KULTer.hu - Munkára fog és fogva tart
124813
post-template-default,single,single-post,postid-124813,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Munkára fog és fogva tart

KULTopik: A vidék irodalma, az irodalom vidéke

Hűvös nyári este szürkületében egy túlzóan drámai, sárga fényárban úszó pad fogadott néhány nyüzsgő emberrel a DESz24 udvarán. Megkönnyebbültem, hogy az idő kegyességéből nem kellett a pincébe befurakodnom többedmagammal, hogy a beszélgetés részesévé válhassak. Kellemesen belesüppedtem az egyik székbe, és örültem a passzív hallgatói pozíciónak, mivel meglehetősen felkészületlenül, csupán a vidéki neveltetésemmel és némi szépirodalmi ismerettel a zsebemben érkeztem, hogy aztán rájöjjek, kisvárosi szocializációm ellenére jómagam is hajlamos vagyok kifejezetten egyszerű oppozíciók összefüggésében gondolni a vidékre. Többek között ennek a problémáját is felfedte előttem a program, miközben a rengeteg történelmi és szépirodalmi, illetve szórakoztató személyes elbeszélésnek is hely jutott.

A szociológiai és a szépirodalmi nézőpontok találkozása Szekeres Melinda nyugalmazott egyetemi tanár, valamint a Békés Pál- és Artisjus-díjas nyíregyházi író, Csabai László jóvoltából testesült meg a beszélgetésen, melyet Juhász Tibor – a vidékiség témájában érezhetően jártas íróként – egyengetett. Persze az egyengetés erős szónak tűnhet, hiszen a dialógus remek ütemben és izgalmas íveket bejárva az anekdoták és a mélyszociológiai témák között lavírozva, a túlcsordulás határán billegve haladt. Egyáltalán nem kellett attól tartania Juhásznak, hogy elfogynak a kérdései a beszélgetés vége előtt, hiszen érezhetően Szekeres és Csabai sem voltak mondanivaló híján. Pontosan ezért

a beszélgetés mondhatni önmagát terelte, amiképp mindenkinek mindig volt vagy épp lett volna a másik gondolataihoz hozzáfűzni valója.

Sokszor figyeltem fel arra, hogy a többiek lelkesen mosolyogva, bólogatásokkal helyeselve kísérték az éppen beszélőt.

A rövid bemutatkozást követően a Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Varga Klári előadásában hallhattunk egy prózarészletet.

Juhász Tibor jelezte, hogy számos debreceni szerzőtől választhattak volna idézetet, azonban a 15 éve elhunyt Tar Sándorról szerettek volna megemlékezni ezzel, akinek a munkásságában kifejezetten központi szereppel bírt a vidékiség és a periféria ábrázolása. A moderátor a beszélgetés elindítása céljából

a vidék definiálására tett kísérletet: „Determinálja az embert, munkára fogja, és egyszerre fogva is tartja.”

A frappáns meghatározás azonban sokkal inkább az alaphangot teremtette meg, hiszen Juhász rögtön a jobbján ülő Szekeres Melindához fordult egy kérdéssel, miszerint hogyan ragadhatóak meg szociológus szemmel a vidék fogalmának változásai. Szekeres terjedelmes válaszát megelőzően humorosan leszögezte, hogy erre egy életműnyi írással lehetne kielégítő választ adni. Válaszában mégis remek – történelmi kontextusokkal ellátott – szempontokat fogalmazott meg.

Felfedte, hogy a vidék definiálhatósága helyett sokkal inkább a milyensége felé kell fordulnunk, ha közelebbről kívánjuk megvizsgálni azt.

Elmondása szerint történeti szempontból a lakhatási körülmények azok, melyek támpontként szolgálnak és megvilágítják a társadalmi egyenlőtlenségeket, a vidék kirajzolódása pedig az urbanizációval és a modernizációval szorosan egyidejűleg történt. Továbbá hozzátette, hogy a pejoratív képzettársítások egyáltalán nem voltak jelen korábban, kiemelve azt a tényezőt, hogy a reformkori nagy költők jelentős része például vidéken élt. A nyomor- és perspektívanélküliség csak a két világháború közötti időszakban települt rá a vidékiségre. „A dolognak az a lényege, hogy mindig egy adott területhez, egy kis városhoz vagy faluhoz kapcsolódó vidékiségről beszélünk. De egyébként szerintem túlságosan általánosítva szoktuk használni ezt a kategóriát és így pejoratív értelmet nyer.”

Ezek után Csabaihoz került a mikrofon, aki a vidékiség meghatározásának relativizációs problémájára hívta fel a figyelmet, miszerint mindig van egy nagyobb hal, amitől a kisebbek vidéknek számítanak. A beszélgetés rengeteg hivatkozási pontot tartalmazott, számos elfeledett szerzőt említettek meg, így akár külön bibliográfiát is össze lehetett volna állítani a nézőknek. Csak hogy párat kiemeljek példaként: Galambos Lajos, Csontos Gábor és Szeberényi Lehel neve is említésre került.

Juhász Tibor ezek után a személyes írói felelősségvállalásról kérdezte beszélgetőpartnereit.

Először Szekeres világított rá izgalmasan arra, hogy a felelősségvállalás kétségkívül fontos. Szükséges, hogy a vidék képviseltetve legyen és belekerüljön a társadalom tudatába, ám a felelősségvállalás csupán a képlet egyik eleme. Kitérőként megemlítette, hogy például az egyik alapműként számon tartott, Kemséről szóló szociográfiát – annak ellenére, hogy tárgyilagos volt – a község lakói meglehetősen erősen bírálták, miután szembesítették őket a megfigyelésekkel.

Juhász, visszautalva a beszélgetés eleji idézetre, Csabai felé intézett egy felvetést – A vidék lelke című regényében található, a vidék és az emberek közötti transzcendensnek vélt viszonyra utalt, miszerint a két ágens, voltaképpen megfeleltethető egymásnak.

Tulajdonképpen amilyen a vidéki ember, olyan a vidék, és amilyen a vidék, olyanok az ott élők.

– jegyezte meg Juhász értelmezve az író imént említett kötetét. Válaszában Csabai mókásan visszaugrott az időben, egészen addig, amikor hatévesen eldöntötte, hogy költő lesz, tizenévesen pedig rájött, hogy író szeretne lenni, így kezdett el írni a környezetéről, azaz a vidékről, ahol felnőtt.

„Nem fölötte valaminek, nem alatta valaminek, hanem egy egység, ami valójában két egység, de még több egységből áll, és úgy önmagában véve is furcsa.”

Így ismertette sajátos vidékfogalmát a szerző, ezután hozzátette, hogy hiába tartozunk egy fajhoz, mégis sokfélék vagyunk, és ennek bemutatására törekszik. Kétségek közepette kijelentette, hogy a tárgyi valóság fejtegetése érdekli, már ha van olyan. Valójában fő tevékenysége az, hogy az embereken csodálkozik, majd pedig igyekszik leírni azt, némi túlzást eszközölve. Ezek után Juhász a szakirodalmi inspirációiról kérdezte Csabait, aki elismerte, hogy rengeteget olvas, jegyzetel ceruzával, közben megjegyzi magának a jó ötleteket, később azonban mégsem tudatosan implementálja ezeket az évszámokat és eseményeket a műveibe, hanem mindig utólag.

Amikor újraolvassa a szövegeit, akkor tűnnek fel számára a referenciák, amelyek valahogy mindig utat találnak az írásai szövetébe.

Juhász saját tapasztalataiból kiindulva kérdezett, miszerint a bányászkultúrát kutatva arra kellett rájönnie, hogy a szépirodalmi forrásszövegek számos alkalommal mitizálták a szubkultúrát, és arról érdeklődött, a parasztság ábrázolása vajon mennyire idealizált az irodalomban. Csabai megragadva a szót Veres Péter regényeit említette, amelyek tárgyilagosak tudnak lenni, nem elfogultak a környezetükre vonatkozólag. Juhász kérdésére válaszolva a szerző a kritikai olvasás fontosságát hangsúlyozta, így a rossz könyv is lehet jó. Korábbi tapasztalataiból merítve elmesélte, hogy mindig van egy-egy mondat, ami az idealizmus mellett mégis ki tud kacsintani a realitás irányába.

Szekeres kiemelte, hogy óhatatlan az idealizmus, az ember hajlamos a saját közegét átlényegíteni.

Ugyanakkor azok, akik ebben a közegben élnek, sokkal részletesebben tudják ábrázolni sajátos intimitását és működését. Persze hozzátette, hogy ebben nincs semmiféle értékítélet, hiszen csak egy másabb szemszög a külső nézőponthoz képest, amely sokkal inkább elemzői és tárgyilagos tud lenni. Erre csatlakozott rá Csabai, aki a történelmi távlat befolyásoló hatásairól is beszélt. Arról, hogy a társadalom mely írókat választja magáénak. „Úgy kell írni, mintha befolyásolni lehetne.” – válaszolt Csabai, amikor az írói felelősségvállalásról kérdezte Juhász.

Ezek után szóba került a társadalom és a média viszonyulásmódja a vidékhez,

mellyel kapcsolatban Szekeres kijelentette, hogy a bulváros hozzáállás és felesleges különbségtételek nagy károkat tudnak okozni, ezen felül Csabai véleményével szemben is állást foglalt, hogy az irodalom igenis képes változtatni a társadalmon, és szükséges az értékítéletek, illetve oppozíciók feloldásának elősegítéséhez.

A beszélgetés végére nemcsak a fények váltak kontrasztossá, hanem a szociológus és az író álláspontja közt is eltérés mutatkozott.

Csabai néhány megjegyzésére Szekeres humorosan szúrt oda riposztként: „Ezért lettél te író, én pedig szociológus.” Az nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mindkettőjük érdeke a reprezentáció, amelynek mikéntje épp olyan sokrétű lehet, mint a vidék maga. Zárásképp még Csabai László A vidék lelke című kötetéből hallhattunk egy felolvasást Varga Klári előadásában, amelynek köszönhetően remekül keretbe zárult az est, ahol a perifériák kerülhettek a középpontba.

KULTopik: A vidék irodalma, az irodalom vidéke, Debrecen, DESz24, 2020. augusztus 25.

A fotókat a szerző készítette.

Som Balázs

szerző: Som Balázs
honlap e-mail
Som Balázs 1996-ban született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájában a Filozófia Doktori Program hallgatója.

KULTprogramok

<< 2020. Sze. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum