Czinki Ferenc kisregénye, A pozsonyi metró arra vállalkozik, hogy szociografikus igényű epizódokon keresztül ragadja meg Kelet-Európa jellegzetes karakterét. Pozsony városának absztrakt módon megrajzolt képeit a kietlen valóság darabjai váltják fel, és ez a kettős perspektíva mindvégig meghatározó marad: néhol

Kántor Péter verseiben különös fogalmi holdudvart kap a járókelő kifejezés: reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon sétál valaki. Lépked az időben, valahol a nagyvilágban, de legtöbbször a Duna partján. Rója a jól ismert köreit, egyre mélyítve

Egy öngyilkosság mindig rejtély. Nem tudhatjuk, hogy a halállal egyezkedő miért éppen az önpusztítástól remélte a maga önazonosságának megőrzését, miért hitte – s egyáltalán, hihette-e –, hogy élete így áll össze értelmes egésszé.

Tóth Kinga új kötetében a betegség nem metafora, szimbólum vagy állapot, hanem valóságos élet- és szövegműködés. Külső nézőpont ugyanis annak ellenére sem igen létezik, hogy a végletekig töredezett, egymásba átfutó, egymást keresztező prózafutamok szilánkossága a címben megnevezett stigmához viszonyul

Európa nyugati felének országaiban a nemzeti sajtótörténet megírása nem a kezdő lépéseknél tart. Franciaországban például 2011-ben egy olyan kollektív vállalkozás jelent meg Civilisation du journal címmel, amely 1800 oldalon mintegy hatvan irodalmár és történész tanulmányait tartalmazza arról, hogy az

Havasréti József nevét a hetvenes-nyolcvanas évek magyar neoavantgárdjának hatástörténetét figyelemmel kísérők jól ismerik, valamint a Szerb Antal-kutatók és a szélesebb kultúratudományos nyilvánosság is – elsősorban szakmai munkássága okán. Három éve jelentkezett első regényével, az Űrérzékeny lelkekkel, a Nem csak egy kaland

„A baglyok nem azok, aminek látszanak” – az első soroknál rögtön ez a Twin Peaks-idézet jutott eszembe. Aztán a regény egyszerre ragadott magával, tett kíváncsivá és borzasztott el. A történet előrehaladtával pedig megismertem a főszereplőt, aki olyannyira emberi, hogy

Németh Gábor Dávid első kötetének szövegeit döntő többségükben az én-te viszony nézőpontváltásai határozzák meg. A másik oldalon ott a tér és a szubjektum relációjának és oppozíciójának megélése – a test terekbe kitettsége – mint az elkülönülés reprezentációja, miközben ez

Számomra a rövid, töredékes, naplóbejegyzésszerű versekből fűzött alanyi narratíva mindig hitelesnek hatott, még ha ez a manapság divatos elvontabb kötetkompozíciók antitézisének tűnik is. Főleg ha ez a személyesség – mint Bognár Péter legújabb kötetében – egy kisiskolás bohó nyelvén

Sorra születnek a recenziók, kritikák, ajánlók Bödőcs Tibor első könyvéről, ezekből gyűjtött össze egy áttekintő válogatást Nagygéci Kovács József kritikus. Az Addig se iszik című kötet népszerűségét a sikerlistáknál is jobban mutatja, hogy a hetilapokban megjelenő írások mellett olyan nagy