Be vagyok zárva egy teljesen üres szobába, ami egy tökéletes kocka. Van egy ablaka fehér csipkefüggönnyel. Sosem értettem a csipkét, hogy mért jó, ha csipke a terítő, a függöny vagy a fehérnemű, ez most mégis szép. Mintásan lyukacsos. Látom

Jó volt menni a fenyőavaron. A lehullott barna tűlevelek puhává tették lépteiket. Az utak kiszámíthatatlanul kanyarogtak, a fák félhomállyá szűrték a napsütést, csermelyek hangja kísérte vagy keresztezte ösvényeiket. Ittak a gyors vizekből, mert egyikük azt mondta, abból, amiben a

– Láttatok már ennél szivatósabb munkát, angyalkáim? – Nem láttunk, Karcsi! – Sohasem dolgoztam még ilyen körülmények között. Ezek nem emberhez méltó munkakörülmények! – Nem azok, Karcsi, jól mondod! – Pedig jól tudhatjátok, angyalkáim, hogy én, mint bicerei születésű

„Ahonnan én jöttem, ott élhetetlen az élet. Úgy fúj a szél, és oly rossz a közlekedés, hogy bármi tervet irdatlanul nehéz véghezvinni. Az ember már tizennégy éves korára kibírhatatlanul elfárad, és legfeljebb negyvenöt évesen lesz alkalma úgy istenigazából kipihenni

Szeptember volt a kedvenc hónapja, olyankor ültette az Árvácskát, háromszáz tövet. A Pistikét felváltották az apró sárga virágok, körbeölelték a szökőkutat, elkísérték a gyöngykaviccsal felszórt utat egészen a Varázsmogyoró, az Atlaszcédrus tövéig. Egyenként ültette a növényeket, talicskával hordta a