Guido Vedovato magyarországi bemutatkozó kiállítása május 10-én nyitotta meg kapuit az Újpest Galériában. A kortárs naiv művészet egyik legjelesebb képviselőjének remekművei igazi csemegét jelentenek a festészet rajongóinak.  

Szociális problémák és végső megoldások RPG-formátumban. A fiatal lengyel rendező, Jan Komasa sikerfilmje a virtuális világ mélyén rejlő fekáliáról beszél. A cyberspace kínálta protézisekről és pótmegoldásokról. Arról, hogy – valódi emberi kapcsolatok híján – milyen piszok nehéz dolog a talpra állás.  

A Test és szubjektivitás a rendszerváltás utáni magyar filmben című konferenciát a Debreceni Egyetem Angol Irodalmi Tanszéke és a debreceni MODEM közösen rendezték meg 2012. május 4. és 6. között. A rendkívül színvonalas, egyedülálló rendezvény a kreatív gondolatok mellett egy lehetséges debreceni filmes műhely ötletét is előhívta.  

A Transformers és a G.I. Joe után a Hasbro kifogyott a játékfigurákból, úgyhogy aprócska pálcikákkal játszható logikai játékából, a Torpedóból kerekített földönkívüli-invázós látványorgiát. A Csatahajó buta film, de van valami bája, amiért mégsem lehet rá annyira haragudni, és amiért még az idétlen mellékszereplőket vagy a dramaturgiai bakugrásokat is el lehet neki nézni, ha épp jó napunk van. Aki a Transformers-folytatásoknál sem hőbörgött, akár még rosszabb napjain is megnézheti.  

Pár héttel ezelőtt egy világhírű, kortárs francia művész alkotásairól írt cikkemet így vezettem be: „Két pont között legrövidebb út az egyenes. Kivéve, ha nemeuklideszi dimenziókban, feketelyukas féregjáratokban járunk. Vagy egy kiállításon.” Úgy érzem, ez a kijelentésem sokkal találóbb Orosz István Erlin Galériában kiállított műveire, mint bármely más kiállításra, amit eddig láttam.  

Orosz István kiállításán grafikák és deszkametriák (fainstallációk) fogadnak. Utóbbi fogalmat a Google sem ismeri még. A geometriai formák előtt mozgunk és a látvány is mozog, irányt vált, más-más arcát mutatja meg. Olykor elég csak szemünket mozgatni, és egy másik térbe billenünk. „Titok-dobozt” nézünk, feltárul a belső világ, amelyet mindig is kerestünk.  

Vajon merünk-e mi magyarok úgy istenigazából szórakoztatni, vagy túl óvatosak, finomkodóak vagyunk hozzá? Talán él még bennünk a régi idők törekvése az ideológiai nevelésre? Kiket célozhattak meg a Marslakók és Hacktion írói? – Néhány azon megválaszolatlanul maradt kérdések közül, amelyek felvetődtek április 26-án, a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett Sorozatok, a jövő irodalma? című esten. Ám a rendezvény e rejtélyek megoldása nélkül is épp elég izgalmas pillanattal szolgált.  

A vidéki tanítónő nem lép kétszer egy patakba. Flóra elkötelezetten, naiv lelkesedéssel, üres zsebekkel, és a Pesten tapasztalt protekció alapú érvényesülésből kiábrándultan érkezik, hogy a hajdani otthonát felidéző faluban kezdje meg pályáját. Bródy emlékezetes darabját Novák Eszter rendező vitte színre a Nemzeti Színházban.  

A Léna & Roselli Galéria ablaküvegén keresztül nézem Fürjesi Csaba Dilemma című képét. A festmény így, akarva vagy akaratlanul, üvegezett rámába kerül, ami szokatlan kortárs olajképeknél, az üveg csillogása távolít, és még titokzatosabbá, zártabbá teszi a látványt. Megfejtésre váró titkot őriz, de egyáltalán nem okoz dilemmát, bemenjek-e a kiállítóterembe, vagy sem.  

Találkozások, nem tudni, hogy hol. A térben bárhol. Nem a hely számít, a kapcsolat a lényeg, hogy valami létrejön, ismert és ismeretlen személyek között. Titkos, és nem titkolt kapcsolat. Társas lények vagyunk, de erről sokszor elfelejtkezünk. Robinson is ezt bizonyította. A jeleket, a szavakat valahol el kellett tanulni. A Visszatérés egy ismeretlen, nem éppen emberre szabott tájba, inkább hat menekülésnek, mint eredendő helyünk örömteli újralátásának. Az Edzőtábor sem különb, ám itt alakot sem látunk.