KULTer.hu - Facebook
180
archive,tag,tag-facebook,tag-180,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Facebook

  • Evellei Kata:
    Angry csillagok, avagy médiumok találkozása

    „Nem olvasnak a fiatalok” – hallani mindenütt a mondatot, többnyire rosszalló fejcsóválás kíséretében. A hangoztatóknál jóval kevesebben vannak, akik elgondolkodnak rajta, igaz-e ez egyáltalán, ha igen, miért lehet, és mit lehet tenni a helyzet megváltoztatására. Azok pedig még kevesebben,

  • Czinke Sándor:
    Megosztani másokkal a boldogságod

    Annak ellenére, hogy a trance az egyik legjelentősebb elektronikus zenei műfajnak számít, hazánkban nem tartozik a legnépszerűbbek közé. Ahogy szerte a világban, úgy itthon is léteznek trance közösségek, amelyek ugyan viszonylag kevés, ám annál fanatikusabb taggal rendelkeznek. Az egyik

  • Dajka Andrea:
    Napkeleti királyok

    A Punnany Massif zenekar napja koránt sincs leáldozóban. A pécsi formáció szeptemberben megjelent, Sun Kick névre keresztelt modern és autentikus EP-je remek zárása a nyárnak. A sajátos hangzású és változatos lemezen az együttes eddigi legjobb formáját hozza.

  • Trippó Sándor:
    Hiúságok vására

    Kisebb felhördülést váltott ki a Facebook-felhasználók körében a közösségi portál egyik legújabb húzása, melyre nemrégiben néhány szemfüles blogger hívta fel a figyelmet. Ha sikerül ugyanis jó pár egérkattintással átverekednünk magunkat a személyes beállítások rengetegén, akkor egy teljesen új arcfelismerő

  • Berényi Csaba:
    A közösségi háló(szoba)

    Vannak filmek, amiknek nincs történetük, csak egy meredek cselekményfolyamot nyomnak a képünkbe – a The Social Network nem ilyen film. Itt minden képkocka a történetnek van alárendelve.

  • Barna Benedek:
    Hogyan született a Facebook?

    Fura film A közösségi háló, nehezen tud napirendre térni felette az ember. Az a fajta alkotás, amely nem magyarázatokat ad a nézőnek, hanem inkább kérdéseket ébreszt benne. David Fincher szépen adagolja az információkat, végig fenntartja a várakozást, de a

  • Braun Barna:
    Braun Barna: utolsó, önarckép (versek)

    utolsó a kínt születési fokon mérik, ez van, hozom fel a szeltet egy tavasz délután. az arcodból kihúzott körmöket mint gyakorlott helyszínelő számozom fel. emléknek is nevezhetnélek. utolsó rekord. nincs szó több a periódusban, a gerincfokokon, csak hosszan tartó

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum