KULTer.hu - Harcos Bálint meséi
120190
post-template-default,single,single-post,postid-120190,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Harcos Bálint meséi

Ninta sárkánya

Ninta anyukáját úgy hívták, hogy Nunglu, az apukáját meg úgy, hogy apu. Nintának nagy, borzas haja volt, és a lábán mindig egy vascipőt hordott – abban szaladgált.

Egy nap kapott az apukájától egy papírsárkányt. Egy rombuszalakú vitorlából állt: a vitorlára egy piros sárkány volt ráfestve egy övvel a hasán – ehhez kapcsolódott a hosszú zsinór, amellyel reptetéskor a sárkányt fogni lehetett.

Ninta nagyon megörült neki, és a cipőiben nyomban a rétre futott vele. Mikor kiért oda, letekerte a madzagot, és a sárkányt fölemelte.
– Gyere, most repülsz egyet! – és földobta a levegőbe. Ám a sárkány leesett.
– Nem baj – vette föl Ninta, megigazgatta, és újra feldobta: huss! De a sárkány megint visszaesett. Aztán megint. És megint.
– Na – rázta meg a loboncát a kislány. – Akkor máshogy kell.
A magasba emelte a sárkányt, várt, aztán elengedte, hátha belekap a szél, de az csak lekornyadt, és orral beleesett a fűbe. Aztán újra lepottyant. És újra.
– Akkor csinálok neki egy kis szelet! – és Ninta futni kezdett a sárkánnyal; a magasba emelve húzta maga után, majd elengedte, de az lezuttyant mögéje. Hosszabb zsinórt engedett neki, futva megint húzni kezdte, futott, futott, közben hátratekintgetett, hogy fölemelkedik-e végre, de így meg nem nézett a lába elé, és puff, hasra esett, a sárkány meg a fejére huppant.
Ninta fölnézett a fűből, és ledobta magáról a sárkányt:
– Hjaj! Repülj már! Légyszí!

És Ninta próbálkozott még így, úgy meg amúgy, toppantgatott, aztán kérlelte is a sárkányt: – Miért nem akarsz repülni? Olyan jó lenne! – de az sehogy sem emelkedett a levegőbe.

Ninta hazament. Este az ágyában arra gondolt: „Bárcsak életre kelne a sárkány… Akkor megkérném, hogy repüljön fel, jó magasra!”

Másnap reggel szuszogásra ébredt. Fülelni kezdett. Egy idő után rájött, hogy nem ő szuszog. Lenézett az ágya mellé, és meglátta a sárkányt, aki ott aludt – de már megelevenedve! Kedves sárkány volt, karmos-bajszos. Ninta megörült, és megrázogatta.

– Hé, kis sárkány! Hallasz engem?
A sárkány pedig nyújtózott egyet, és fölemelte a fejét.
Ninta összecsapta a kezét.
– Te tényleg életre keltél?
– Hát, egen – vakarta meg a fülét a sárkány. – Hisz azt kívántad, hogy keljek életre.
– Szuper! – pattant ki a vaságyából Ninta. – Akkor menjünk is ki a rétre!
– Oké – tápászkodott föl a sárkány. – Mozgassuk meg a tagjainkat.
Ninta belebújt a cipőibe, és már siettek is ki.

A réten friss, szeles idő volt. Ninta megfogta a zsinórt, és ugrott egyet:
– Na, akkor repülj!
A sárkány csak nézett:
– Hogy mit csináljak?
– Repülj!
– Azt nincs kedvem – intett a sárkány.
– Nincs kedved??? De hisz papírsárkány vagy!
A sárkány felmorrant:
– Mért hiszi mindenki, hogy ha papírsárkány az ember, akkor már rögtön szeret is repülni? Én speciel utálok repülni. Fárasztó, meg tériszonyom is van… Én mást szeretek. Például bélyeget gyűjteni vagy konvektort szerelni…
– Konvektort szerelni? Bélyeget gyűjteni??? Áh! – mordult fel Ninta, és arrébb rúgott egy követ. A vascipő csalódottan kondult meg.
A sárkány a kislány lábára meredt, majd rábökött:
– Te például mért nem veszed le ezt a nehéz cipőt?
Ninta megrántotta a vállát:
– Mert nem szabad levennem. Túl könnyű vagyok. Apuék mondták.
– És?
– És ellebegnék. Föl. A levegőbe.
A sárkány rábámult Nintára, Ninta pedig visszabámult rá. Egy ideig tétován nézték egymást, majd Ninta azt súgta:
– Komolyan mondod? Tényleg lehetne?
– Nyugi – kémlelt körbe a sárkány. – Nem fogja meglátni senki. – Azzal levette az övet a hasáról, és rácsatolta Nintára. A sárkány megfogta a zsinór végét, a kislány pedig kibújt a cipőiből.
És Ninta föllebegett, föl, a levegőbe.
– Repülök! Repülök! – kiáltotta kacagva, és a sárkány megreptette.

És ettől fogva, amikor csak tudtak, kiszaladtak a rétre, hogy Ninta repülhessen. A sárkány mindig vigyázott rá, és erősen fogta a zsinórt. De az egész az ő titkuk maradt, nem szóltak róla se apunak, se Ninta anyukájának, akit úgy hívtak, hogy Nunglu.

Cipcirip rendet rak

Cipcirip a szobájában játszott. Elég nagy rendetlenség volt körülötte. A konyhából belépett a mamája, és azt mondta:
– Cipcirip, kérlek, rakj rendet. Tudod, hogy ma jön hozzánk vendégségbe Sohonya néni. Ha ezt meglátja, nyomban elájul!
– Hát, csak ájuljon el – morogta Cipcirip.
– Na ne – nézett a mamája. – Emlékszel, múltkor is mekkorát puffant, mikor elájult! Leesett tőle a tetőnk.
Cipcirip toppantott egyet:
– Hjaj, úgy utálom a vendégségeket… Mikor fog jönni a néni?
– Este.
– De én este ki akarok menni a tücskökhöz! – mondta Cipcirip.
– Rendben van – bólintott mama. – Ha szépen elpakolsz, akkor kimehetsz meghallgatni őket.

Cipcirip megörült ennek. Felpattant, és nekiállt lelkesen rendet rakni. A cipőjét betette a babák közé, a mesekönyvét a szennyesládába, a labdáját a sütőbe, a koszos zokniját az ágyneműtartóba, a maradék sütit a szekrény alsó polcára, a paplanját a könyvek közé, a babáját a cipősdobozba, a pulóverét a játékos zsákjába, a rajzait a ruhásszekrénybe, az építőkockáit pedig a mappájába.
– Így, la! – húzta ki magát, és körülnézett. – Minden a helyén!

Cipcirip ciripelt egyet, mire bejött kötényben a mamája.
– Na? Hogy tetszik? – szaladgált büszkén Cipcirip.
– Hékás – szólt rá a mamája. – Azt kértem, rakj rendet. Ha nem raksz rendet, nem hallgathatod meg a tücsköket! – Azzal kivonult.

Cipcirip nem értette. Irtó mérges lett. Nagyot toppantott:
– Jó, akkor CSAKAZÉRTSEM csinálok rendet! Majd meglátja a mama és Sohonya néni!

És a cipőjét bosszúból betette a… cipősdobozba! A mesekönyvét begyömöszölte jól a… könyvek közé! A labdáját begurította a szekrény alsó polcára, a koszos zokniját pedig betömködte a… szennyesládába! A maradék sütit betolta, ó, jaj!, a sütőbe! A paplanját beszuszakolta, hű!, az ágyneműtartóba! A babáját beültette, tessék!, a babák közé, a pulóverét berakta, fú!, a ruhásszekrénybe, az építőkockáit beleszórta, ne már!, a játékos zsákjába, a rajzait meg, nem lehet igaz!, a mappájába!
– Kész vagyok! – kiáltotta Cipcirip, és villámlottak a szemei.

Bejött a mamája, és összecsapta a kezét.
– Nahát, ilyet! Gyönyörű rendet raktál! Hadd pusziljalak meg!
És mama fölkapta Cipciripet, és összevissza csókolta.
Cipcirip elámult, és már nem villámlottak a szemei. A mamája megsimogatta, ő pedig kiszaladt a kertbe, épp mielőtt Sohonya néni megérkezett volna.

Egész este kint ült, és hallgatta a ciripelést. A házuk deszkái halkan doromboltak. Cipcirip és a mamája ugyanis egy öreg faházban laktak; a ház körül gazos kert volt, a kertben pedig sok tücsök. Ezzel kellett volna kezdeni a mesét, most mégis ez lett a VÉGE.

Borítófotó: Wikimedia

Harcos Bálint

szerző: Harcos Bálint
honlap e-mail
Harcos Bálint 1976-ban született Budapesten. Író, költő. Írásait többek között a Jelenkor, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Holmi, a Tiszatáj és a Prae közölte. Első kötete Harcos Bálint Összes címmel jelent meg 2002-ben. Második, 2006-ban napvilágot látott Naiv Növény című könyve elnyerte az év legjobb prózai elsőkötetéért járó Bródy Sándor-díjat, továbbá a könyv megjelent német és cseh fordításban is. 2015-től gyerekkönyveket is ír, eddig tizennégyet publikált. Portréját Bazánth Ivola készítette.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum