Adott a kortárs horrorfilmeknek egy olyan vonulata, amely a zsáner unalomig használt elemeit csupán álcának használja. Helyettük inkább a függetlenfilmes art house érzést hívja segítségül, hogy annak igényességével és érzékenységével meséljen el társadalmi, kisközösségi vagy pszichológiai parabolákat. Persze, korábban

Földrajzi szempontból is nagy merítéssel folytatjuk a 17. Transilvania International Film Festivalról szóló beszámolónkat. Kolozsvár szívében láttunk még velőtrázó norvég terrordrámát, éjfekete görög szatírát, lengyel kisrealista dramedyt, dél-koreai forradalmi filmet, sőt, megnéztük egy elsőfilmes román rendezőnő által Németországban és

Tiffesedés – főnév. 1. Kolozsvár állapotában beálló változás a nemzetközi filmfesztivál idején (az utcák, kirakatok, óriásplakátok szinte mindenhol a TIFF-et hirdetik). 2. A fesztiválra kilátogató újságírók egy-két nap alatt kialakuló beszűkült tudatállapota, amit a napi négy-öt film megtekintése idéz

Alig fél éve mutatták be Az utolsó Jediket, mely alaposan megosztotta a rajongókat, többek között azért, mert az ikonikus Luke Skywalkert a klasszikus trilógia fiatal, idealista Luke-jánál sokkal árnyaltabb karakterként ábrázolta Rian Johnson. Másoknak azzal volt bajuk, hogy a

A Bosszúállók: Végtelen háborúban Thanos elkalapálta azokat a szuperhősöket, akiknek a poénjait már unásig ismerjük, akikkel egykoron együtt nevettünk, de mára már megfáradtak, és az önfeledt móka modoros kacagássá változott (bár Thornak kifejezetten jót tett, hogy Taika Waititi kihúzta

Előfordul, hogy egy teljes filmet egyetlen frappáns alapötletre próbálnak felhúzni az alkotók, amiből kétféle eredményt születhet: vagy van olyan erős az ötlet, hogy képes másfél-két óráig kitartani, vagy gyengébb lábakon áll és hamar elvérzik, mivel nincs benne egy egész

A Bosszúállók: Végtelen háborút a Marvel Studios egy 10 éves univerzumépítés ékkövének szánta, melyben a korábbi beváltatlan ígéretekkel ellentétben tényleg az egész létezés lesz a küzdelmek tétje, és végre egy valóban megállíthatatlan szupergonosszal, Thanosszal csapnak össze a Marvel képregényhősei

2018-ban már nem kérdés, hol érdemes keresni a legújabb sikervárományos hazai és nemzetközi rövidfilmeket. A Friss Hús programjában az elmúlt években szerepeltek Oscar-díjas (Mindenki), nemzetközi fesztiválkedvenc (Bucsi Réka munkái), valamint később az internet népe által magasba emelt (Újratervezés) rövidfilmek,

Lengyel Balázs bemutatkozó nagyjátékfilmje az 1956-os forradalmat követően megszilárduló kommunista diktatúra groteszk természetére és abszurditására mutat rá: a fiktív alapokon nyugvó, szatirikus hangvételű történet szerint a magyar pártvezetés egy roma fiatalembert kvalifikál a szovjet űrprogramban való részvételre, mindez pedig

Wes Anderson filmjeit – nem teljesen alaptalanul – szokás modorosnak vagy túlstilizáltnak tartani. Történetei rendre megkapó, kissé álnaiv módon rugóznak introvertált, beilleszkedési zavarral küzdő figurákon és túlszabályozott kisközösségeken. A családi traumákban fogant, elutasító szülő-gyerek kapcsolatok eddig többnyire személyes, középosztálybeli