KULTer.hu - „Türelmesen”, „okosan”, „szilárdan”
123161
post-template-default,single,single-post,postid-123161,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Türelmesen”, „okosan”, „szilárdan”

Szilasi László: Kései házasság

Szilasi László idei regényében egy nem hétköznapi szerelem sok évtizedes története elevenedik meg a komplementer elbeszélés keretében – miközben a narrátor Vajda Ilma és Gavenda „Gerenda” Péter a hatvanas évektől napjainkig tartó kapcsolatának alakulásáról tudósít, az elbeszélői hangot Ilma (tipográfiailag elkülönülő) reflexív szereplői szólama egészíti ki, gyakran pontosítva az egyes részleteket. Minthogy Gavenda szólama csak ritkán kerül előtérbe, belső motivációi, intenciói jórészt ismeretlenek maradnak, nemcsak az olvasó, de még Ilma számára is.

Ilma még egyetemi hallgatóként, a hatvanas évek derekán ismerkedik meg az atléta Gavendával, de szerelme kibontakozására egész életén keresztül várakoznia kell. Amíg középiskolai tanárként észrevétlenül belevész a vidéki, árpádharagosi élet középszerűségébe,

Gavenda fokozatosan lépdel felfelé a szakmai ranglétrán, családot alapít, s láthatóan élvezi az élet adta lehetőségeket. Életének Ilma csupán egyetlen „komponense”,

akinek gyakran csak a perifériáról való szemlélődés marad. Kapcsolatuk mozdulatlanságát a környezetük, a kisvárosi terek tehetetlenséget reprezentáló egyhangúsága is felerősíti (Árpádharagos unalmát, a minőségi városi lét elértéktelenedését számos szöveghely kiemeli, mégis a helyi felsőoktatás megszűnése jelenti a kiüresedés mélypontját).

Szilasi izgalmas megoldást választ az idő előrehaladásának ábrázolására, amely egyszersmind strukturáló eszközként is működik

– az egyes kisebb, két-három oldalas elbeszélésegységek a szerelmi história más-más évben történő részleteit, a partnerek élményeit, viszontagságait örökítik meg, csak időközönként alkalmazva a linearitást megbontó utalásokat. Mindenkor valamilyen tényleges, a szereplők életétől függetleníthető, vagy a tapasztalataikon átszűrődő esemény, kiemelkedő, olykor történelmi jelentőségű momentum utal az aktuális esztendőre, mindazonáltal Neil Armstrong holdra szállása, a Watergate-botrány, Farkas Bertalan űrrepülése, a Falkland-szigeteki háború, a teljes napfogyatkozás, a millennium bug, a repülőgép-eltérítők támadása a Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen, Kádár János sírjának megrongálása vagy a bostoni robbantás csak érintőlegesen, az időkoordináták kijelölésében kap szerepet Ilma és Gavenda történetének hosszmetszetében. Csakhogy sok minden kimarad. Habár a félévszázados szerelmi történet minden évébe betekintést nyerünk, konkrét események felelevenítésén keresztül, számtalan részlet, mondhatni az évek, évtizedek döntő hányada, a szereplők életének érdemi része feltáratlan. Mindazokból, amiket az elbeszélő vagy Ilma szólama elénk tár, gyanítható, hogy a homályban maradt időszakok hasonlóan viszontagságosak, a férfi életélvezetével, a nő várakozásával terheltek. Ekként az elbeszélés csupán a szerelmi história fragmentumait képes felmutatni, egységbe rendezni.

Nem törekszik totalitásra, hiszen szereplői sem képesek elérni életükben az abszolút teljességet. Ilma érzésvilága elmozdul a romantikus, ideáltipikus szerelemfelfogásoktól,

mintha kitartását nem befolyásolnák a nehezítő körülmények, a konstans megaláztatás, az elhagyatottságérzet, de elvakultnak sem tekinthető, hiszen józan gondolkodását, tisztánlátását végig megőrzi.

Sokszor menekülni próbál a kapcsolat szorításából, oldani a láthatatlan béklyókon, amik Gavendához kötik, a kezdeti elgondolásokat azonban (belső vívódásokat, eltitkolt testi kalandokat leszámítva) sohasem sikerül meglépnie, Gavenda pedig végig a szerelem egyetlen lehetséges tárgya marad: „Telnek az évek, és még mindig ragaszkodik hozzá. Gerenda, gondolta, Gerenda mindörökké.” (83.) Ilmának csupán a kecsegtető lehetőség gondolata jut évtizedeken keresztül, ábrándok a példás családi életről, mégis tántoríthatatlan marad, „berendezkedik” a csendes „várakozásra” (96.). Vajmi keveset tesz a kapcsolat kibontakoztatása érdekében, aztán tehetetlen szemlélőként éli meg, hogy Gavenda más nőket vezet oltárhoz. Ilma az elvárt reakcióknak megfelelően antipátiával viseltet a férfi partnerei iránt, mindenki mást potenciális riválisként lát (a nőcsábász Gavenda másik nem iránt táplált lankadatlan érdeklődése sokszor próbára teszi Ilma türelmét), nehezményezve, hogy a „gerendai” kiváltságokból nem csak ő részesül.

Az első feleség halála után Ilma ismét bizakodni kezd, hogy végre egyesülhet a férfival, konkrét álmokat sző templomi esküvőről, közös gyerekekről. Meglepetésére azonban mégsem ő lesz Gavenda következő házastársa, hanem az egyik munkatársuk, Ágotha Margit, amely külön arculcsapás Ilma számára, hiszen Margit egyetlen női eszményképnek sem felel meg, csúf, ápolatlan, később pedig alkoholizmusba süllyed. Gavendának azonban nincs választása, miután a nő teherbe esik tőle. Amikor Ilma jár ugyanígy, Gavenda, már családfőként, családapaként nem vállalhatja a törvénytelenül fogant gyermeket, a nő magára marad a kálváriában, ráhárulna az egyedülálló anyaság minden nehézsége, így a terhességmegszakítás mellett dönt.

Az abortusz megrázó, tragikus eseménye tovább súlyosbít Ilma lelki állapotán,

nehezen birkózik meg a tudattal, hogy bár méhe életet adhatna, megfosztatik az esélytől, ráadásul a számára alig feldolgozható traumatikus élmény a férfi számára csak egy kényelmetlen, kerülendő téma. Mindezektől eltekintve a férfi iránt táplált szerelmére múlhatatlan érzésként tekint, amit sajátos, önvigasztaló magyarázata szerint a házasélet, közszemlére téve a kapcsolat árnyoldalait, csak csorbíthat. Idővel a férfiban is tudatosul Ilma már-már felfoghatatlan elkötelezettsége: „ez a nő képtelen elviselni az életet őnélküle.” (136.)

Ámbár Gavenda nős marad, életében Ilma a mindenkori origó, csakhogy az idilli pillanatok, az évek múlásával egyre halmozódó közös élmények mind átmenetieknek bizonyulnak,

amíg a hivatalos státusz nem változik. Mint a bevezetőben szóba került, a külvilág eseményei csak ritkán gyakorolnak hatást szereplőink életére, a rendszerváltás időszaka azonban a változás lehetőségeként tételeződik, nem csupán a politikai, társadalmi, szociális, szakmai élet területén, hanem a magánszférában is. Mégis hamar kiderül, hogy az elvárásokkal ellentétben nem tapasztalható semmiféle előrelépés, Ilma és Gavenda kapcsolatát tekintve minden marad a régiben.

Ilma tovább tűri a másodhegedűs szerepét, mintha teste hanyatlásával párhuzamosan a maradék női büszkesége is fokozatosan elhagyná.

Persze Gavendán is kérlelhetetlenül nyomot hagy az idő múlása, felérve szakmai csúcsára óhatatlanul hanyatlik, méltóságában, testi felépítésében egyaránt, Ilma számára mégis a megtestesült férfiideál marad, eltekint a testképet csorbító (az idővel egyre sokasodó) részletektől. Ugyan az időskor előrehaladtával a testi, lelki, szellemi leépülést időlegesen felfüggeszti az új célok keresése, új tevékenységek űzése, s áthatja őket valamiféle fiatalos hév, az elmúlás megállíthatatlanul közeledik feléjük. Időskori éveiket valóban házaspárként élik, leszámítva, hogy a státuszuk Ágotha Margit haláláig nem változik, kapcsolatuk titkos mivolta is már csak névleges. Gavenda ismét özvegyen marad, majd több évtizedes várakozás után – a férfi túl a hetvenen, a nő a hatvanon – összeházasodnak. Ilma kiérdemelt boldogsága azonban nem sokáig tarthat, Gavendát hamarosan, hetvenhét éves korában elviszi a rák. Számára azonban a halott test sem lehet más, csak tökéletes.

Berendezkedés várakozásra

Szilasi kötete a szerelmi tematikában való (hiteles, egyszersmind nóvumnak ható) megszólalás lehetőségét keresi,

célkitűzése rátalálni egy olyan nyelvre, amelynek segítségével Ilma és Gavenda szerelmi története kiemelhető a konvencionális, mondhatni klisészerű szerelmi históriák árnyékából, alternatívaként felmutatva egy kevésbé idillikus, kevésbé „rózsaszín” világot. Ilma egész életében kitart egyetlen férfinél, többször kísérletet téve a Gavenda iránt táplált érzelmei meghatározására, körvonalazására, mindenkor más-már párhuzamokat, hasonlóságokat, analógiákat keresve, magát hol Natascha Kampuschként (Gavendát Wolfgang Přiklopilként), hol Pénelopéként (és Gavendát természetesen Odüsszeuszként) aposztrofálva; olykor Stockholm-szindrómaként, máskor kitartó, toleranciával tűrt várakozásként tekintve szerelmére. Ambivalens lényege azonban változatlan marad a férfi halálát követően is, amikor Ilmának már nem marad más, mint a végeláthatatlannak tetsző várakozáson való túlemelkedés és a végórák csendes felkészülésként való megélése. Odaát most Gavenda vár őrá.

Szilasi László: Kései házasság, Budapest, Magvető, 2020.

A borítófotót Csősz Géza készítette.

Béres Norbert

szerző: Béres Norbert
honlap e-mail
Béres Norbert 1991-ben született Nagyváradon. Jelenleg Debrecenben él, az Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola doktorjelöltje a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2020. aug. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum