KULTer.hu - Giccs utáni vágyam
123137
post-template-default,single,single-post,postid-123137,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Giccs utáni vágyam

Makai Máté mesélt a The Monoment dalairól

A High Tech Bubble című kislemez afféle pszichedelikus retrogiccs. Tanúságtétel a ’60-as évek pszichedelikus popja, a ’70-es évek funkdiszkója és a ’80-as évek poprockja mellett. Mindez annak boldogságába gyúrva, hogy ezeknek a korszakoknak az elemeit most egyszerre lehet és kell is használni. Valószínű, hogy a poprock elért a csúcsra, ezért újat kitalálni nagyon nehéz, így a legjobb, amit tehetünk, hogy kibányásszuk a legfaszább dolgokat a múltból és karakterizáljuk őket.

Stress

Ez volt az első szám, amivel elkészültem. Még tavaly novemberben vettük fel, és mivel egyszerre csak egy dallal kellett foglalkoznunk, hamar el is értünk egy jó, 90%-os verziót. Ez volt az első saját énekkel is felszerelt valamim, amiről úgy éreztem, hogy le kellene csapni. Emiatt aztán kapásból komoly fejtörést jelentett, hogy merre menjek tovább. Rengeteg ötletem állt félkészen, de egyikről sem éreztem azt, hogy ezt követné stílusban. Még ha idegesítő volt is ez a helyzet, a probléma aztán magától megoldódott. 

A dal egyébként a szorongásról szól, a legáltalánosabb értelemben.

Arról a fajtáról, ami attól oldódik, ha belemész. Banális, önmegvalósításra bátorító sorokként is értelmezhető a szöveg, de azért még bőven realista: „Sometimes I do it right / Sometimes I miss it.”

Counting Airplanes

Itt sok minden van. Intrótól pszichedelikus kiállásokon át diszkóbetétekig, majd egy sodró kivezetésig. Én belehallottam a U2-t, a Police-t és a Tame Impalát is – és ez nem lehet véletlen. Nagyon imádtam ezt a dalt írni, hangszerelni, felvenni, mert változatos. Olyan, mint a 110 gát sprint, akadállyal, lendülettel, erőteljes starttal és egy olyan befutóval, ahol mindent bele kell adni. Féltem persze a szétesésétől, de azt éreztem, hogy jó, akkor most ez a kedvenc, és ez ma is így van. 

A dalra volt, aki azt hitte, hogy a szerelmes elvágyódást idézi, pedig nem ennyire allegorikus.

Arról szól, amiről szó szerint szól: az első repüléstől való félelemről, majd egy azt követő időszakról, amikor az ember visszavágyik az égbe. Ez a dal így mintha a Stress antitézise volna tartalmi szinten.

Itt nem a félelembe való direkt belemenés a lecke, hanem egy intenzív élmény felejthetetlensége és az ismétlés vágya.

A repülőgépszámolás amúgy meg is történt velem. Az akkori lakóhelyem felett húztak el az újonnan felszállt budapesti gépek, én pedig egy távcsővel leolvastam a légitársaság nevét, és próbáltam kitalálni, hova mehet. Nem tudom, ezzel illik-e dicsekedni.

Let’s Move out Baby

Mindig zsigerből tiltakoztam a szintizene ellen, de csak addig, amíg meg nem találtam magamnak az igazit. A korábbi dalokban is pötyögtem billentyűkön a magam alaptudásával, de itt már határozottabban elkezdtem ráfeküdni erre. Volt egy nagyon jazzes akkordmenet, aminek az első verziója modorosan fúziósra sikerült, és ezt el akartam tüntetni a zenéből, mert én a popot céloztam meg.

Ez a krémes analóg szintijelleg pedig szerencsére felkínálta magát a gitárkíséret helyett.

A lírában itt erőteljes elvágyódás dolgozik, mégpedig társas verzióban. Nem pusztán egy másik lakásba, nagyobb albérletbe, hanem egy új, friss élettérbe, ahol megnyílhatnak a dolgok. Erre jön aztán feketeleves, a refrén kijózanító lényege: az élet nem pusztán öröm, dolgozni kell rajta. 

High Tech Bubble

Úgy tűnt, hogy ennek a dalnak a beillesztése lesz a legnehezebb az EP stílusába, végül ez lett a címadó, meg az egyik legkarakteresebb is. Rágva volt a fülem otthon, hogy legyek már meg vele, de ez csúszott a lista legvégére. Pörgős indie-s, szinte már punk basszusfutam indítja a zenét, amit meg-meg szakít egy szintivel felturbózott popzúzda.

Szerettem volna ezt a számot sokkal koszosabbra csinálni, ezt a dalszöveg témája is indokolná, de végül picit olyan elektronikusan sterilre sikeredett.

Ez viszont nem baj, mert mind az öt dalra rárakódik valami a ’80-as évek mainstream popjának giccses szögletességéből, amit nehéz nem szeretnem. Itt például minden hangszeren rajta van a kórus effekt, ami ennek a korszaknak a védjegye. A dalközépi szóló/kiállás/fokozás pedig a direkt giccs bevállalása. 

Fast Fashion

Szégyentelen módon egy végtelenül elcsépelt akkordépítkezésre húztam rá ezt a dalt, amit aztán a gitárok hangszerelésével próbáltam meg elsumákolni. Kifejezi ez amúgy az aktuális nézetemet a popdalszerzésről, miszerint a legjobb számok alapja egy elcsépelt akkordmenet, amiből aztán a hangszerelés, effektek, a master felé igyekvő mozaik csinálhat majd valami eredetit.

A szövegvilágot tekintve kifejezetten szerettem ezt a dalt írni. Irónia a köbön, Ariel Pinkes baromkodásba mixelve:

a srác a belvárosba igyekszik, hogy elverje a pénzét valamelyik fast fashion butikban, de a túl sok lehetőség annyira összezavarja, hogy végül nem vesz semmit. Mi ez, ha nem hétköznapi dráma már megint? És persze itt sem maradhat el a heroikus, féltérdre ereszkedve kierőszakolt szóló, ami önmaga paródiája, akár csak a High Tech-ben.

The Monoment: High Tech Bubble, magánkiadás2020.

A borítóképet Szimon Ágnes Nóra készítette.

Makai Máté

szerző: Makai Máté
honlap e-mail
Makai Máté 1986-ban született Veszprémben, jelenleg Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar alapszakon, illetve irodalom- és kultúratudomány mesterszakon. Írásait többek közt az Alföld és az ÚjNautilus portál közölték. Leginkább a kortárs magyar próza és az irodalomelmélet érdekli. Első prózakötete 2016-ban jelent meg Koriolán dala címmel a FISZ gondozásában.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum