KULTer.hu - Farkas Arnold Levente
12117
archive,tag,tag-farkas-arnold-levente,tag-12117,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Farkas Arnold Levente

  • Farkas Arnold Levente:
    Farkas Arnold Levente versei

    Első levél Az első teremtés. Szigetmo- nostor, tizennyolc március öt, hétfő. Az az idegen, akit most megszólítanék, nem lé- tezik. Levelet írni a kimond- hatatlanról, fogalmazzunk így, nem egyszerű. A prófétát a tengerparton hányinger kerülgeti a betűk miatt. A

  • Kelemen Emese:
    A hegyekbe fönn

    Mi, FISZ-táborozók már negyedik éve térünk vissza nyáron Mogyoróhegyre, hogy részt vegyünk a tanulságos műhelymunkákon, beszélgetéseken, a régi ismerősök mellett mindig találkozzunk új arcokkal, és természetesen izgalmas eszmecseréket folytassunk egy-egy macifröccs mellett ifjú irodalmárokkal, költőkkel és prózaírókkal.

  • Krek Norbert:
    A könyv az utcán hever

    Az ország több más belföldi és határon túli városával egyetemben Debrecenben is június 4. és 8. között rendezték meg a 86. Ünnepi Könyvhetet. „Olvasni arany!” – szólt a rendezvény szlogenje, s ennek jegyében mindig akadt is érdeklődő a Csapó utcai

  • Lapis-Lovas Anett Csilla:
    A másik recenzió

    Előfordul, hogy az ember sokat olvas valamiből, és nem tud szabadulni tőle. Én például Mikszáth könyveivel vagyok így: ha egyet elkezdek, jön a többi, és egyszer csak azt veszem észre, hogy még a hivatalos leveleket is terjengősebb stílusban írom.

  • Lapis József:
    2013 KULTkölteményei (TOP 10)

    E kategóriával kapcsolatban talán megkockáztathatjuk, hogy ha tíz embert kérnénk föl egy-egy tízes lista elkészítésére, az sem lenne meglepetés, ha száz különböző költemény volna a végeredmény. Egy lírai toplista összeállítása ahhoz hasonlatos, mint – ha nem is gúzsba kötve

  • Evellei Kata:
    „Hiller István nem Voldemort”

    Ahogy melegszik az idő, egyre többen választanak maguknak szabadtéri vagy legalábbis a teraszra korlátozódó elfoglaltságot – a JAK-tábor negyedik napján tartott délelőtti szemináriumok is többnyire a kertben, kellemes környezetben zajlottak, ahol a résztvevők tetszés szerint jöhettek-mehettek.

  • Farkas Arnold Levente:
    Farkas Arnold Levente kisprózái

    (Az új nev.) Első vasárnap ő aludt benn. Félt. Az Énekes madárt olvasta. Attól félt, hogy valamelyik legény fel talál menni a harmadikra, a lányok szintjére. Már pizsamában volt, amikor lépéseket hallott. Papucsba bújt, úgy hallgatózott a sötét folyosókon.

  • Áfra János:
    Naplóba rejtett apokrif töredékek

    Történetek, amiket mindenki ismer, csak kicsit másképp. Farkas Arnold Leventével A másik Júdás címen napokban megjelenő prózakötetéről, a Krisztus helyett keresztfára kerülő Júdás csodatételeiről, újraírásról, valamint a mindennapi történések és a spirituális élmények rögzíthetőségének kérdéséről beszélgettünk.

  • Csordás László:
    Talpon lenni

    Amikor már teljesen meguntam az ősz végi kopár táj kémlelését, még a buszon felütöttem a novemberi Alföldet. Majd ahogy elkezdtem böngészni a versközléseket, megakadt a szemem néhány Marno-soron: „üveges / hőségben, éjszaka vörösbort / ittál a noxyronra, és kést

  • Farkas Arnold Levente:
    Farkas Arnold Levente: A bolond naplója és más versek

    A bolond naplója. A párizsi temető olyan, mint a kolozsvári nálunk. Tele van halottakkal, a sírköveken pedig nevek, évszámok és nevek. Emlékszem, az ajtós filmben a legszebb jelenet, amikor a kamera zuhan fák és sírkövek között, és föl-fölvillant egy-egy

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum