2016-ban (is) sok volt a várakozás, az ígéretes kötet (vagy jó beharangozó), ám ezek közül végül kevés nyerte el igazán a tetszésemet. Ez persze nem jelent semmit a magyar prózára (színvonalára, szépségére, kiválóságára, működésére) nézvést, hiszen elég sok jó,

2016 a versek éve volt számomra, egyszerűen szívtam magamba a verssorokat, rövid és hosszú költeményeket, egész köteteket. Nemcsak a kortárs lírát, bár a Szöveges kontent bejegyzéseit követve, a folyóiratok online felületeit pásztázva, a napindító vagy „jó ebédhez szól a

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy 2016 az ifjúsági regények éve volt a magyar irodalomban. Az olyan kiadók, mint a Pagony, a Kolibri, a Tilos az Á, szinte havonta-kéthavonta jelentkeztek újabb és újabb kötetekkel, és különösen az utóbbi törekedett arra,

Jelen listára olyan művek kerültek, amelyek az olvasás érzéki tapasztalatát hordozójukon keresztül is jelentősen alakítják kreatív borítóikkal, igényes könyvészeti megoldásaikkal, minőségi anyaghasználatukkal, szép, letisztult tipográfiájukkal, a szövegek mellett található, esetleg mellékletükben szereplő kép- és hanganyag izgalmas fúzionálásával. 

Az utóbbi években az ünnepi időszak összefonódik a kortárs költemények és az irodalmi folyóiratok (újra)olvasásával. Egy-egy költeménybe különböző időpillanatokban ereszkedem bele, éjjeli félálomban, inszomniás hajnalokon, dartsmeccsek szüneteiben, kávé mellett, békésen vagy dühtelítetten, hason fekve, fejen állva. Van olyan vers,

Bár irodalmi művek esetében évek óta rogyásig vagyunk toplistákkal, short- és longlistekkel, legyen bár szó elsőkönyvesekről (Margó-díj), novellistákról vagy épp versekről, nem emlékszem olyasmire, hogy bárkinek is eszébe jutott volna, hogy rangsorolja az év legjobb kritikáit.

A paródia műfaja az utóbbi évek kortárs magyar irodalmában egyre inkább előtérbe került. Gondoljunk csak a Hévíz folyóirat idén megjelent A másik forradalom – Alternatív ötvenhat című antológiájának több szövegére vagy a Hévízben megjelenő Bödőcs-írásokra.

Borbély Szilárd korai halálát megrendülten gyászolta és gyászolja az irodalmi közvélemény. A mi gyászunk, akik ismertük őt személyesen, akik együtt dolgoztunk, beszélgettünk, barátkoztunk, együtt fiatalkodtunk és öregedtünk vele, a mi gyászunk persze más.

A MúzeumCafé szerkesztősége merész és egyben teljes mértékben érthető döntést hozott, amikor az 51. lapszámmal a korábban megszokott, a képzőművészeti tárgyú magazinoknál jellegzetesen alkalmazott albumjellegű formátumot radikálisan megváltoztatva kézikönyv hatású formában tervezte újra a lapot. 

Kulturális utcalap – a Csillagszálló sajátos önmegnevezése a közterületen való árusításra vonatkozó szabályok miatt ma már csak a folyóirat régi értékesítési közegére utalhat. Manapság e két szó sokkal inkább a kiadvány célkitűzéseit foglalja magába, hiszen egy olyan lapról van