Ceausescu elvtárs-pajtás „Hozzatok ide nekem egy magyart!” – fordult Ceasescu elvtárs személyi titkárjához 1988. január 10-én. Apró szemei türelmetlenül csillogtak. Jobb kezének ujjaival dobolni kezdett hajónyi íróasztalán. Mintha csak azt várta volna, mikor lép már be az ajtón az

Emészthetetlen Evett. Utálta. Hogy muszáj. Hogy nem csak úgy vannak a dolgok, hanem muszáj őket csinálni. Ide rakja, oda tolja, amoda dugdossa, rádől. Dörömböl a gyomra a hűtőből. Tömni kell. A méla nyelv betonkeverőként forgatja a fogak között kulimásszá

Tárkony és az ébredés Tárkony, a nemköltő költő a hideg konyhában gubbasztott, és nagyon sajnálta magát. Olyannyira sajnálta, hogy még nyafogni sem volt kedve. Igaz, nem tudta, miért is kellene nyafognia, csak érezte, hogy valamiért nagyon, de nagyon-nagyon. Ásítva

Nem volt kedvem játszani Én is voltam a nagypapánál. Nem igazán tudok most mit mondani, mert a papa sem tudott mondani semmit ott az intenzíven. Nem akarom, hogy másoknak is olyan rossz legyen, mint nekem. Vagy mint a papának.

Az ékszerszóró Nyolc után pár perccel szálltam le a villamosról. J. sosem szólt, ha kicsit később értünk be a műhelybe, de szeretek inkább pontos lenni. Amíg a Pozsonyi úton gyalogoltam, a fejemben végigpörgettem az a heti megrendeléseket: egy achát

Nagypapának kell engem szólítani – Olivér, te vagy az? Látlak, gyere elő a függöny mögül! Ott vagy, mozog a függöny. Nagypapa feltápászkodik a kórházi ágyon, kihúzgálja magából a csöveket, majd leugrik. Megköti a katonai bakancsát, megigazítja az egyenruháját. Belenéz

Hagyom, hogy megtörténjen, ez szabadság. Én megengedhetem magamnak, hogy szabad legyek, mondja egyik barátnőm, mert nincs gyerekem. Ha lenne, akkor többé már nem lehetnék szabad. De ahogy abszolút igazság nincs, abszolút szabadság sem. Amint valamilyen viszonyba kerülök

Áttűnés – Ne bőgj, hülyegyerek. – Nagypapa! Hogy kerülsz ide? Te vagy az? Tényleg te vagy az? – Nem én vagyok, hanem az anyósod, öcsi. – És, valahogy, olyan, nem is tudom, nem vagy annyira idős. Nem úgy nézel

A gyilkolás terhe – Dédipapáról? Tudnék mesélni. Sokat. De nehogy megint árulkodj nagyanyádnak, hogy beszarattalak egy régi sztorival. Meg különben is, mit kell mindig berezelni? Nézed azt a sok baromságot a tévében. Örökké lőnek benne. Nincs olyan sorozat, epizód

Regényzárlat Otthon, a gyöngyöshermáni házban rendeztük be a babaszobát – abban az emeleti helyiségben, ami anyámék hálója mellett addig a téli holmik tárolására szolgált. Én visszaköltöztem a régi szobámba. Minden úgy maradt meg itt, ahogy egy évtizeddel korábban hagytam;