KULTer.hu - Keresési eredmények Szálinger Balázs
0
search,search-results,paged,paged-5,search-paged-5,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Keresési eredmények: “ Szálinger Balázs ”

  • A szabadság határai

    Pál Dániel Levente immáron harmadik verseskötete – a Hogy éltünk, nem hiába – mintha az előző két kötettel alkotna egy lazább trilógiát, melynek főszereplője egy olyan örökösen önmagát kereső férfiszubjektum, aki a különböző hangok, maszkok és szerepek folyamatos változtatásában,

  • A köz(ös)beszéd főpróbája

    Szálinger Balázs Köztársaság című kötete már szerkesztési elvének vakmerőségével sem akarja kétségek közt hagyni az olvasót, miszerint nem tér le korábbi verseskönyve, az M1/M7 által kijelölt útról, amely a lírai én pozícióját egy hangsúlyozottan közösségi térben tette értelmezhetővé.

  • „A művész a lélek épségéért felelős!”

    Az I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótábor sűrű programtervvel várta az érdeklődőket. Az előadások között sikerült készítenünk egy interjút Szentmártoni János költővel, a tábor egyik szemináriumi vezetőjével, aki a Magyar Írószövetség munkájáról, az irodalom és a kultúrpolitika, valamint a

  • Kortársak testközelben

    „Na, és ki a kedvenced a kortársak közül?” Bevallom, ha e tábor előtt valaki felteszi nekem ezt a kérdést, fejvakargatva, észrevétlenül tűntem volna el az illető szeme elől. Talán az én hibám, talán általánosan jellemző, hogy mindent, ami egy

  • Pokolba, vele

    Szégyen, nem szégyen, én ezt a Műútat nem értem. Ez az érzés hatalmasodott el rajtam a legfrissebb szám olvasásakor, majd az értetlenséget követte a, noha reflektált, ám mégis primitív reakció, a düh. De mire eljutottam a kritikai rovatig, lecsillapultak

  • Hang, hatás: OK

    „Most nem azért, de nagyon ott van ez a lapszám” – olvasható A Vörös Postakocsi online, nyári, zenei számának kommentjei között. Mi tagadás, friss, lendületes, intenzív és tanulságos ez a mostani. De nézzük is meg, mitől. Fwd, play.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum