Potozky László első regénye, minden szándéka ellenére, nem egy generáció regénye, több vagy talán kevesebb annál: a huszonéves egyetemisták mindennapjai alkotta háttérből kidomborodó középponti történetszál egy élet magára zárulásának patogenezisét nyújtja – „a lebomlás stációit” (Tompa Andrea).

Rakovszky Zsuzsa legutóbbi történelmi regénye a huszadik század első évtizedeinek feszültségterében mutat föl tragédiáktól, megoszthatatlan traumáktól és szorongásoktól alapjukat vagy irányukat vesztett egyéni sorsokat. A Szilánkok drámai intenzitású epizódjai révén e magukba záruló életek különböző ideológiáknak és jelszavaknak való kiszolgáltatottságát

A Majdnem Auschwitz címével kérdés elé állít, fülszövegével és promóciójával sokat ígér: új ajtónyitást Auschwitzra, az odaveszettek nyomának kutatását középpontjában tartó regényirodalom tradíciójához való csatlakozást. A cím azonban kérdéses marad, az ígéret pedig beváltatlan.

„Már megint ezek a kurva növények, és a növények átkozott termesztője!” – idézhetnénk Bartók Imre új regényének rendőrnyomozó karakterét, mintegy szavakat keresve az olvasói rácsodálkozásra, pontosabban a szerző első, Fém című regényét ismerő olvasóéra.