Az Ulysses Szerb Antal szerint talán csak blöff volt, de ez a blöff végül is jól sült el. Ha jó pillanatban kerül a kánonba, Bartók Imre Jerikó épül című monumentális könyve is kultikus szöveg lehet, ennek hiányában azonban aligha

Az elmúlt évek egyik legmeghökkentőbb címét Szőcs Margit könyve viseli: összecsukható nagymamáról még a legvadabb sci-fikben sem igazán olvashattunk eddig. A cím a hozzá társuló borítórajzzal válik rendkívül gondolatébresztővé (az illusztrátor Kürti Andrea): miért kell egyáltalán összehajtogatni egy nagymamát?

Egészen furcsa helyzetbe került Péntek Orsolya legutóbbi, második regénye, tudniillik aligha túlzás azt állítani, hogy a megjelenése óta az önálló létjogért küzd. A szerző előző, egy regénysorozat nyitódarabjaként megjelentetett műve, Az Andalúz lányai, komoly súlyként nehezedik a legújabbnak, a sort folytató másodiknak az értelmezésére.

Papp-Zakor Ilka új kötete, Az utolsó állatkert elég világosan kijelöli a novellák fő hangsúlyait: a címadó darab egyben az utolsó is; az alcím (A cinizmus sorsa Kelet-Közép Európában) mind novellacímként, mind az egyik visszatérő szereplő szövegeként megjelenik a könyvben;

Emlékeznek még a fényképalbumokban a képeket elválasztó-védő finom pókhálót mintázó, leheletvékony papírra? A pókpapírra, amely megakadályozza, hogy az albumban, egymással szemben található fotók összeragadjanak. Nagyapáméknál sok ilyen hatalmas, lapozgatós fényképgyűjtemény volt. És jól emlékszem a fekete lapok között susogó

Szeles Judit második verseskötetében megtalálhatóak a debütáló Ilyen svédből már ismerős stíluselemek, poétikai eljárások, a 2016-ban megjelent kötetben domináns (ön)ironikus, humoros megszólalásmódot azonban egy sokkalta személyesebb, vallomásos-alanyi költészet váltja fel.

Siri Hustvedt regénye, az eredetileg 2003-ban megjelent What I Loved, amely a Park Kiadó jóvoltából immár magyar fordításban is élvezhető, első látásra a „művészregény” kategóriájába illeszkedne, ám a regény erőssége, hogy emellett – két család történetén keresztül – értően

Szabó T. Anna tavaly megjelent, Törésteszt című első novelláskötete után máris itt az újabb prózával való kísérletezés eredménye, a Határ. A főként férfi-nő kapcsolatokat középpontba állító első kötethez képest itt nagyban tágul a tematikai horizont, emellett az énelbeszélés válik meghatározóvá,

„Apám a maga módján járta a hegyeket.” (7.) Merész mondattal indítja első kötetét Paolo Cognetti. A Nyolc hegy egyrészről egy apa-fiú kapcsolat magaslatairól és mélységeiről szól, másrészről pedig egy önzetlen barátságot mesél el, amelyben a csendnek (is) ereje van,

Igor Marojević 1968-ban, a szerbiai (akkor jugoszláviai) Verbászon született. Regényeit, drámáit, novellás- és esszéköteteit főleg a Balkánon és a Pireneusi-félszigeten fordították. Zimonyban és Spanyolországban él kétlaki életet. Számos kitüntetést vett már át, közöttük a Szirmai Károly-díjat is. Ez utóbbit