jönnek létre sajátos, egységes monológok, a dialógusok beleíródnak ebbe a szabad függő beszédbe – az elbeszélő sajátjává teszi azokat, beleolvasztja szólamába. Paradox módon keveredik ekkor a líraiság és az élőbeszédszerűség, olykor, ritkán előfordul, hogy az elbeszélő szinte költőinek ható kifejezéseket alkalmaz („kacsázott a kelő nap a vízen” – Snecik, 37.), de hasonlatait mindig arra a zárt világra és élménykörre futtatja ki, amelyben ő maga is él. Nyelvhasználatában ötvöződnek az életkori sajátosságok, a helyi nyelvjárási szokások (reflektáltan is: „kívánok, és rövid i-vel mondta ráadásul mindenki” – Snecik, 37.), valamint a globalizáció által új idegen nyelvként megjelenő angol szókincs.

Az elbeszélő nem teljesen érti, de mindvégig érzékeli a körülötte zajló folyamatokat, szembesül azoknak a felnőttek életében történő lecsapódásával.

Közvetlen környezetében ugyanis megtapasztalhatja azt, hogy míg a kapitalizmus egyeseknek indiáncseresznye ízű, addig mások cseresznyével indítják a napot. A társadalmi, gazdasági és politikai átrendeződés árnyoldalaira a szövegek ezen kívül csak finom utalásokkal hívják fel a figyelmet, melyeket a főszereplő ugyan észrevesz, de nem fogalmaz meg róluk véleményt. Vass Norbert, úgy tűnik, első szépirodalmi kötetében szeretettel fordul saját emlékei felé, miközben generációs elbeszélést alkot. Kísérletezés, nyomozás ez a könyv, a történetek képesek lehetnek az édes nosztalgia érzését előidézni az olvasókban, a személyes kötelékekkel nem rendelkezőknek azonban az Indiáncseresznye akár savanykásnak is tűnhet.

Vass Norbert: Indiáncseresznye, FISZ, Budapest, 2019.

A borítófotót Végh László készítette.

Gál Kitti

szerző: Gál Kitti
honlap e-mail
Gál Kitti 1998-ban született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem harmadéves magyar alapszakos hallgatója, a DETEP tagja. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2020. jún. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum