Izsó Zita legújabb verseskötete, az Éjszakai földet érés kapcsán megbocsátásról, őszinte érzelmekről, gyászról és az elengedés nehézségeiről kérdeztük a költőt.

Ahogy telnek az évek, egyre nehezebb feladatot jelent listába szedni költeményeket. Aláhúzott, beszínezett, megkönnyezett versek tucatjai nem kerülnek ide igazságtalanul föl, s ezúttal tartózkodom néhány további, listán kívüli ajánlat sorolásától is: az sem volna kevésbé fair. Persze, ez nem

A személyes veszteség felfoghatatlan és szavakba nehezen önthető élménye árnyékolja be a szombati napot a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, miközben végre igazi fesztiválhangulat kezd kialakulni, nem kis részben a Millenáris parkjában zajló gasztronómiai rendezvénynek köszönhetően.

Mivel nincs már annyi pénzem, mint korábban, visszaköltözöm a kisebb lakásba. Egy időre ismét becsúsztatom a postaláda névtartósínjébe a papírt a nevemmel: nagyon nehéz pontosan méretre vágni, mindig túl széles vagy keskeny lesz. Nincs nálam mérőszalag vagy vonalzó, a viszonylag

Nem szerettem azt a várost. Állandó mozgásban volt benne minden, a tenger felszíne pedig szélcsendben is úgy változott, mint egy élénken gesztikuláló ember arca. Az itteniek hamar észrevették, hogy nem értem a nyelvüket, viszont egyáltalán nem zavartatták magukat, tovább

Az Alföld aktuális lapszáma a novemberi szürkeség ellen tematikai és műfaji sokszínűséget kínál. A folyóirat első blokkjában versek és próza mellett szonettregényrészletet is olvashatunk; a megszokott rovatok ez alkalommal a Kilátóval bővültek; a szépirodalommal foglalkozó tanulmányok és kritikák mellett

Alig várom a hajnali óracsörgést, hogy kiugorhassak az ágyból, hátamra vegyem a táskám, és elinduljak. Ez az ötödik FISZ-táborom, és nem tudom megunni. Vagyunk ezzel még így egy páran. Megérkezek az első átszállási ponthoz. Patócs Lacival gyorsan kávézunk, Szabadka

A születésnél bábáskodni kell. A világra jövésben és világra találásban lévő fiatal magyar költészethez értelmezési javaslatokat, az itt és most horizontján kitapintható tendenciákat, generációk közötti kapcsolatokat vizsgálnak a Parnasszus folyóirat nyári számában megjelent esszék, tanulmányok. Ezek mellett rengeteg verset

„Képtelen vagyok mesélni. / Csak egy helyben tudok állni a múltban” – olvassuk Izsó Zita új verseskötetében a rövidre zárt ars poétikát, és ezek a mondatok leképezik az egész szövegfolyam fájdalmas, szép melankóliáját.

Már túl vagyunk a tábor felén. A csapat egyre fáradtabb, de kezd összerázódni. Aztán ellopnak egy pénztárcát. Aztán még egyet. Közben mennek az előadások, könyvbemutatók, még mindig nem tudjuk, kik írják a titkos naplót, de azt mindenki érzi, hogy