KULTer.hu - Berendezkedés várakozásra
123166
post-template-default,single,single-post,postid-123166,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Berendezkedés várakozásra

Szilasi László: Kései házasság

Már az előző kötetekből is kiderült, hogy a szerző intenzív érdeklődéssel fordul az idő problematikája felé, amely akkor sem tekinthető előzmény nélkülinek – sem a magyar, sem a világirodalomban –, ha csak a 20. századig megyünk vissza, az erre irányuló filozófiai elméleteket nem is említve. Az idő mint téma ennek ellenére mégsem válik kiüresedetté, meddőn ismétlődővé a Kései házasságban, mivel a kontextus, amelyben Szilasi előhívja egy nő és egy férfi (Vajda Ilma és Gavenda Péter) életen át tartó viszonyának történetét, illetve az ehhez szervesen illeszkedő elbeszélésmód jóval termékenyebb perspektívába helyezi a megelevenített tradíciót, újabb elemekkel bővítve ki az időről való értekezés hálózatát.

Az idő mérését több mértékegység szolgálja a regényben. A kerettörténetből kiderül, hogy az idős hölgy a medence átúszását arra használja, hogy végiggondolja („szaggatottan és szigorúan”) az életét. 1964-ben indul az emlékezés, az első találkozástól, a legutolsó emlékkép pedig 2019-ből származik. Az egyes évekre szánt értelmezés időtartama nem hosszabb, mint amennyit ekkora táv alatt fel lehet eleveníteni, ehhez a szöveg terjedelme is következetesen igazodik, hiszen többnyire két és fél oldal jut a múlt évenkénti megszövegezésére (lassú tempójú úszóval számolva a befogadó ugyanannyi idő alatt el is tudja olvasni, így megteremtődik az az illúzió is, hogy egyszerre halad elbeszélő és olvasó a következő év felé). A fókuszban Ilma és Gerenda (a nő ezen a néven szólítja a férfit) viszonyának egy-egy töredéke, emlékképe áll, amelynek jelentős részét egy E/3. személyű elbeszélő ismerteti, emellett kurzívval szedve olvashatóak első személyű vallomások, naplójegyzetek Ilmától, de néhol a férfi mondatai is megjelennek a tipográfiailag elkülönített, de a másik szólamához szervesen illeszkedő betoldásokban (ez a megoldás a szerző előző regényéből, a Luther kutyáiból már ismerős, jóllehet ott eltérő funkciót töltött be). A két elbeszélői szólam ugyanazt a női hangot közvetíti, viszont

az eltérő személyekben való megszólalás lehetőséget ad más-más oldalról megvilágítani a kiemelt eseményeket. Szilasi kitűnő arányérzékkel működteti mindkettőt,

végig autentikus tud maradni Ilma története (bár néhol elmarad a dőlt betű használata, ahol a nyelvtani struktúra logikája ezt megkövetelné, de ez valószínűleg szerkesztési hibaként róható fel).

Mivel Gerenda megnyilatkozásai jóval rövidebbek, és minden esetben a nővel való interakciójában fogalmazódnak meg, nem tekinthetők különálló naplórészletnek, sokkal inkább olyan mondatokként azonosíthatók, amelyeket évtizedek múlva is fel tud idézni az, akinek mondták, mert az adott pillanatban kiemelt jelentőségűek voltak akár pozitív, akár negatív szempontból. Két szemléletes példa erre, amikor a férfi az első felesége kielégíthetetlen szexuális vágyai miatt panaszkodik neki: „igyekezzél, puhapöcs, mindjárt jó lesz, abba ne hagyd, ne merd abbahagyni, a parancsra mindig lekonyulok, tovább röhög, csináld, csináld, csináld, én meg másokra gondolok, az igazgatóhelyettes asszonyra, valamelyik takarítónőre, meg rád, drága Ilma, neked teszem a jót, rád izgulok, attól mindig feláll, vagy akár valamilyen férfira.” (29.), illetve amikor Gerenda másodjára sem Ilmát veszi feleségül: „Ilmám, meg kell értened. Margitnak ikerfiai lesznek. Nem hagyhatom ott. Nagyon sajnálom.” (47.) A kiemelt szövegrészekből is érzékelhető, hogy ezek

a beszédtöredékek számos megválaszolatlan kérdést vetnek fel a történeten kívül helyezkedők számára, amelyek a regény további részében sem kapnak részletesebb magyarázatot.

Ezáltal viszont még hitelesebbé válik az emlékezés aktusa, hiszen annak, aki feleleveníti élete eseményeit, már nem kell saját maga számára körülírnia, megmagyaráznia az elejtett utalásokat, fejtegetnie a miérteket és hogyanokat. Ugyanakkor az érzelmi bántalmazásra, az örökös második nő szerepének terheltségére utaló számos szimptóma így is azonosítható a szövegben. A regény elején még egy magabiztos nő körvonalazódik a leírásokból, akinek ugyan folyamatban van egyetemi tanulmánya, de már felkínáltak neki pozíciót a tanszéken. Kapcsolati dinamikájukban kezdettől fogva meghatározó az egymással szembeni dominálásra törekvés, amelyből többnyire Gerenda kerül ki győztesként, de amikor mégsem, ünnepi pillanatként éli meg a nő: „Ilma lenézte őt, és nagyon-nagyon jólesett neki, hogy végre lenézheti.” (16.) A férfival való viszony megszakítására több ponton is kísérletet tesz, de a mérlegelések után végül mindig arra a következtetésre jut, hogy kell neki ez a férfi. Egyetlen esetet említ, amelyben más jelenik meg partnerként, viszont az egyéjszakás kaland is sokkal inkább Gerendára mutat vissza, pszeudoszubsztitúció, hiszen a választott másik szintén tornatanár, az aktus sikerültsége ellenére a kitörési szándék egyértelműen kudarcos.

A személyes történetek mellett minden évben egy-egy makrotörténeti esemény is megjelenik, a két szint közti kontaktzóna változatos intenzitású.

Míg a Watergate-botrány háttérként funkcionál, addig Csernobil már a közvetlen környezetben is tapasztalható káoszt jelenti, a napfogyatkozás pedig közös emlékként jelenik meg. Az egyik legizgalmasabb kapcsolódás 2000-ből származik, amely a technika és a humánum máig aktuális kérdéseit boncolgatja: „Most már akármikor felhívhattam a mobilján, ha felveszik, ő lesz az. Csodás volt ez a szabadság. És hát persze elkezdtem félni. Mi van akkor, ha az én szerelmi érzésem túlságosan ragacsos. Csak eddig technikai hiányosságok miatt nem tudtam kifejteni.” (Kiemelés – N. H., 122.) Ilma aggodalma, miszerint a mobil jelenléte olyan személyiségjegyeket hozhat a felszínre, amelyek eddig sem maga, sem Gerenda számára nem voltak ismertek, két évtized távlatából sem tűnik idejétmúltnak, hiszen az újabb eszközök, az AI egyénre gyakorolt hatása vagy az 5G körül felmerülő félelem a társadalmat széleskörűen érintő és foglalkoztató problémák.

Ilma életében és a szövegtestben egyaránt kiemelésre méltó Az aspirátor című fejezet, amely radikálisan más arcát mutatja az elbeszélőnek és a szerzőnek egyaránt.

Borbély Szilárd A Testhez kötete után kevés olyan sikeresnek mondható próbálkozás született, amely az abortálás aktusát meg tudta volna ragadni a maga komplexitásában.

Ez az eset viszont többszörösen traumatikus esemény, hiszen a Gerenda családjai című, négy évvel korábbi fejezetben Ilma éppen arról vall, hogy a saját gyerek hiánya, a biológiai mellőzöttség váltja ki belőle a legintenzívebb ellenszenvet a férfi korábbi és aktuális felesége iránt: „Mit irigyelek tőlük. Hát, valószínűleg azt, hogy ők gyerekeket szülhetnek neki. Kettőt szült neki Dragossy, Ágothának pedig ikerfiai vannak. Ők azok a kiválasztott testek, akikben megteremhet újra Gerenda genetikája. Nem az én méhem az otthon. Nem lehetek az új lény hazája. Elveszik tőlem ezt a lehetőséget. Az én belsőm üresen tátong. Ez épp elég ok a gyűlöletre.” (50.) Amikor viszont ő is „kiválasztott testté” válhatna, a férfi magára hagyja, döntsön egyedül a kérdésben, viszont neki „nem kell a gyerek.” A nő számára ez az eset sem funkcionál vészjelzésként, utolsó figyelmeztetésként, és folytatják az életet, mintha semmi nem történt volna, pedig éppen valaminek, valakinek történnie kellett volna.

Ilma és Gerenda kapcsolata kései házasságuk beteljesedéséig az iterabilitás fogalmával ragadható meg. Kettejük viszonyának dinamikája egyszerű forgatókönyv szerint működik: az intenzívebb időszakokat szükségszerűen követi egy csalódás, trauma, ami után nem tűnik ugyanúgy folytathatónak a kapcsolatuk, mint korábban, de mégis annak bizonyul. Szilasi pontosan ezt a „mégist” bontja ki a regényben oly módon, hogy

az esetek döntő többségében nem kíván magyarázattal szolgálni az események miértjére, és nem is sugallja azt, hogy ez a realitás eszközeivel megragadható vagy a nyelv által kifejezhető volna.

Jóllehet, a címből már előre sejthető, hogy végül – ha későn is, de – meg fog valósulni a nő által vágyott házasság, azonban az élet során elszenvedett történéseket nem fogja egy „igen” visszamenőleg boldogsággá formálni. A házasságkötést követően három hónappal Ilma megözvegyült, erre igazán megérte ötven évig várni – gondolhatja a külső szemlélő.

„Türelmesen”, „okosan”, „szilárdan”

Annak ellenére, hogy Ilma szólama sok esetben naivnak tűnhet, fel lehet címkézni őt áldozatként, önbizalomhiányosként, passzív ágensként vagy megalkuvóként, mégsem tűnik úgy, mintha megbánta volna, hogy emiatt a férfi miatt berendezkedett az életre szóló várakozásra. A külső szemlélőknek – akik a regényben a családtagok, barátok vagy az árpádharagosi lakók –, akárcsak a befogadónak, megadatik a lehetőség, hogy ítéletet formáljanak a történet töredékeinek ismerete alapján, amelynek éppúgy lehet relevanciája, mint a nő bíráló véleményektől eltérő viszonyulásának.

Szilasi egyszerű dologról ír, az egyszerű dolgok paradoxona pedig az egyszerűségben rejlő komplexitás.

Két ember közti viszony számos módon megélhető, a társadalmi normáknak megfelelően, de attól eltérően is. Sosem egyértelmű, hogy a kialakult szituációba saját döntések vagy mások elképzelése miatt kerül/kényszerül az ember. Az aktuális pozíció elfogadása nem a megalkuvás jele, hanem az első lépés afelé, hogy teljesebben meg tudja élni, fel tudja fedezni saját maga és kapcsolata lehetőségeit, illetve korlátait. Ilma a regény vége felé egy kissé didaktikus zárlatú választ ad barátnője kérdésére, miszerint szerelemnek nevezhető-e az, ami kettejük között történt. Az élettörténet ismerete alapján érdemes ezt a mondatot egy sokat szenvedett, de végletekig erős nő hangján hallani: „Abból, amit adnak neked, nem tudod kihozni a legjobbat, ha nem fogadod el.” (186.) Ha ez a mondat a húszas-harmincas éveiben járó Ilmától származna, jogos lehet az ironikus olvasat aktiválása, hasonló világmegváltó életbölcsességeket alkot az ember egy-egy önbizalomtréning, terápia vagy motivációs videó megnézése után, viszont hetven év újraélésének fényében kétségkívül nem a jövőbeli tervek megvalósítására vonatkozik, hanem a múltban történtek konklúziója ez a megállapítás. A tizenkét füzet pontjaiból, amelynek lapjait Ilma az Ennyi Mindent Szeretnék Csinálni Veled cím alatt írta tele, valószínűleg kevés valósult meg, Gerenda el is égette őket, viszont az a dilemmákkal körülvett emléktöredékekből is kiderült, hogy valami fontos történt köztük. A külső tekintet értetlensége jelentéktelen számukra.

Szilasi László: Kései házasság, Magvető, Budapest, 2020.

A borítófotó forrása az Apokrif Online.

Nagy Hilda

szerző: Nagy Hilda
honlap e-mail
Nagy Hilda 1995-ben született. Irodalomtörténész, kritikus. A kolozsvári BBTE-n szerzett magyar és orosz szakos diplomát. Jelenleg az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Minden érdekli, aminek köze lehet a betegségnarratívához.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum