Még két évem van, aztán kiöregszem
Interjú Linczényi Márkóval, a KOLIN énekesével
A KOLIN zenekar 2007-es megalakulását követően szinte rögtön dörömbölni kezdett az európai popzene kapuján. A trió olyan díjakat söpört be, mint az MTV EMA legjobb magyar előadója (2009, 2010), emellett pedig az MTV EMA legjobb európai előadójának is jelölték (2009, 2010). A zenekar Magyarországon egyedülálló gondolkodást és előadásmódot honosított meg. Linczényi Márkó nem csupán sikeres akar lenni, igazi popsztárrá szeretne válni. Az énekes-frontember szerint ez az itthoni zenei piacról lehetetlen feladat, ezért is kacsingat elsősorban külföld felé. Egy belvárosi kávézóban beszélgettünk arról, hogy hol tartanak a világsztárrá válás útján.

Különleges hangok, meglepő produkciók, karakteres személyiségek, technikai bakik és gyerekcipőben járó showműsor-készítés. Többek között ennek lehetett szem- és fültanúja a nagyérdemű január 28-án, majd február 4-én este, amikor a közszolgálati televízióban A Dal című műsort választotta időtöltésül.
Fogarasi László Jr. (alias Yonderboi) hat hosszú év után tavaly végre-valahára új albummal örvendeztette meg rajongótáborát. A sorban harmadik gyermek neve Passive Control, a fogantatást követő uszkve háromesztendőnyi csiszolgatás és odaadó gondoskodás után egy meleg őszi napon kitört a művész stúdiójának védelmező magzatburkából, és megmutatta magát a nagyvilágnak. A műértő rokonság pedig lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy a csecsemő vajon először felsír-e, vagy felnevet.
A tavalyi év második felére vált egyértelművé, amiről addig csak találgatni lehetett: Bvdub, a belga származású DJ és producer bő két esztendő alatt felért az ambient zene csúcsára. Felállította táborhelyét, zászlaját pedig nagyvonalúan kitűzte valahol Aphex Twin és Brian Eno lobogójának közvetlen szomszédságában.
Új csillag van születőben a progressive trance stílus képzeletbeli egén: az égitest neve DJ Shogun, aki 2010 óta szállítja futószalagon minőségi zenéit a stílus rajongóinak. Habár a Skyfire című száma az idei nyár egyik legnagyobb slágere lett, mégis úgy tűnik, hogy a lemezlovas új szerzeményeivel tovább tudta fokozni eddig is páratlan sikerét.
A svéd duó munkáiban rendre a zene és az anyatermészet kapcsolatának bizonyos szegmenseit boncolgatja. Legújabb kislemezük is kitűnően illeszkedik ehhez az irányvonalhoz. A fiúk ezúttal nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint az élet két fontos területének, a környezet egyes ciklusainak és az ezekkel összhangban váltakozó emberi érzelmeknek a bemutatására.
A Borgiák sorozat zenéje!? Nem. Ők kunhegyesi tehetséges fiatal zenészek, azaz egy kántor, egy hitoktató, egy filozófus, egy életművész és egy srác a kántor első házasságából. Zenéjük alter/indie vonalon mozog, amolyan rockos, folkos, beates orgiasztikus kocsmazene. Első nagylemezük érdekes és értékes színfoltja – vagy inkább színkavalkádja – a magyar könnyűzenei közegnek.
Amikor a Tankcsapdáról van szó, Debrecen hirtelen apró faluvá zsugorodik: mindenki ismeri és szereti őket. Nehéz olyan debrecenit találni, akinek valamilyen úton-módon ne lenne köze az egyik tankhoz. „Távoli rokon.” „Volt szomszéd.” „Egy közértbe jártunk.” Rengeteg sztorit hallottam már, amikben közös elem a tagok, de különösen a frontember, Lukács Laci közvetlen stílusa és beszédessége.
Robyn Rihanna Fenty. E név hallatán egy merész, innovatív és különleges hanggal megáldott énekesnő jut eszünkbe, akiért világszerte milliók rajonganak. A Grammy-díjas előadó hat éve ontja magából az albumokat, és idén sem kíméli magát: a világ körüli turné mellett arra is maradt fölös energiája, hogy november 21-én megjelentesse hatodik lemezét Talk That Talk címmel.








