KULTer.hu - Újcirkusz és tabudöntögetés a Csokonaiban
122462
post-template-default,single,single-post,postid-122462,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Újcirkusz és tabudöntögetés a Csokonaiban

A Csokonai Színház tizenhárom új bemutatóval készül a következő évadra, köztük Magyarországon először látható egy Molière-díjas francia szerző vígjátéka, és Pass Andrea hatalmi visszaéléseken alapuló abúzusok tabuját feszegető darabja. Természetesen a musicalek és a gyerekelőadások sem maradnak ki a kínálatból.

A koronavírus-járvány miatt nem tudta bemutatni egy már kész, illetve egy a próbafolyamat közepén járó előadását a színház. Bornemisza Péter Magyar Elektrájának bemutatója a színházak bezárása után két nappal lett volna. Az öreg hölgy látogatása bemutatóját pedig március 26-án tartották volna, de a szigorító intézkedések miatt két héttel a bemutató előtt a szereplők befejezték a próbákat, majd a virtuális térbe költöztek.

Mindkét darab új premierje októberben lesz.

Júliusban kezdik próbálni Xavier Daugreilh vígjátékát, az Őszintén szólvát, a színház igazgatója, Gemza Péter rendezésében.

A Molière-díjas francia szerző vígjátéka komikus helyzetek sorozatában tárja a nézők elé, hogyan fulladozik a 30 és 40 év közötti korosztály a hazugságok hálójában.

Szintén magyarországi ősbemutatója lesz Keszég László rendezésében Alexis Michalik Edmond című vígjátékának. Az angol-francia származású színészből lett drámaíró kérdései: Mi áll egy remekmű hátterében? Milyen az író személyisége? Keszég László miskolci Cyrano-rendezése után személyes tartozását rója le, amikor felfedi, hogyan születhetett a mindenki által ismert büszke, talán kissé könnyen sértődő, de szellemesen önironikus szerelmes lovag figurája.

A tabuval foglalkozik Pass Andrea ismételt írói és rendezői felkérésének eredménye.

A Finálé az iskolában megtörtént eseményeken, diákok, pedagógusok és szülők élményein alapszik, ugyanakkor minden zárt közösséget érintő problémát feszeget.

Témája – a hatalmi visszaéléseken alapuló abúzusok, kártékony gesztusok, érzelmi manipuláció és annak feldolgozása – feltáratlan terület, mondhatni tabu vagy szőnyeg alá sepert téma. A darab bemutatója decemberben lesz.

Az évad kezdetén mutatják be a Lázár Ervin Programba készült Herkules – A kezdetek című mesejátékot.

A történet az egyéni vágyak és a közösséghez való tartozás között lévő ellentétet tematizálja a kamasz Herkules útján keresztül.

Az évadban olyan klasszikusokat is láthat majd a közönség, mint Erkel Ferenc Bánk bán című operája Vidnyánszky Attila rendezésében, a Co-operával koprodukcióban, vagy Arany János Toldija Valcz Péter rendezésében, de színre viszik A kaméliás hölgy történetét is.

Ilja Bocsarnikovsz új oldaláról mutatkozik be márciusban,

Óz, a csodák csodája című musicalt állítja színpadra. Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című mesejátékában Noé bárkájának jól ismert története elevenedik meg. Ezzel nem merülnek ki azonban a zenés darabok: érkezik A cirkuszhercegnő, Kálmán Imre egyik legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő mellett.

Igazi kuriózumra számíthatnak a nézők, az előadást a Recirquel Újcirkusz Társulat és a Csokonai Színház közös produkciójaként mutatják be.

Szerelem, csalódás, boldog egymásra találás – a történetet Vági Bence táncos, koreográfus, rendező, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója és művészeti vezetője viszi színre.

Janka Barnabás távozik a társulattól. Új tagként Pálóczi Bencét szerződteti a színház, aki a Nemtudomka című mesejátékban már szerepelt a debreceni teátrumban.

Borítókép: Az öreg hölgy látogatása próbája márciusban, Csokonai Színház

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum