KULTer.hu - Bűnösök egy mintacsaládban
122679
post-template-default,single,single-post,postid-122679,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Bűnösök egy mintacsaládban

Jacob védelmében (Defending Jacob)

Chris Evans a Bosszúállók: Végjátékban leszámolt Amerika Kapitány szerepével, tegyük hozzá: végre. Végre, mert már így is beskatulyázták az amúgy tehetséges színészt világmegmentő szuperhősként. Ebből a skatulyából azonban garantáltan kikerül a Tőrbe ejtve után a Jacob védelmében című kiváló Apple TV+-sorozatnak köszönhetően, ami az HBO-s, szintén remek Aznap éjjelhez hasonlóan egy jogi bűndráma keretei között mutatja be, mi a baj az (amerikai) igazságszolgáltatással és a társadalommal.

A Jacob védelmében William Landay 2012-es, azonos című regénye alapján készült, szóval Mark Bomback showrunner és forgatókönyvíró (Az emlékmás, A majmok bolygója: Forradalom, Törvényen kívüli király) számára adott volt az izgalmas alapanyag. Bár abból a szempontból nem volt könnyű dolga, hogy jogi drámákból már nagyon sok készült (Tizenkét dühös ember, Ne bántsátok a feketerigót!, Az ördög ügyvédje, Legbelső félelem, Aznap éjjel, A jogdoktor – hogy csak a legjobbakat említsük), és akármennyire is lebilincselő tud lenni egy tárgyalási védő- vagy vádbeszéd, bizony ezeket a fajta történeteket nagyon nehéz filmszerűen, színpadias sallangok nélkül megvalósítani. Ám szerencsére

a Jacob védelmében szinte egyáltalán nem teátrális: lebilincselően izgalmas minisorozat, sőt, inkább egy 6 és fél órás nagyjátékfilm.

A sorozat előzetese beugratós, mert azt sejteti, hogy egy tipikus jogi krimit kapunk, amelyben „Amerika Kapitány” felszínre hozza az igazságot. Ám a trailernek nem szabad hinni, mert

Mark Bomback, illetve William Landay műve nagyon ravasz, nagyon kegyetlen, és mesterien félrevezeti a nézőt az utolsó, nyolcadik epizódig, sőt annak fináléjáig.

A sztori egy, a klasszikus hollywoodi filmekből ismerős felső-középosztálybeli amerikai mintacsaládot mutat be, ami ránézésre is sikerre és boldogságra hivatott, így megmentésre méltó. A Jacob védelmében alkotói tudatosan alapoztak erre a mai fősodorbeli filmekben is tetten érhető családképre, csak hogy leszámoljanak vele, és ilyen módon még kegyetlenebb legyen az illúzió mögött felsejlő valóság.

Andy Barber menő kerületi ügyész, akire felnéznek felettesei és kollégái is, habár tanítványa, a feltörekvő Neal Logiudice irigy rá, és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy fogást találjon mentorán.

Ezt meg is kapja, amikor a címszereplő, a kerületi ügyész alapvetően csendes, jól tanuló mintafia belekeveredik egy newtoni kertvárosi gyilkosságba: a nagyszájú, Jacobot gyakran zaklató Bent több késszúrással a testén, holtan találják az iskolába vezető parkban, és ruháján bizony rajta van az ifjú Barber ujjlenyomata. A fiú ráadásul pechére korábban hangoztatta is, hogy van egy kése, és legszívesebben végezne nagyképű iskolatársával. Ezért Jacobot hamar vád alá helyezik, az ügyben addig nyomozást végző édesapját felfüggesztik, édesanyját, Laurie-t kényszerszabadságra küldik, Ben gazdag szülei, a család barátai és az egész kertvárosi közösség pedig Barberék ellen fordulnak. Profi védőügyvédjük (Joanna) és egy másik gyanúsított persze van (Leonard Patz, a szerszámboltban dolgozó, többször pedofíliával vádolt férfi), azonban

kérdés, hogy ha Jacob ártatlannak bizonyul is, a család le tudja-e magáról mosni a gyilkosság vádjának stigmáját.

Főleg úgy, hogy a szülők maguk is egyre inkább kételkednek fiuk ártatlanságában.

A Jacob védelmében nem klasszikus krimi, nem az a fő kérdése, hogy „ki tette?”, hanem az, hogy a társadalmat mennyire érdekli az „ártatlanság vélelme”.

A minisorozat már az első két részben felel erre a kérdésre: semennyire. Sőt, a közösség és iskolatársai a közösségi oldalakon nemcsak Jacobot ítélik el egyértelmű bizonyítékok hiányában vagy már a hivatalos ítélethozatal előtt, hanem Andy-t és Laurie-t is. És nemcsak gyerekekről vagy Ben nyilvánvalóan elfogult, gyászoló szüleiről van szó, hanem magukról az igazságszolgáltatás képviselőiről is. Neal például két lábbal tiporja a jogászok alapszabályát, az ártatlanság vélelmét, sőt, még meglehetősen ingoványos talajra is téved, és arra próbálja kihegyezni vádját, hogy a gyilkos hajlam „családban marad”. SPOILER: Mert mint később kiderül, Andy édesapja és Jacob nagyapja, „Belező Billy” nemi erőszak és gyilkosság miatt tölti évtizedek óta tartó börtönbüntetését, az exügyész pedig családja védelmében hazudta azt, hogy nem ismerte eredeti apját. SPOILER VÉGE.

Szóval egy intoleráns, zárt gondolkodású és hipotézisek alapján ítéletet alkotó társadalom képe rajzolódik ki a Jacob védelmében cselekménye során. Egy aránytalanul nagy erőt képviselő közösséggel és gépezettel (az igazságszolgáltatás) szemben tehetetlen az átlagember, aki ilyen módon a családját sem tudja megmenteni. Sőt, még Joanna, a dörzsölt, profi védőügyvéd is csak a tárgyalótermen belül képes bármit is elérni, az emberek gondolkodására ő sem hat.

Az utolsó két rész azért is húsba vágó, mert ezekben teljesedik ki a klasszikus hollywoodi hőstörténet dekonstrukciója,

azaz láthatóvá válik, hogy hiába az előzetesek, a cím és az ismerős alapsztori miatt sejthető győzelem, a család sorsa megpecsételődött. Akár a garázsukra spriccelt gonosz graffitit („Rohadj el a Pokolban, gyilkos!”), a gyilkosság vádját sem moshatják le magukról. Andy hiába verné laposra Ben megkeseredett édesapját, az már valószínűleg élete végéig abban a hitben fogja tengetni napjait, hogy Jacob gyilkos, mivel nem hisz a nem túl nagy társadalmi presztízsű igazságszolgáltatásban. Persze Chris Evans hőse eleinte megpróbálja a tipikus kemény férfit eljátszani, de egyrészt ahogy megfosztják ügyészi hatalmától, úgy kerül egyre inkább perifériára (civilként nyilvánvalóan nem tudja érdemben előre vinni az ügyet parttalan nyomozásaival), másrészt nyers erővel semmire sem megy, csak elmérgesíti a helyzetet (például az egyik dühkitörését fel is használják ellene a tárgyaláson).

Az igazságszolgáltatás embertelen gépezete és az emberek valójában nem az igazság mellett állnak ki, hanem saját igazságuk mellett – állítja a Jacob védelmében. Avagy míg Amerika Kapitány megküzdhetett Thanosszal, mert mindketten hatalmas erőt képviseltek, ha nem is voltak egy súlycsoportban, addig

a könnyen manipulálható tömegek igazságot nem ismerő hatalma leküzdhetetlen, sokkal nagyobb az őrült titánénál és a Végtelen Kesztyűénél is.

Így Andy legfeljebb csak menekülhet a megbocsátást nem ismerő emberek és saját végzete elől, mint egy megsebzett őz. A tipikus hős- és megváltásmítosz mellett a Jacob védelmében a műmosolyos emberi kapcsolatteremtési és -fenntartási sémákat is lebontja. A legkegyetlenebb jelenetek egyike az, amelyben a kétségbeesett Andy megpróbál egykori társától segítséget kérni, arra alapozva, hogy a munkahelyen jóbarátok voltak. A nő azonban közli, hogy ez nem így van: igen, mosolyogtak egymásra, sokszor jól elbeszélgettek, de részéről a barátsághoz ennél több kell.

Emellett az is hangsúlyos, és szerencsétlenül didaktikusan ki is mondják, hogy a Barber család és a meggyilkolt Ben családja (sok más amerikai, gazdag, kertvárosi famíliához hasonlóan) önámításban és élethazugságban létezett a gyilkosságig. Barberék és Rifkinék (ez az áldozat családi neve) esetében is kiderül, hogy a szülők nem ismerték gyermekeiket: előbbieket sokkolja, hogy fiukat bántalmazták az iskolában, és kése van, utóbbiak pedig abban a hitben éltek, hogy fiuk jólelkű, istenfélő ember, akinek nincs, nem is lehet haragosa.

Továbbá előkerülnek olyan dolgok is, mint Andy már említett sötét titka, vagy a férfi alapmentalitása, amely nagyon is zavarja Laurie-t,

csak eddig nem fokozódott a feszültség annyira, hogy ezt elmondja. Az asszonyt az zavarja, hogy az ügyész szinte „keresztapa” módjára nem avatja be az „üzleti ügyeibe”, sőt, kimondva-kimondatlan is „csak egy nő”-nek tartja őt. Ilyen módon a Jacob védelmében is ugyanarról értekezik, mint ami David Lynch Kék bársonyának nyitójelenetében megjelenik: az amerikai kertváros idillje mögött, zöld pázsitja alatt rémisztő, undorító „férgek és bogarak” (azaz szőnyeg alá sepert családi és társadalmi konfliktusok) nyüzsögnek.

A korábbi filmekből és sorozatokból ismerős társadalomkritika persze

a minisorozat zseniális cselekményszerkesztése, rendezése és kiváló színészi alakításai miatt igazán hatásos.

A Jacob védelmében flashbackszerkezetre épül, azaz a „jelenben” Neal kikérdezi Andyt a múltban történtekről, így visszatekintések formájában tárul fel a család kálváriája. Az alkotók végig bizonytalanságban tartják a nézőt, hogy vajon ez a tárgyalás Jacob tárgyalása-e, vagy már egy másik, és vajon Andy miért ül egy újabb meghallgatáson. Észbontó lesz a felfedezés, ha elérünk a nyolcadik részhez. Az alkotók pedig a gyilkossági ügyet is mesterien alakítják át, helyezik más-más megvilágításba epizódról epizódra, amelynek eredményeként nem is annyira az kérdéses, hogy Jacob ölte-e meg Bent, hanem az, hogy a fiúban valóban megvan-e a hajlam arra, hogy gyilkoljon.

Kész válaszokat még a fináléban sem kapunk, mivel ennek a minisorozatnak egyszerűen nem az volt a célja, hogy leleplezze a valódi gyilkost.

A gyilkos kilétének homályba burkolása a sztori szerves részét képezi, és tulajdonképpen a szülőkkel együtt a nézőre van bízva, hogy miután behatóan megismertük Barberéket és a tinédzserfiú sötét titkait, vajon mi hiszünk-e a címszereplő ártatlanságában. Nagyon valószínű, hogy nem fogunk.

A színészekre sem lehet sok panaszunk. Chris Evans tényleg megmutatja, hogy sokkal többet tud ő egy sematikus szuperhős megformálásánál: tudatosan játssza egy darabig a keményfiút, majd fokozatosan megtörik a jég, és előbújik belőle az ember, illetve a színész. Le a kalappal az Azból és a Tőrbe ejtvéből (amelyben már játszottak együtt Evansszel) ismerhető Jaeden Martell előtt is, aki érzékeny játékával kiválóan átülteti a karakterbe azt a bizonytalanságot, ami a figurát körbeöleli a cselekmény során. Egyszer teljesen átlagos, szerény tinédzsernek tűnik, majd apró gesztusokkal, arcrezdülésekkel és néhány visszafogottan szenvedélyes monológ formájában megmutatja, hogy Jacob könnyen pszichopatává válhatna. Evans és az ifjú titán mellett mindenképp említést érdemel még a mindig zseniális J. K. Simmons, aki lazán eljátssza az idősebb Barbert, a határozott Joannát alakító Cherry Jones is nagyon rendben van, valamint Pablo Schreiber is jó a tenyérbemászó, esendőségében mégis megkedvelhető Nealként. Bár a kritikák gyakran kárhoztatták a Laurie-t játszó Michelle Dockery-t, akivel valóban vannak problémák az első pár epizódban, a végére ő is felnő komplex karakteréhez, és meglepi a nézőt.

A Jacob védelmében tehát 2020 Aznap éjjele, az év egyik nagy meglepetéssorozata, amelyet HBO-s nagy elődjéhez hasonlóan biztosan fel fogunk emlegetni akár évek múlva is.

Vannak persze suta húzásai, így például néhány teátrális jelenete rontja a valószerűségét (avagy pont akkor omlik össze Ben édesanyja lelkileg, amikor Laurie elmegy az ablakuk előtt), és a nyolcadik rész bár hatalmas gyomrosokat ad, rekordhosszúságú, de így is túlzsúfolt, tempója pedig nem olyan jó, mint a széria lassan építkező, melankolikus többi epizódjáé. Ám ennek fináléja olyan útravalóval enged el minket, amelyen még biztosan napokkal a megtekintése után is rágódni fogunk.

Jacob védelmében (Defending Jacob), 2020. Alkotó: Mark Bomback. Rendezte: Morten Tyldum. Írta: Mark Bomback. Szereplők: Chris Evans, Michelle Dockery, Jaeden Martell, Cherry Jones, Pablo Schreiber, J. K. Simmons, Patrick Fischler, Betty Gabriel. Forgalmazó: Apple TV+.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum