KULTer.hu - Kultúrfürdő 2013
45245
event-template-default,single,single-event,postid-45245,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kultúrfürdő 2013

2013. aug. 30. - 18:00

Budapest


Városszerte, több helyszínen


Az idei, immár hatodik Kultúrfürdő 2013. augusztus 29-től szeptember 8-ig tart. A helyszínt idén is a Víziváros különleges terei biztosítják, amelyeket eddig jellemzően nem előadó-művészeti célra használtak: ilyen az Öntödei Múzeum, az Irgalmasok Veli bej fürdője és néhány magánlakás. Ugyanakkor nem maradhat ki a Kultúrfürdő helyszínei közül a Jurányi Közösségi Inkubátorház sem, amelynek udvarában a Kultúrfürdő vendégei lesznek az évadnyitó piknik fellépői.

A 2013-as Kultúrfürdő most először egy közös tematikára épül, ez pedig a társítás. Többször előfordul idén, hogy két teljesen máshonnan érkező fellépő formáció közös koncertet ad vagy valami más értelemben vett közös produktummal lepi meg közönségét. A Momentán Társulat improvizatív színházát láthatjuk a Soharóza kórus rögtönzött zenei kíséretével. A meditatív kóruskoncert kísérleti műfajában utazó Hangfürdő Shai Dayan izraeli zenész-énekessel lép fel, aki workshopot is tart a Kultúrfürdőben. A Hanem női tangózenekar a slam poetry szcéna két prominens szereplőjével, Müller Henivel és Győrfi Katával ad közös koncertet.

A Kultúrfürdő szervezői, mint 2008 óta minden évben, idén is a Halastó Közhasznú Egyesület önkéntesei, kórustagok és zenészek, akik szabadidejük maradékát mi másra fordítanák, mint arra, hogy plakátokat tervezzenek, fellépőkkel tárgyaljanak és kábelekkel zsonglőrködjenek.

A Kultúrfürdő programjáról, a fellépőkről és a helyszínekről további infókat ITT.