Eltelt már pár nap, mióta láttam a REÖK Palota Lennon-kiállítását. Hagytam, hogy leülepedjen az első benyomás hatása. Ami megmaradt: néhány oldalnyi jegyzet és a hiányérzet, hogy valami még mindig a levegőben lóg. Talán épp egy Péniszmadár?  

Hawaii a napfényes tengerpart hazája, kókuszdióval és bikinis lányokkal, egész évben tomboló forrósággal és virágmintás fürdőruhában flangáló félmeztelen, szörfdeszkás hapsikkal. Egy fenét. Alexander Payne és George Clooney most megmutatja, hogy az eddig csupán az utazási prospektusok távlatából szemlélt paradicsom is épp olyan átlagos, mint bármelyik másik hely, pálmafák és színes koktélok nélkül.  

John le Carré, a kémregény-írók egyik fejedelme saját – Árulás címen ismert – regényét adaptálta a vászonra, mely Suszter, Szabó, Baka, Kém címen már a hazai mozikban is fut. Gary Oldman, Colin Firth, John Hurt, Kathy Burke, Mark Strong mellett a Budapesten játszódó jelenetben magyar színészek is bizonyítottak. A forgatás részleteiről Kálloy Molnár Pétert kérdeztük.  

Egy bő évvel ezelőtt Tarr Béla bejelentette, hogy A torinói ló volt az utolsó filmje, többé nem fog rendezni. Filmet nem is készített azóta, de a 43. Magyar Filmszemle létrehozásában oroszlánrészt vállalt, mondhatni, az ő fekete télikabátjából bújt elő a 2012-es seregszemle.

A lovas filmek mára már szinte külön zsánerré nőtték ki magukat, mely sokkal inkább szól a TV előtt ülő fiataloknak, mint az érettebb nézőknek, mivel a legtöbb lovas film egyben ifjúsági mozi is. A gyerekek valamennyire talán még bele tudják élni magukat az állat kalandjaiba, mi felnőttek azonban nem tudunk mit kezdeni vele. Főleg akkor nem, ha az eseményeket háborús köntösbe csomagolják.  

Petr Zelenka hétköznapi őrületei – Balikó Tamás rendező segítségével – a szegedi Kisszínház színpadát is tébolydává változtatták egy kis időre. Zelenka a kortárs cseh drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Az írás mellett azonban rendez is. Színházi darabokat és filmeket. A hétköznapi őrületek az első színműve, amit a prágai Dejvické divadlo megrendelésére írt és saját rendezésében mutatott be 2001-ben. A darab megkapta az egyik legrangosabb cseh színházi elismerést, a színikritikusok Alfred Radok-díját.  

Amikor az ember hozzálát valaminek a megteremtéséhez, legyen bármilyen színvonalú, készüljön bárkinek, az első kérdés, amit feltesz magának, hogy mit akar mondani? Ez éppúgy igaz lehet egy nagyiparos sorozatgyárosra, mint egy visszahúzódó szerzői filmesre. Az viszont, hogy David Fincher mit akart A tetovált lány adaptációjával, épp annyira homályos, mint hogy a rendezői attitűd két véglete közül Fincher melyikhez áll közelebb.  

Totál szívás. A magyar filmcím-fordítás eme újabb gyöngyszemével és a hétfő éjféli adásidővel zseniális érzékkel tettek róla, hogy kis hazánkban véletlenül se kerüljön mélyen köztudatba a széria. Ez már csak azért is totális szívás, mivel korunk egyik legjobb sorozatáról van szó. A negyedik évad lenyűgöző fináléját követően úgy gondoltam, nem haszontalan felhívni a figyelmet erre a mesterműre. Na ja, Ezelen és a Helyszínelőkön túl is van élet.  

A meztelenség az, amit valamennyien birtoklunk, színrevitelére azonban mégis vegyes érzésekkel tekintünk. Ábrázolása mindig kicsit a hangosfilmek megjelenésére emlékeztet, mivel csak a hangosfilm adhatott mélyebb jelentéstartalmat a csendnek. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény akt szekciójából a debreceni Modemben állítottak ki válogatást.  

Nanni Moretti tizenegy évvel ezelőtt A fiú szobája című filmjével már elhozott egy Arany Pálmát Cannes-ból. Öt évvel később, a Silvio Berlusconi választási bukását bemutató Il Caimanoval „csak” a jelölésig jutott, legújabbi mozija, a Van pápánk! pedig szintén a nomináltak között volt. Úgy tűnik tehát, Moretti ötévenként dob nagyot a francia filmfővárosban.