KULTer.hu - Crossover Budapest 1#
108753
event-template-default,single,single-event,postid-108753,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Crossover Budapest 1#

2019. Már. 30. - 18:00

Budapest


Négyszoba Galéria, Wesselényi utca 17.


Kemény Gabriella költő és ébredező művészetmenedzser márciustól júniusig tehetséggondozó underground programsorozatot indít. A felhívásra fiatal költők, slammerek és zenészek jelentkeztek, hogy megmutassák magukat és kísérletet tegyenek egy valódi közösségi művészeti élmény megteremtésére.

Az első eseményen Babinszky Dániel fotós/DJ (Daan) chillhop alapjaira fog verselni és spoken wordölni Nagy Rita, Szőcs Krisztina, Hangay Niki, és Bán Boglárka, Borsos Bence slammer és Grajzel Dániel. A versblokk fellépői után bármelyik bátor vendég színpadra léphet, és elmondhat egy saját alkotást – hiszen könnyen lehet, hogy az ilyen bátor próbálkozók közül kerülnek ki a következő Crossover események meghívott előadói.

Az este második felében, 19:30-tól Szente Katica, Daniel Baker, Eckhardt Bálint (DREAMATIQUE) illetve Kemény Gabriella és Gócza Gergő duója zenél.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A Facebook-esemény itt érhető el.





Térkép nem érhető el

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum