KULTer.hu - Brains
12176
archive,tag,tag-brains,tag-12176,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Brains

  • Bujdosó Beáta Zita:
    „Alig várom, hogy visszajöhessünk!”

    Maximális tiszteletem azoké, akik már szerda óta minden nap hajnalig mulattak, és még mindig ugyanolyan lendülettel buliznak, mintha a -1. nap lenne. Annak ellenére, hogy egy kicsit megfáztam, a tegnapi napot is hasonló lendülettel vittem végig, mert a jó

  • Takács Dalma:
    Szaporodjatok, garázdálkodjatok

    Dunántúli lakos és dunántúli fesztiválozó lévén teljes mértékig ismeretlen volt számomra a mezőtúri fesztiválterep, és még csak nem is a dombok hiányára gondolok ezalatt. Bár a korábbi évek bulijairól vegyes kritikákat hallottam, csak azért is elvárások és fenntartások nélkül léptem

  • Barna Péter:
    Több mint örömzene

    A Stand Firm címet adta új albumának a Brains; ez egyúttal jelzi mindazt, ami a legújabb dalok központi témája. Magyarország egyik legsikeresebb elektronikus zenekara a szokásos jellegzetes zenei alap mellett most a mondanivalóra is kifejezetten figyelt. Érdekes egyveleg született mindebből:

  • Cservák Mária:
    „Itt leszek, ha elmúlik a tél”

    Ósulis legendák, a magyar könnyűzenei élet krémje, extrémsportolási lehetőségek, a Tisza és a jó öreg fröccs. Véget ért a 2014-es Szegedi Ifjúsági Napok, de mielőtt végleg elköszönnénk a fesztiváltól, következzenek a 3. és a 4. nap kalandjai!

  • Váradi Nikolett:
    Ilyen egy fasza főiskolás fesztivál?

    Kisebb döccenéssel indult az idén Miskolctapolcán megrendezett EFOTT Fesztivál, vagyis a félrenyomtatott karszalagok szerint FFOTT, a Fasza(?) Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A bérleti díjakon való huzavona miatt majdnem elmaradt rendezvényre végül a tűző napsütés hevítette betonon eltöltött három órás

  • Polgári Lilla:
    Who the Fuck Are Arctic Monkeys?

    Elmenni erre a fesztiválra olyan élmény, mint amilyen Alíznak lehetett Csodaországban. Ha jobbra néztem, birodalmi rohamosztagosokat láttam, balra David Hasselhoffot, kihívást jelentett a tiszta víz és az áram megszerzése, valamint az időjárás is akadályokat gördített elém. 

  • Barna Péter:
    2013 KULTdalai (TOP 10)

    Tíz dalt kiválasztani 2013-ból nem könnyű vállalkozás, de legalább élvezetes. Csak a legnépszerűbb magyar előadók számai közül válogattam, arra (is) keresve a választ, hogy miért éppen őket szereti a nagyközönség. Kiteljesedő karrier, élvezetes duett, megmosolyogtató vagy éppen szívszorító dallamok.

  • Polgári Lilla:
    Csak semmi pánik!

    Szeptemberrel véget ért a nyári szabadtéri koncertek időszaka, amit búslakodás helyett többnapos bulizással ünnepelt meg a Budapest Park. A Kapuzárási Pánik Fesztivál alatt volt minden, ami fülnek ingere, és még ha a hőmérséklet nem is maradt a barátunk, a

  • Polgári Lilla:
    Csináljuk a fesztivált?

    Történt, hogy szinte a semmiből a nyár végére betoltak egy fesztivált, ami bizony túl szépnek ígérkezett ahhoz, hogy egy magamfajta, eleddig fesztiválokat csak napijeggyel látogató lány számára is vonzó legyen. Első látásra. Kalandnak nagy kaland volt, amit azért némileg

  • Szántó Renáta:
    Hűsítő partik a hőségben

    Idén ötödször rendezték meg a magyar tenger déli partján a főként elektronikus zenékre fókuszáló, ennek ellenére széles programkínálatot nyújtó Heineken Balaton Sound Fesztivált. A négy nap alatt több mint százezren voltak kíváncsiak a rendezvényre Zamárdiban. Íme egy kis szubjektív

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum