A verseskötet címe és alcíme közti kapcsolat első pillanatra nyilvánvalónak tűnik, pedig nem is annyira kézenfekvő. Az, aki visszatér a múlthoz, már nem gyerek, gyakran nem biztos abban, hogy pontosan emlékszik-e arra, amit hol a kisfiú bőrébe bújva, hol

Az emlékezet versei – olvasható Jenei Gyula legújabb, Mindig más kötetének alcíme, mely összevetve a verseskönyv fülszövegével, valamint a borítóképhez felhasznált Verebes György-olajfestmények egyikének elnevezésével (Ifjú emlékező), markánsan kijelöli azt a koncepciót, melyet a versfüzér darabjai következetesen megvalósítanak. Jenei

Az őszi Eső központi témája a fény, melynek értelmezése köré szerveződnek a szépirodalmi szövegek. A metafizikai implikációktól sem idegenkedő versek és elbeszélések mellett persze recenziókat is olvashatunk, illetve a Magyarországon élő jemeni származású íróval, Ahmed Amrannal készült izgalmas interjú

Kritikakötetet összeállítani és kiadni látszólag a világ leghaszontalanabb vállalkozása, mint ahogy a kritikusi szakmát művelni is. Hiszen jól begyakorolt közhely, hogy hazánkban egyre kevesebben olvasnak szépirodalmat, így róla szóló szövegeket még ennél is kevesebben. Mert sok az infó, de

Manapság, ha az „eső” szót halljuk, elsősorban a fákat kidöntő viharokra asszociálunk. Pedig van itt egy folyóirat, amely Eső néven fut, melynek szerkesztői a nyári számot is színvonalas és izgalmas szövegekből építették fel. Az Eső „cseppjeiből” Matuz János novelláját,

Jó volt menni a fenyőavaron. A lehullott barna tűlevelek puhává tették lépteiket. Az utak kiszámíthatatlanul kanyarogtak, a fák félhomállyá szűrték a napsütést, csermelyek hangja kísérte vagy keresztezte ösvényeiket. Ittak a gyors vizekből, mert egyikük azt mondta, abból, amiben a

Mert „jó lenne már, ha meghalnám anyám / néztem a tükörbe reggel zuhanyozás / után, félébren még. üres voltam, / mint egy megkezdetlen szemeteszsák” – írja Jenei Gyula legújabb verseskötetében, amely minden eddigi kísérleténél sokkolóbban mossa el a határokat