Mindene belefért abba a „kicsi” méret megjelölésű, fekete táskába, ami hangosan gurult utána a folyosón. Ez minden?, kérdeztem, Ez semmi, nevetett, odatolta a bőröndöt  az ajtó mellé, aztán bement a fürdőszobába, magára zárta az ajtót és befeküdt a kádba.

Apád az ablakban könyököl naphosszat. Esténként langyos vízben üldögél, erős szeszt iszik a munkához, nem remél, álmában csönget egy picit. Nagy igazságok tudója. Három nagy igazságot tud apád. Hogy semmi se egyszerű, hogy nincs ezzel mit tenni. Ez kettő.

Ma reggel óta nyolcvanhárom éves vagyok. Elég. Ebből az alkalomból kívánok Neked bemutatkozni. Könyveim, drága könyvek, nem tudlak és talán sosem tudtalak eléggé olvasni, életben tartani, élővé emelni, működő gondolataimba venni titeket, regényeket, verseket. Ezért, kedves Naplóm, megalkotlak Téged,

Katica szeleburdin ébred. A hálószobába besüt a nap. A feje kótyagos, még pár pillanattal ezelőtti, kalandos álmoktól zúg – talán autós üldözés?, végtelen kirándulás? –, de ez nem rosszfajta zúgás. Kicsit késő lehet, nem kel fel egyből, pedig tíz

Távolabb akart menni. A benzingőz szagú fekete erdő mélyén kiégett géphulladékokból emelkednek görcsös ágú, gonosz fák. Égbe ágaskodó, merev ujjaik között megdermed a múlt csendje. Aki most itt él, itt jár, nem érdekli, amiről nem tud. Hogy mi volt

Derengett a hajnal a porfelhő mögött. Víz csepergett a félig leszakadt ereszekről, és a csatornákból ammóniummal teli köd szállingózott. A torlaszokkal teli utca végén néhány sűrűbb foszlány és árnyék imbolygott a bombatölcsérek körül, de lehetetlen lett volna megmondani, hogy

Az irodaház halljában, a recepciósnak köszön, ha odaér, négyemeletnyi üvegpalota, a porta és a recepció között nyolc és fél méter, pontosan ennyi lépést tesz meg, a lift közvetlenül jobbra, onnan jön ki a zsidó nő, a villamosmegállóból egyenesen, egy

Juhok kaparják a zöldellő mezőt patás lábaikkal. Mint a kutyák, úgy ássák a földet. Szimatolnak, láthatóan bűvöletben tartja őket valamiféle illat. Hamarosan előtűnik az egyik gödörből egy arc. Rég nem látott pásztoruk fáradt, beesett tekintete, lefelé biggyedő cserepes ajka.

G. a kémények, kormos, hosszú lakóépületek, horpadt utak mögötti új diszkontba ment be, egy külvárosi áruházba, ami a napokban nyitott. És várta a tisztelt vevőket. Mert mindenki számít. Az éhség nagy úr, az éhség felzabálja a lelket. És G.

Olykor megkettőződik az éjszaka. A megkettőződött éjszakában hiszek. Van egy titokzatos, ritka tapasztalatú külső tér, amely beengedést vél nyerni a félelem által olyan helyekre, ahol tulajdonképpen semmi keresnivalója sem volna. De nem ítélet kérdésén múlik: múlunk. Ha belőlünk ugyanis