Derengett a hajnal a porfelhő mögött. Víz csepergett a félig leszakadt ereszekről, és a csatornákból ammóniummal teli köd szállingózott. A torlaszokkal teli utca végén néhány sűrűbb foszlány és árnyék imbolygott a bombatölcsérek körül, de lehetetlen lett volna megmondani, hogy

Az irodaház halljában, a recepciósnak köszön, ha odaér, négyemeletnyi üvegpalota, a porta és a recepció között nyolc és fél méter, pontosan ennyi lépést tesz meg, a lift közvetlenül jobbra, onnan jön ki a zsidó nő, a villamosmegállóból egyenesen, egy

Juhok kaparják a zöldellő mezőt patás lábaikkal. Mint a kutyák, úgy ássák a földet. Szimatolnak, láthatóan bűvöletben tartja őket valamiféle illat. Hamarosan előtűnik az egyik gödörből egy arc. Rég nem látott pásztoruk fáradt, beesett tekintete, lefelé biggyedő cserepes ajka.

G. a kémények, kormos, hosszú lakóépületek, horpadt utak mögötti új diszkontba ment be, egy külvárosi áruházba, ami a napokban nyitott. És várta a tisztelt vevőket. Mert mindenki számít. Az éhség nagy úr, az éhség felzabálja a lelket. És G.

Olykor megkettőződik az éjszaka. A megkettőződött éjszakában hiszek. Van egy titokzatos, ritka tapasztalatú külső tér, amely beengedést vél nyerni a félelem által olyan helyekre, ahol tulajdonképpen semmi keresnivalója sem volna. De nem ítélet kérdésén múlik: múlunk. Ha belőlünk ugyanis

El kellene utazni…, mondta a nő, Afrikába? Ott meleg van. Mit gondolsz? A férfi megvonta a vállát, ő már járt Afrikában, koszos ott minden, gondolta, ócska bódék, koldusok, az ember hasmenést kap, a pia drága. És mindenütt azok a

Be vagyok zárva egy teljesen üres szobába, ami egy tökéletes kocka. Van egy ablaka fehér csipkefüggönnyel. Sosem értettem a csipkét, hogy mért jó, ha csipke a terítő, a függöny vagy a fehérnemű, ez most mégis szép. Mintásan lyukacsos. Látom

Jó volt menni a fenyőavaron. A lehullott barna tűlevelek puhává tették lépteiket. Az utak kiszámíthatatlanul kanyarogtak, a fák félhomállyá szűrték a napsütést, csermelyek hangja kísérte vagy keresztezte ösvényeiket. Ittak a gyors vizekből, mert egyikük azt mondta, abból, amiben a

– Láttatok már ennél szivatósabb munkát, angyalkáim? – Nem láttunk, Karcsi! – Sohasem dolgoztam még ilyen körülmények között. Ezek nem emberhez méltó munkakörülmények! – Nem azok, Karcsi, jól mondod! – Pedig jól tudhatjátok, angyalkáim, hogy én, mint bicerei születésű

„Ahonnan én jöttem, ott élhetetlen az élet. Úgy fúj a szél, és oly rossz a közlekedés, hogy bármi tervet irdatlanul nehéz véghezvinni. Az ember már tizennégy éves korára kibírhatatlanul elfárad, és legfeljebb negyvenöt évesen lesz alkalma úgy istenigazából kipihenni