KULTer.hu - fekete-fehér-igen-nem (premier)
31430
event-template-default,single,single-event,postid-31430,ajax_updown_fade,page_not_loaded

fekete-fehér-igen-nem (premier)

2011. aug. 24. - 17:00

Budapest


Gödör Klub, Erzsébet tér


TánckommandóTalálkozópont: Városháza tér.
A táncórákon túl a Body Moving ismét ízelítőt ad a hazai táncélet sokszínűségéből és igyekszik a Tánckommandó keretében születő köztéri akciók révén a kortárs  táncot egy szélesebb közönséghez eljuttatni.
A 2009-ben tizenhat alkotó és társulat közreműködésével megvalósuló akciósorozathoz képest 2011-ben megújult formában és koncepcióval jelentkezik a program.
Ezúttal a szervezők felkérésére három, a hazai kortárs táncélet meghatározó társulata – Bloom!, HODWORKS, Tünet Együttes – készít közös produkciót, tematikailag és helyrajzilag is egy vezérfonalra felfűzve. A rendhagyó „sétaszínházi” előadás dramaturgja Ardai Petra, a holland Space társulat alapító tagja és rendezője.
Az idei Tánckommandó a Városháza térről indul és kígyózik tova a város talán egyik legizgalmasabb negyedébe. A fekete-fehér-igen-nem című produkció arra vállalkozik, hogy más szemmel láttassa a városnak ezt a szegletét. A séta során a valóság új kontúrokat kap: megelevenednek a szegletek, testet kap a tér. A meglepetésekben és izgalmas akciókban bővelkedő színházi séta egyszerre olvad bele a hétköznapi élet forgatagába és bolygatja meg a megszokott mindennapos rutint. Az alkotók, a táncosok, a járókelők, maguk az utcák és a közönség is résztvevője lesz egy helyben megvalósuló fantáziavilágnak. A fekete-fehér-igen-nem című előadás egy szürreális, humoros és egyben elgondolkodtató élményre invitálja az érdeklődőket. Vegyen részt Ön is a játékban! Újraélesített receptoraival pásztázza végig az ismerősnek vélt terepet és lépjen be a mesébe.

  • A programon ingyenes a részvétel.