KULTer.hu - A lét elviselhetetlen nehézsége
125260
post-template-default,single,single-post,postid-125260,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A lét elviselhetetlen nehézsége

Jennifer Haley: A Menedék

A Trafó – Kortárs Művészetek Háza 2020/2021-es évada szeptember 4-én a TÁP Színház A Menedék című produkciójával és a Mögöttes hangok zaja című kiállítás megnyitójával vette kezdetét.

Sajnálatos, hogy a szervezők egyazon időpontra tették a két eseményt, valószínűleg többen örömmel vettünk volna részt mindkettőn. Ehhez azonban párhuzamos dimenziókra vagy a virtuális valóság terére lett volna szükségünk. Persze, lehet, hogy a vírus miatt kellett határt szabni a létszámnak. Mi, akik a színházi előadást választottuk, cseppet sem lehetünk elégedetlenek.

Jennifer Haley kortárs amerikai drámaíró The Nether (Alvilág) című darabja 2012-ben elnyerte a női szerzőket kitüntető Susan Smith Blackburn-díjat.

A következő évben Kaliforniában be is mutatták a művet, valamint a londoni Royal Court szintén műsorára tűzte. Hazánkban Vajdai Vilmos rendezésében láthattuk az ősbemutatót.

A darab a rendező szerint krimi, ami annyiban igaz, hogy egy nyomozás történetét beszéli el. Ugyanakkor sokkal több annál. Modern moralitásjátéknak talán túlzás lenne nevezni, ám

rendkívül izgalmas, ahogyan a filozófia keveredik benne a társadalom- és lételmélettel, futurológiával, erkölcs- és lélektannal, illetve egy csipetnyi politikával.

A nem túl távoli jövőben járunk. A Föld egy járványt követően szinte elpusztult. Az emberek sivár, ingerszegény környezetben élnek, jóformán csak virtuálisan kerülnek kapcsolatba egymással. A nagyvállalatok uralta világháló, a Nether a lét elsődleges színtere. A fiatalok itt végzik a tanulmányaikat, szüleik ide járnak dolgozni, és a szórakozás központja is ez. Minden túlszabályozott, mindenki ellenőrizhető. A darab főhőse, Mr. Sims (Hajduk Károly) azonban nem bírja ezt az erős kontrollt, ezért létrehozza a Netheren belül a Menedéket, ami biztosítja felhasználói számára a teljes anonimitást.

Az exkluzív programban valójában nem maga az ember jelenik meg, hanem az avatárja,

azaz a valóságostól eltérő, a használó igénye szerint kialakított virtuális alteregója. Ez azonban nem holmi kivetülés, hisz a felvételt nyerő (értsd: részvételi díjat befizető) személy fizikálisan, érzékszerveit használva és érzelmeit valóságosan megélve van jelen, csak épp nem a saját testében. A Menedékben tehát lehetsz bárki, megtehetsz bármit, mert nincsenek különösebb következményei a tetteidnek, ezért nem is szükséges büntetni azokat. Többen – kiélve perverzióikat – alaposan kihasználják ezt a helyzetet. Az egyik ilyen szereplő Mr. Doyle (Terhes Sándor), akin keresztül a Nether által megbízott Morris nyomozónő (Józsa Bettina) eljut a Menedék alkotójához, majd megpróbálja kiszedni belőle a titkos belépési kódot és a programot futtató szerver hollétét. Ez nem könnyű feladat, Sims ugyanis hisz abban, hogy a Menedék létrehozásával az emberiség javát szolgálta, ezért foggal-körömmel küzd virtuális világának elpusztítása ellen.

Annál is inkább, mivel sejti, a Nether valójában nem lekapcsolni akarja a szervert, ahogy Morris állítja, hanem hatásköre alá vonni, kiterjeszteni rá a kontrollt.

Haley sötét utópiája ezernyi kérdést vet fel: hol vannak a valóság és a fantázia határai? Hol lehetünk igazán önmagunk? Kizárólag a képzeletünkben?

A társadalom kényszeríti ránk szerepeinket vagy önként bújunk maszkok mögé? Ha teremtünk egy virtuális univerzumot, abban is csupán szerepet játszunk majd? Bűnnek számít-e a bűn egy következmények nélküli világban, főként, ha az áldozat önként vállalja áldozati szerepét, és még élvezi is azt? Azzal, hogy az emberek avatárjaik mögé rejtőznek, nem veszélyeztetik-e saját, valós létüket? Mr. Doyle például szíve szerint vissza sem térne többé valódi testébe. De vajon mindannyian így lennénk ezzel, ha megízlelnénk a „fiktív” létet? Miért nem elégít ki bennünket a képzeletünk, miért szeretnénk mindent valóságosan megélni, ha egyszer épp a valóság elől menekülünk? „Aki arra vágyik, hogy elhagyja élete színterét, az nem boldog”írja Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényében. És valóban: a menekülők mind egy számukra megfelelőbb élet reményében lépnek be a Menedékbe.

Az amerikai írónő egzisztenciális kérdéseket feszeget, szerencsére azonban közérthetően, izgalmas történetbe ágyazva teszi ezt,

így műve nem fullad üres filozofálásba, moralizálásba. További erénye, hogy nem foglal állást, nem ítélkezik, helyette gondolkodásra, vitára ösztönöz. Tűnődhetünk például azon, van-e különbség a jól, illetve a társadalmi normák szerint működő kapcsolat között. Hisz attól, hogy a közmegegyezés által elfogadott szabályok szerint funkcionál egy viszony, még nem biztos, hogy elégedettek a felek. Doyle és Sims is elmondja kihallgatása során: egyikük feleségét sem érdekli, mit tesz, hogyan érez a férjük. A jövő társadalmában mindenki önmagával van elfoglalva. Ezzel szemben a Menedékben a kollektív normákra fittyet hányó kapcsolatokban is boldogok az emberek. Legalábbis az alkotó, Sims szerint.

De nincs-e igaza Morris nyomozónak, amikor azzal vádolja Simst, hogy csupán önös érdekek vezérelték a program elindításakor, és a haszonszerzés, valamint perverziójának kiélése a célja? A férfi mindenért a Nether és a társadalom vezetőit okolja. Azt állítja, ő szabadságot ad a Menedékben a világ aljasságai és kirekesztése elől elbújni vágyóknak, miközben az általa írt program éppen úgy szabályok szerint működik, mint a társadalom. Aki ezeket nem tartja be, azt kizárják. Ez esetben viszont nem hasonlóan uralkodik-e az alkotó a Menedék vendégei fölött, mint a Nether irányítói az embereken? Mennyivel jobb náluk Sims?

Juhász Nóra látványtervező egyszerű, de nagyszerű díszlete remekül szimbolizálja e kettős világot.

A kihallgatószobák egy-egy érintőképernyős asztalból és székből állnak a színpad két szélén, míg a Menedék a terem közepén magasodik a valóság szintje fölé. A látszólagos szabadság színtere azonban szűk üvegkalitka, amelyben a szereplők – a Papa (Hajduk Károly), Iris (Vitárius Orsolya), Woodnut (Lestyán Attila) – vergődnek, tétován kerülgetik egymást.

Bár akadnak meghitt pillanatok, a néző úgy érzi, az avatárok hasonlóan fulladoznak, mint a mögöttük álló valós emberek a társadalomban.

Hiába hangsúlyozza a Papa, milyen szép a kert, ahol ők hárman rendszeresen találkoznak, a díszlet jól érzékelteti: az alternatív valóság is börtön csupán. A perverzióit ugyan kiélheti az ember jogi következmények nélkül, ám önmaga és frusztrációi elől nem menekülhet. A szereplők közt itt is felüti fejét a féltékenység, a birtoklásvágy.

A kiváló fény- és videotechnika (Varga Vince és Juhász András munkája) segítenek a virtuális valóság átélésében,

mint ahogyan a Bujdosó Nóra tervezte jelmezek is remekül kifejezik, hogy a Menedékben valóban bármilyen karakter bőrébe belebújhatunk. Hód Adrienn koreográfiáját tehetséges, fiatal táncosok adják elő, tovább árnyalva az előadás szimbolikáját. Kifejező a darab végén bejátszott dal, a jeleneteket tagoló hanghatások és zenék viszont elnyomják a gyakran halkan beszélő színészeket.

Az öt színész közül csak Hajduk Károlyt érdemes kiemelni Sims és a Papa kettős szerepében,

valódi a jelenléte a színpadon, a többiek mintha egyelőre nem tették volna magukévá karaktereiket. Bízzunk benne, hogy a későbbi előadások során ez változni fog.

A Menedék című előadásnak a szövege és a gondolatisága az erőssége. A Vajdai Vilmos által megálmodott színpadkép méltó ezekhez,

ami egyáltalán nem kevés egy színházban szokatlan műfaj, a sci-fi–krimi–utópia esetében. A hírek szerint a darabnak lesz egy „lecsupaszított” változata, amelyet kisebb térben is el tud majd játszani a TÁP Színház. Nem tudni, ez mennyiben befolyásolja az előadás élvezeti értékét, mindenesetre érdemes megtekinteni A Menedéket, mert gondolatébresztő alkotás, és a talán nem is oly távoli jövőnkről szól.

Jennifer Haley: A Menedék. Rendezte: Vajdai Vilmos. Játsszák: Hajduk Károly, Józsa Bettina, Terhes Sándor, Vitárius Orsolya, Lestyán Attila. TÁP Színház, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2020. szeptember 4.

A fotókat Déri Miklós készítette.

Monori Szabolcs

szerző: Monori Szabolcs
honlap e-mail
Monori Szabolcs 1978-ban született Hatvanban. Művelődésszervező szakon végzett az ELTE-PPK-n, tíz éven át dolgozott fővárosi művelődési házak rendezvényszervezőjeként. Jelenleg fiatal, feltörekvő zenekarokat menedzsel.

KULTprogramok

<< 2020. Sze. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum