KULTer.hu - Ezek a legszebb éveink? – kiállításmegnyitó
103128
event-template-default,single,single-event,postid-103128,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ezek a legszebb éveink? – kiállításmegnyitó

2018. Sze. 16. - 17:00

Debrecen


MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ, Baltazár Dezső tér 1.


A kiállítás azon fiatal magyar képzőművészek köréből válogat, akik az elmúlt öt évben szereztek diplomát valamely felsőfokú művészeti képzés keretei között. A kiállítás nem pusztán egy releváns válogatást nyújt ebből a művészgenerációból, de mindemellett bepillantást kíván engedni a pályakezdés élményébe is.

A generációs kiállítás elsőre talán szokatlan ötletét az a hiány adta, hogy az egészen fiatal művészgeneráció ritkán jelenik meg patinás művészeti intézményekben, akkor is leginkább csak a nekik szóló pályázatok beszámoló-kiállításai kapcsán. Az említett pályázatok rendszerint a harmincöt év alatti alkotókat definiálják fiatal művészként, míg az Ezek legszebb éveink? kiállítás esetében a szervezőelv az oktatásból történő kilépéstől számított öt év. A kiállító művészek közül akadnak, akik alig pár hónapja fejezték be tanulmányaikat, vannak, akik már újból iskolapadba ültek, néhányan pedig már oktatóként vannak jelen a hazai művészeti képzésben. Ugyanilyen szórást mutat pályájuk képe is: vannak, akik még csak próbálják megvetni lábukat a galériák, múzeumok és ösztöndíjak világában, de többen közülük már nemzetközi kiállítási tapasztalatokat is fel tudnak mutatni.

Az Ezek a legszebb éveink? különböző tematikák alapján szerveződő kiállítási egységekből, illetve egy a pályakezdés élményére reflektáló asszociációs enciklopédiából épül fel, amelyen keresztül a látogató nemcsak arról kaphat képet, milyen témák és médiumok foglalkoztatják az egyetemről kikerülő művészeket, de arról is, hogy milyen problémákkal és dilemmákkal terhelt a pályakezdés időszaka napjainkban.

Megnyitja: Szoboszlai János tanszékvezető egyetemi docens, MKE, Képzőművészet-elmélet Tanszék

Kurátorok: Don Tamás, Margl Ferenc, Sárai Vanda

Arculat: Borbás Marci

A Facebook-esemény itt érhető el.






KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum