Tudom, nem vagyok aktuális. Lekéstem a premiert és a címlapsztorikat. Mégis, bátorságra adott okot a Testről és lélekről egyik, számomra fontos üzenete, az idő és a szinkronitás megkérdőjelezése. Minek, miért, hol és mikor, kikkel van itt-ott az ideje, és miért

Némaság. A legmélyebben gyökerező vallásos hit és a kényszeres válaszkeresés pszichózisának találkozása. Untalan rákérdezés, untalan megkérdőjelezés szemben az örökkön hallgató Atyaúristennel. Nincs másunk, hát kérdéseinket visszük a mennyek országa elé, ott pedig semmit sem akarnak tőlünk, befogadnak, ha jövünk,

Rossz jel, ha egy kulcsmonológ alatt a mozinéző azon kapja magát, hogy a könnyező színésznő kezében lapuló tapsifülest bámulja, és elmereng: vajon a nyulak soha nem pislognak, vagy csak ezzel az eggyel van valami baj? Miután elhatározza, hogy erre

A Mindenki Oscar-díja reflektorfénybe állította a magyar rövidfilmeket. Deák Kristóf a nemzetközi szekció zsűrijének tagjaként tért vissza a Friss Húsra, ahol tavaly ilyenkor az azóta világsikereket elért rövidfilmjét is levetítették.

James Mangold ismét western remake-et forgatott – csak ezúttal egy mutáns szuperhősnek állított vele emlékművet.

Nagyszerű filmmel jelentkezett Jim Jarmusch: a Paterson álomszerű hangulatú alkotás a művészet fontosságáról egy csodálatos buszsofőrrel a főszerepben.

Kostyál Márk figyelemre méltó nagyjátékfilmes bemutatkozása egy izgalmas műfaji hibrid, azonban a vérgőzös, lassításokkal tarkított profi akciójelenetek és a westerneket idéző megoldások mellett a Kojot nagyon is aktuális társadalmi jelenségekre reflektál.

Christian Grey és Anastasia Steele második mozis összeborulása sokkal jobban passzol a kollektív Valentin-napi plüss szívbe fulladáshoz, mint az első, ugyanis ha nem is ötven, de minimum öt árnyalattal édesebbre sikerült. Christian szadizmusának és Ana vívódásának kibontása helyett ezúttal

Magyarországon az oktatási rendszer személyközi (tanár-diák, tanár-tanár, valamint nem elhagyhatóan diák-diák) viszonyainak intézményes jellegén a poroszos struktúra hierarchiájának és a Kádár-korszak retorikájának visszataszító kevercse tükröződik. Nehezen cáfolható, hogy az iskola mint a társadalomba való betagozódáshoz vezető melegvizes kismedence mindent megtesz,

A filmekről történő gondolkodás egyik fontos mankója a rendszerezés: szokás különféle műfajokba rendezni a látottakat, az alkotók életművében pedig korszakokat kijelölni, skatulyákba tenni az adott művész munkáit, közös pontok alapján felcímkézni azokat. Vranik Roland esetében különösen nehéz lenne a