KULTer.hu - Literárium – Kortárs írók a Müpában, a vendég Varró Dániel
32008
event-template-default,single,single-event,postid-32008,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Literárium – Kortárs írók a Müpában, a vendég Varró Dániel

2012. feb. 20. - 20:00

Budapest


Művészetek Palotája, Komor Marcell sétány 1.


Varró Dániel
Varró Dani bácsi, a gyerekek (és szüleik) kedvence 1977-ben született. Ahhoz képest már öregen lett a gyerekek imádott szerzője (Túl a Maszat-hegyen, 2003), hogy első költői sikereit saját bevallása szerint tizenkét évesen egy eposz-trilógiával (Nyuszika, Nyuszika szerelme, Nyuszika estéje) érte el. Bűbáj és varázslat, rímek és ritmusok kavalkádja, töretlen népszerűség a szakmai áttörést, a berobbanást hozó debütáló kötet (Bögre azúr, 1999) óta. Kormos, Weöres, Csukás rokona: szintén zenész. Gyermeki szív, angyali lélek, könnyű kéz és mérhetetlenül komolyan vett mesterségbeli tudás. Máris jelentős műfordítói és színházi életmű, átdolgozások és saját művek sora, s közben két mondókás könyv – csak hogy még a végén nehogy megkomolyodjon a sok színházi munka során. S noha ilyen veszély egyelőre nincsen, ezt az estét a vendég személye s minden további körülmény arra predesztinálja, hogy az önfeledt, mégis igényesen nívós szórakozás sokáig emlékezetes alkalma legyen. Merthogy közben persze intellektuális kalandokban is részesülünk, magukkal ragadó, bravúrosan megkomponált művek élvezetében is elmerülünk.
Mindezt sok-sok meglepetéssel, a költő által hívott vendégekkel, az eseményeknek fazont adó Veiszer Alindával, a kiváló jazz-énekessel, Harcsa Veronikával, improvizációk sorával, Novák Eszter rendezői instrukciói – és legfőképp a Művészetek Palotája irodalmi estjeinek magasra tett mércéje szerint.