van gogh, a hitetlen nincs igazi magány a vásznon a színek összeadódnak a madarak csapatban vonulnak új nő a letört ág helyén púp ha ütik az ember fején nincs igazi halál a gyerek a bátyám szemével néz az enyém

Apróságok kicsiny tárháza 5. (in memoriam Petri György) a minap láttam egy negyven körüli férfit a villamoson a füléből szőrpamacs állt ki nekem is nő néhány szál de mindig kiszedem m-től örökölt csipesszel ha iszom olyankor gyorsabban visszanő a

LV. A házuk előtt elmenni alig-alig mertem, inkább csak átsuhantam ott a téren, vagy tisztes távolban várakoztam, ezerszer elgondolva, mit mondok neki, ha egyszer végre összetalálkozunk. LVI. Egy ízben, mikor különösen sokat maradtam, és érezve, hogy nem feszíthetem tovább

Mereszti nagy, zöld szemét, alsó ajka lefittyed. Nem telt, nem széles, ez nem békaszáj, de mégis, az arca akár azé az állaté. Hiába a napsütötte, sima bőr, olyan, mint a kétéltűek a kertben, lapul, ugrásra kész, tűnjön bár életuntnak,

Bankjegyeket számolgatsz, mintha bármit is megteremtenének a mechanikus kézmozdulatok. Szűkülő falak között kuporogsz, reménymorzsákat rágicsálva. Szádból a kőfogak egymás után kihullanak.

XLVIII. Ám egyszer féltékeny voltam is rá, amikor Olga néni úgy ítélte meg, ő énekelte a legszebben, és nem én, mindketten szédületes magasan, azt, hogy „Ó ha cinke volnék…” XLIX. A harmadik őszön nem jött iskolába, és a környékről

Nem léteznek ketrecek, amelyek fogva tarthatják az embert. Tartós börtön van, de az nem alkuszik térnyi helyiségekkel. Beléd szerettem. Dédapámat mikor lábon lőtték, fel kellett hagynia a profi tánccal örökre. Sántán, bice-bócán itta le magát a sárgaföldig hetente többször

XLII. Első barátok, akikről így tudok, a nap végén versenyeztette az osztályt Olga néni, az első három, aki elkészült, előreszaladt: mi voltunk azok, és boldog voltam, hogy én a harmadik. XLIII. Mama és talán Papa segítségével három Mikulás-csomagot állítottam

XXXIV. Egy farúddal kidúrtam dobozából az építőkockát, de nem sokat játszhattam, indulni kellett, és Papa azt mondta, jól nézzek körbe, mert utoljára látom, s én tekintetemmel a plafont pásztázva próbáltam megjegyezni képét.

Téma és variációk /h-moll/ Hatóránként változik bennem minden pont úgy jön akár az apály dagály de nem lehet tudni melyik van épp és tenni ellene csak úgy ha várok mert hátha megtörténik majd a meglepő de a vízből lehet