KULTer.hu - litKULT
16
archive,category,category-litkult,category-16,ajax_updown_fade,page_not_loaded

litKULT

  • Nagy Zsófia:
    Alkotói harmónia

    A nyár az utazás és pancsolás mellett a táborok és fesztiválok időszaka. Mindezek a pandémia okozta korlátozások miatt veszélybe kerültek, és sokaknak le kellett mondani az egész évben várt terveket. De nem a Hajdúböszörményi Írótáborba jelentkezőknek. Idén változatlan formában,

  • Szilasi László:
    Inkább könyvekre hasonlíts

    Kisebb vita bontakozott ki a KULTer.hu-n az elmúlt hetekben. Gerőcs Péter Hogyan induljunk el a pályán? című esszéjével kapcsolatban Toroczkay András fogalmazott meg kifogásokat, majd így összegzett: „gy alapos, minden naivitástól mentes körképet szívesen olvastam volna a témában. Akár

  • Tukacs Tamás:
    „Minden ember egy szem búza”

    Valamilyen perverz módon mindig is igen kedves olvasmányom volt Országh Lászlónak egy 1974-ben megjelent tanulmánya, melyben az Amerikai Egyesült Államok magyar elnevezésének kialakulásával foglalkozott. Országh professzor nem kevesebb mint 32, furcsábbnál furcsább elnevezést gyűjtött össze, melyekkel a magyar sajtó

  • Pinczési Botond:
    Mit keresel? Trilógiát?

    Az első kötet (Pohárutca) után megjelent három verseskönyv már hasonlóbb líranyelvet működtet − értjük ezalatt a gondolatritmus által szervezett affirmatív mondatokat és a tematikus, motivikus kapcsolódásokat −, ami okot adhat a trilógiaként való értelmezésre. Azonban ennek ellentmond, hogy A

  • Mécs Anna:
    40-32-24, avagy a pályám prózai oldala

    40-32-24 – így csökkentettem a munkaidőmet a munkahelyeimen az elmúlt 5 évben, amióta az írás egyre komolyabb helyet foglal el az életemben. Ezt a folyamatot mesélem most el az írói életpálya alakításáról szóló diskurzus harmadik írásaként, Gerőcs Péter esszéjére és

  • Toroczkay András:
    Mi a pálya?

    „Az igazat megvallva fogalmam sincs” – kezdi esszéjét pályatársam, Gerőcs Péter a „Hogyan induljunk el a pályán?” kérdésre válaszolva, és ez egy nagyon szimpatikus kezdés, de valahogy az írás egészén nem érzem ezt az önreflektív gondolatot. Miközben másfelől nagyon

  • Pótor Barnabás:
    „Megőrzés és megújulás”

    70 éve, 1950 júniusában jelent meg az ekkor még Építünk elnevezésű periodika első lapszáma. Az Alföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről Szirák Péter irodalomtörténésszel, a folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk.

  • Béres Norbert:
    A tükör hátoldala

    Habár Marcel Beyer regénye elsőre a világhírű ornitológus, etológus Konrad Lorenz, avagy fikciós alakmása, Ludwig Kaltenburg életét bemutató elbeszélésnek látszik, a felszínen túl egy akkurátusan előkészített, közel négyszáz oldalas kiábrándulástörténetként tárul fel a befogadók előtt.

  • Gerőcs Péter:
    Hogyan induljunk el a pályán?

    Az igazat megvallva fogalmam sincs. A fejtegetést inkább közös gondolkodásra ajánlom, melyben egy lehetséges irányelvként saját eddigi tapasztalataimat osztom meg az olvasóval.

  • Orbán Krisztina:
    Arvid a tengeren

    A norvég író regényében egy elvált, szüleit és testvéreit gyászoló férfi kormányt ragad, hogy visszanyerje az irányítást élete felett, míg végül kénytelen lesz felelős apaként fellépni és kigyógyulni rögtönzött Pán Péter-szindrómájából. Per Petterson kommunista írófigurája egy, a skandináv és

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum