KULTer.hu - Papp-Für János: Nehogy egyedül (kötetbemutató)
47425
event-template-default,single,single-event,postid-47425,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Papp-Für János: Nehogy egyedül (kötetbemutató)

2013. nov. 21. - 18:00

Nagyvárad


Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ, P-ta Libertatii nr.38


Papp-Für János Nehogy egyedül című kötetének bemutatója

Amikor azon elmélkedünk, mi az, ami az életünknek és az írásunknak igazi tartást ad, rendszerint kétely fog el, majd erős gyanú, hogy bizony csakis a végzetes gondolkodás, a végzetes élet és írás lehet az, ami ebben a tekintetben elsőrendű. Végzet. Ne féljünk a szótól. Nem laknak benne vad erők. Kicsit kegyetlenség, kicsit mítosz, de mindenképp teljesség az, amit hordoz.

Papp-Für János költészetében a nyerseség, a kegyetlenség, a hétköznapiság egy mitológiai, békességet és összhangot sugalló világot alkot, ahol az ember, a tárgya, az idő semmi több mint a világ egyszerű alkatrésze, s mint ilyen: maga a világ. „Egyetlen nagy tócsába folyt össze ablakunk előtt a harangozás”. Világ. Ne vessük meg a szót. Nem vakmerőség, nem szánalom, mi kimondatja velünk. Papp-Für János verseiben egy olyan csoda „akit mindig szemből süt a Nap”, s akinek „állandóan csak a hátát látom”. Ehhez a csodához képest minden egyéb viszonylagos és véges, erősíti az ember vándor-tudatát. „Fél arcom úgy ragyog a fényben, mint anyám keze a mosogatótálban”. Viszonylagosság. Ne átkozzuk a szót. Nem kísértet, nem kísértés. Ebben a költészetben jóra való szabadság. A megkeserítő szenvedélyből való elvonulásban hinni, hogy a kapaszkodást megtagadó szélvihar is barát, mégha „szemében alig maradt” is valami, „ám csak szeretni” lehet. Valami. Ne vessük meg a szót. Szótlanul s névtelenül is többet hordoz a titokból, mint megannyi fogalom, mely földre rántja a misztériumot. Papp-Für János költészetében „kopogtatás nélkül” világít, mindent megél és mindent kivár, mint aki tudja, „a szótlanság bizalom”, s „ebben az összevisszaságban” valaki párhuzamosan van, vele van. „Mennyire szégyellem, hogy csak ennyire szeretlek”. Valaki. Ne tagadjuk a szót. Papp-Für János költészetében, „mikor már a szerelem sem elég”, a Hatalmas megjelenik, s bár „mondanom kellett volna még”, többé nem szól a csöndes sötétség. „Lepusztult arcomon megváltozott minden menetrend”. Íme, a megújító találkozás.

Amikor azon elmélkedünk, mi az, amit Papp-Für János sokszínű költészetéből, mint csendes reményt szólni hallunk, úgy véljük, az a bölcselet, miszerint a végzetes gondolkodásra épült világ a viszonylagosság útjain a valamitől egész a valakiig elvezet.

(Iancu Laura fülszövege)