Kádár hét napja Tavasz volt. Verőfényes áprilisi nap, öt évvel ezelőtt. Már régóta a Cserje utcában laktak, sőt az úszómedence is elkészült a villa épülete mögött. Hófehér bárányfelhők úsztak a ragyogó és tiszta kék égen. Béke volt és nyugalom.

Mint amikor szúnyog téved a szobába Az első komolyabb veszekedésük Bocika miatt robbant ki. Az még hagyján, hogy Bocika nem aludta végig az éjszakát, és időnként, ha ő kibotladozott hugyozni, majdnem átesett rajta, vagy a fürdőszobaszőnyegről világítottak rá ördögi

Nem vívta ki És ha mégis lesz kémiadolgozat? Isten neki, eddig úgy volt, hogy nem, amúgy is iskolai ünnep. Ki találhatna ki ennél hülyébb alkalmat rá? E gondolatokkal aludtak el. Korán reggel a Világlegjobb Gimnáziumba siettek. Cilke az úton

Millennium Expressz – A tudósító Amikor Szike a telihold hideg fényében megpillantotta a tükörsimára fagyott Bajkál-tó csillámló felszínét, ugyanolyan gyomorgörcs fogta el, mint nagyapja könyörtelen számonkérései előtt. Az utóbbi hetekben a szibériai lapok beszámolóit olvasva és a helyiekkel beszélgetve többször

Szabadesés A régi börtön az óváros közepén állt, így gyalog mentem az irodából. Átvágtam a Hauptsrassén, nagy ívben kikerültem a mongol utcazenészeket, elsiettem az elszántan fotózó turisták mellett, és a mellékutcákon közelítettem meg a várhegyet. A zömök, vörös téglás

Égéstermék Papbőgésre ébredek, vasárnap reggel fél tizenegy, a templom körüli póznákra aggatott hangfalakból üvölt a mise, elárasztja a lakótelepet. Nem emlékszem, hány éve vittem utoljára haza valakit, be akarom mutatni Nikkát, kispolgári szokás, mondta, de legyen, viszont én hozzánk

Britney Britney átoperáltatta az arcát, csörtetett a konyhába feldúltan Bardi Bandi. Gondolom, már egy párszor, mondta ő. Vasárnap volt. Délután háromig a tévét kapcsolgatta az ágyból, eddig bírta éhezés nélkül. Csirke ízű instant kínai tésztát készült csinálni. Nem, nem,

Vörös Először csak azért mentem a patakhoz, hogy tisztuljak. Letérdeltem a víz elé, belemártottam mindkét kézfejemet, majd végigtöröltem a tenyeremmel az arcomat, és ugyanazt éreztem, amit festés közben. Az ujjaim ecsetté változtak, ahogyan végighúztam őket a bőrömön. Ahová értem,

Plomba Nem tehetek mást, sóhajtott, majd, hogy ne hallja a készüléket, egy vízzel teli vödörbe hajtotta fejét, és úgy maradt a legvégső pillanatig. Hogy a szédülés valódi okát tényleg a történések baljós menetében kell keresnie, azután fogalmazta meg, hogy

„Nékem csak Budapest kell…” 1985. szeptember 3-a volt az a keddi nap, amikor Árpit visszadeportálták a fővárosba. Az egész olyan volt, mint egy fegyencszállítás. Egy kis, szovjet típusú mikrobusszal történt a fuvarozás, egy zord nevelő „kíséretében”, és a hosszú