KULTer.hu - Posztkarantén – avagy változnak az idők
123050
post-template-default,single,single-post,postid-123050,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Posztkarantén – avagy változnak az idők

Maradj MODEM – művészet mindenkinek

A közel három hónapos bezártság után a mostanra már szinte mantrává vált „Maradj otthon!” helyett Maradj MODEM felszólítással hirdetett egynapos programsorozat hívta a kultúra iránt érdeklődőket egy újbóli találkozásra. De nem csupán a rég nem látott ismerősök, hanem a művészetek találkozásának is tanúi lehettek a kortárs művészeti intézmény tereibe látogatók. Egymással párhuzamos és ismétlődő tárlatvezetések, performanszok, színházi előadások, illetve irodalmi programok igyekeztek pótolni a karantén ideje alatt elmulasztott összművészeti élményeket.

A Mélyáramok című kiállítás a Budapest FotóFesztivál együttműködésével valósult meg, a magyar fotográfiát középpontba helyezve. Alapvetően két részre osztható a tárlat, de a legtöbb képen megfigyelhető a konvenciók követésének és meghaladásának dualitása. A kiállítás első felében a portrék kaptak nagyobb hangsúlyt, amelyek az emberi önreflexivitás változásáról adnak jelet.

Nem az idealizált, jóval inkább a naturalisztikus arc-, illetve testábrázolás a cél, ugyanakkor felfedezhetők a klasszikus portrékkal való párhuzamok is.

Ezt juttatják kifejezésre Mészáros László Nexus sorozatának darabjai is. Ahogyan az emlékező médium a test, úgy a tárgyak is őriznek valamit a múltból. Herczeg Eszter alkotásain (Fathers) olyan tárgyak kerülnek ábrázolásra, amelyek elszakíthatatlanok a hozzájuk tartozó személyek emlékétől és azoktól, akik megidézik azokat. Kifejező a képeken látható tárgyak elhelyezése, így a szék felett lebegő üres kabát vagy az ajtón kívül rekedt távozó egyenruha, amelyek az emlékek perszonifikációiként is értelmezhetők. Csendélet és portré találkozását láthatjuk Schild Tamás szociográfiai életképein (Tükröm tükröm, Szeme fénye, Anya gyerekével, Iker sors). Az alkotó nagy hangsúlyt fektet a mélyszegénységben élők ábrázolására: a nyomasztó környezet és a szeretettel teli emberi kapcsolatok találkozása megható képsorokat eredményez.

Jellemző a kiállításra az átmenetiség, ami a tér megfelelő felhasználását is mutatja.

Az ember ábrázolása a kiállítótér belseje felé egyre inkább kiszorul, és a természet kap nagyobb hangsúlyt, amelynek megjelenítése – az emberéhez hasonlóan – az idők során szintén változott. Itt is megfigyelhető a hagyomány megidézése, Bartis Attila Férfi az óceán felett című képe Casper David Friedrich Vándor a ködtenger felett című alkotásával lép párbeszédbe. A természeti képek az ember környezetéhez való viszonyulására hívják fel a figyelmet. Az ember és természet közötti kapcsolatot épp az ember által alkotott mesterséges tárgyak, épületek lehetetlenítik el – ezekre az akadályozó tényezőkre hívják fel a figyelmet Balázs Zsolt alkotásai. Pátkai Rozina Tájszólás című interaktív sorozata pedig az érintés révén szólaltatja meg a természet meditatív hangjait, ezáltal igyekezve pótolni a kapcsolatteremtést.

Sokoldalú és valamiképp mégis összefüggő, koherenciára törekvő kiállítás, igaz, mindenre sajnos nem jutott idő.

Az általam megtekintett tárlatot Mercs János színművész vezette, aki bár nem a művészettörténész alaposságával mutatta be az alkotásokat, mégis egy izgalmas útra hívta a látogatókat, a közös gondolkodást és a szubjektív véleményalkotást előtérbe helyezve, a képeket kiegészítve kortárs versek felolvasásával, illetve – Lovasi-rajongásáról bizonyítékot adva – Kispál-dalok megidézésével.

Az időben kissé elhúzódó tárlatvezetést követően a MODEM előtti téren pihenhettünk meg, ahol egy hűsítő ital mellett nézhettük meg a DESZínház performanszát, amely a újratalálkozás megváltozott szituációját hangsúlyozta. Az egyik résztvevő műanyag „védőbuborékba” bújva, ingyen ölelést osztogatva azt az üzenetet közvetítette, hogy bár a járványhelyzet miatt az emberek igyekeznek tartani a távolságot, mégis vágynak a kapcsolatteremtésre. A performansz első köre páros interjúkból állt. A megkérdezettek VR szemüveget viseltek és egy-egy átlátszó labdába bújtak, hogy a karanténban tapasztaltakhoz hasonló érzettel számoljanak be az elmúlt időszakról.

Vajon az online térnek való kiszolgáltatottságban másképp látjuk-e környezetünket? Kialakított-e bármiféle sajátos képességet ennek a kényszere?

A videóinterjúk később a MODEM oldalán elhelyezett ledfalon kerültek kivetítésre. A performansz második részében a buborékokat ki is lehetett próbálni, ugyanis a szervezők egy közös táncra hívták az arra nyitott közönséget, akiket Bakota Zalán tanított be a mozdulatsorra. A felnőtt közönség nem igazán volt bevonható, ellenben a kisebbek saját „performanszot” létrehozva örömmel táncoltak, játszottak a különös léggömbök között.

Az este későbbi részében két 2019-ben megjelent kötet került dialógushelyzetbe, amelyeket a poszthumanizmus kérdésköre köt össze.

A KULTopik rendezvénysorozat nem először állítja középpontjába ezt a témát. Decemberben egy átfogó kiadvány, A poszthumanizmus változatai című monográfia bemutatója valósult meg, amely elsősorban magát a fogalmat, illetve az azt érintő témákat, terminusokat kívánja tisztázni. Ez alkalommal a beszélgetés irányítója, Kovács Edward is törekedett a fogalom tisztázására, ami mindenképp hasznosnak bizonyult a témában kevésbé jártas, de érdeklődő hallgatóság számára. Kiindulópontnak a felvilágosodás korában uralkodó humanizmust tekinthetjük, pontosabban ennek meghaladását (erre utal a poszt előtag), ami az ember helyzetének középpontból való elmozdítását vonja maga után. Téves feltételezés lenne azonban azt gondolni, hogy a poszthumanizmus diskurzusához szorosan kapcsolódó posztantropocentrizmus egyúttal megszüntetné az emberről való közléseket.

Fodor Balázs első, Kozmológiai állandó illetve Kerber Balázs második, Conquest című kötetei egyaránt az egyén megváltozott helyzetére, az emberi önreflexivitás módosulására helyezik a hangsúlyt.

Ehhez kapcsolódóan arra kérdezett rá a moderátor, hogy mennyire volt megtervezett a poszthumanizmussal szoros összefüggést teremtő koncepció jelen kötetek esetében. Fodor Balázs elárulta, ez csupán a szerkesztésnél vált fontossá, viszont a versek keletkezésénél leginkább olyan képzőművészek alkotásai ihlették meg (mint például Debreczeni Imre vagy Martin Henrik), akik a tárgyalt témát dolgozzák fel. Kerber határozottabb elképzeléssel fogott neki a kötetnek, amelyben a történelmi kontextus találkozik a videójátékok világával. A szerző célja e fiktív, videójátékokra jellemző világ kialakításával a történelem bevett mechanizmusainak, programszerű önismétlődésének reprezentálása, illetve ennek parodisztikus megjelenítése volt, hiszen

rávilágít arra, hogy saját jelenünk is csupán „programok” sorozatának eredménye.

Miután a szerzők felolvastak egy-egy részletet kötetükből, Kovács kiemelte, hogy bár a kötetek a már említett okokból összekapcsolhatók, a versnyelvek különbözősége az elhangzott részletekből is érzékelhető. Kerber kötetét egy nominálisabb stílus jellemzi, a benne található szövegek úgynevezett stratégiai versprózák. Ezzel kapcsolatban a szerző később kiemelte, hogy nem volt célja egy zárt versnyelv megalkotása, a videójátékokban kevésbé jártas olvasóknak fogódzót jelenthetnek a versek narratíváját meghatározó, közismert mitológiai (teremtéstörténeti), történelmi alaphelyzetek. Fodor kötetére inkább az alulstilizált beszédmód jellemző, így könnyebb lehet a megközelítésük. Ugyanakkor mindkét kötetben egyaránt megfigyelhető egyfajta kauzalitás – emelte ki Kovács.

Fodor a determinizmus és az akarat dualitásával az emberi lét ambivalenciájára akart rávilágítani,

amit jól mutat az, hogy a tudomány ismétlődő megcáfolhatósága révén az ember tulajdonképpen önmagát cáfolja meg. Kerber célja pedig a véletlen programozhatóságának a bemutatása, amelynek alapja a meglévő kódok (jelen esetben adott történelmi eseménysorok) újraértelmezése, ezáltal egy új világ teremtése egy feltételezett kibertérben. Ezt a folyamatot a szerző egy történelemkönyv „feldarabolásához”, majd annak eredetitől eltérő sorrendben való reprodukálásához hasonlította. A véletlen irányíthatósága, a feldarabolhatóság viszont az egyéni befogadástól (tehát egy utólagos értelmezéstől) is függ – egészítette ki a gondolatsort Fodor. A moderátor arra volt kíváncsi, hogy ebben a teremtett, virtuális valóságban hogyan változik az ember viszonya a környezetéhez és önmagához. Fodor szerint a technológia folytonos fejlődése arra mutat rá, hogy a felvilágosodás tulajdonképpen nem történt meg, és a tudomány éppen aktuális álláspontja determinálja az ember világképét, ezáltal metafizikai síkra lép az, ami addig racionálisnak tűnt.

Kerber hozzátette, hogy a virtuális térben az egyén folytonos elbizonytalanodása tapasztalható. Ezért is volt forrása a kötet egyik ciklusának az űrutazás mint téma,

ami érzékelteti, hogy a megváltozott tér transzformálja az ember önmeghatározását. E felfogással lépett párbeszédbe Fodor kötetzáró verse (A közeledés és távolodás könyve), amely magának a kötetnek a létezését vonja kétségbe. Mindkét könyv esetében kifejező illusztrációk találhatók a borítón. Fodor kötetén a végtelen kozmosz és egy rögzített pályán mozgó műhold látható, amely a versekben megjelenő determináltságot sugallja. Oliver Arthurral régre visszanyúlik közös munkájuk, egyértelmű volt, hogy első kötetét is az ő képei fogják kísérni. Kerber kötetének borítóját Hlatki Dorottya tervezte, rajta a virtuális tér és a mitikus, eposzi világ motívumainak találkozása látható, megidézve egy fiktív videójáték indítását. A beszélgetés versek felolvasásával zárult.

A Mélyáramok című kiállításon láthattuk, hogyan változott meg az ember és környezete ábrázolása, ami valamiképp önreflexivitásunk mikéntjéről is árulkodik. A DESZínház performansza szintén – a kialakult krízis eredményeképp – az egymáshoz és a környezetünkhöz való megváltozott viszonyulásra világított rá. A távcselekvések kényszerű helyzete következtében a virtuális tér az elmúlt időszakban kitüntetett helyzetbe került, de nem csak a járvány okozza tárgyalásának aktualitását. Erre szolgált bizonyítékul a KULTopik irodalmi esemény, ahol szintén előtérbe került a 21. század individuumának módosult pozíciója, illetve a virtuális világ általi determináltság kérdésköre. Az elmúlt időszak erre a kiszolgáltatott helyzetre ugyancsak radikálisan mutatott rá.

Maradj MODEM – művészet mindenkinek, Debrecen, MODEM, 2020. június 27.

A borítófotót Czeglédi Zsolt készítette.

Nagy Zsófia

szerző: Nagy Zsófia
honlap e-mail
Nagy Zsófia 1997-ben született Vásárosnaményban, jelenleg a Debreceni Egyetem magyar-etika tanárszakos hallgatója. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum