KULTer.hu - Molnár Gábor Tamás
4030
archive,tag,tag-molnar-gabor-tamas,tag-4030,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Molnár Gábor Tamás

  • Urbán Andrea:
    „Kedves barátaim a könyvben!”

    Idén 90. alkalommal várta az olvasás szerelmeseit a Debreceni Ünnepi Könyvhét. Az elengedhetetlen könyvbemutatók mellett többek közt rendhagyó irodalomóra, helytörténeti séta, valamint könnyűzenei koncert is szerepelt a sokszínű programfüzetben. A szervezők most sem feledkeztek meg a legkisebb olvasókról: az

  • Molnár Gábor Tamás:
    Irodalomtörténet fiataloknak?

    Vannak könyvek, amelyek már célkitűzésüknél fogva megérdemlik a kritikus megelőlegezett bizalmát. Nényei Pál kötete mindenképpen ezek közé tartozik, hiszen nem­csak hiánypótló munka, de olyan területen vállal úttörő feladatot, amely az iro­dalomolvasás jövője szempontjából meghatározó jelentőségű. Noha az utóbbi évek­­ben

  • Gyürky Katalin:
    Az antikvitástól a posztmodernig

    „Annyi díj kell, hogy az is megkapja, aki megérdemli” – hallhattuk a 45. Debreceni Irodalmi Napok egyik legfontosabb eseményén, az Alföld-díjasok estjén a díjat odaítélő folyóirat főszerkesztőjétől, Szirák Pétertől ezt a Ferenc Józseftől származó mondatot.

  • Alföld Szerkesztőség:
    Megjelent az Alföld novemberi száma

    Az Alföld aktuális lapszáma a novemberi szürkeség ellen tematikai és műfaji sokszínűséget kínál. A folyóirat első blokkjában versek és próza mellett szonettregényrészletet is olvashatunk; a megszokott rovatok ez alkalommal a Kilátóval bővültek; a szépirodalommal foglalkozó tanulmányok és kritikák mellett

  • Alföld Szerkesztőség:
    Önértelmezés, imázs, hitelesség

    A 2015 őszi Debreceni Irodalmi Napokon elhangzott, s e számban közzétett referátumukhoz kapcsolódóan a szervezők kerekasztal-beszélgetést tartottak az Ars poeticák és írói imázsok témakörében. A résztvevők: Grecsó Krisztián, író, zenész és dalszerző; Keszeg Anna, stíluskommunikáció- és divat-kutató, a Debreceni

  • Alföld Szerkesztőség:
    Megjelent az Alföld márciusi száma

    Az Alföld márciusi kiadása közli hagyományosan a megelőző évi Debreceni Irodalmi Napok szakmai tanácskozásának szerkesztett anyagát. Tavaly a konferencia címe Ars poeticák és írói imázsok volt, amelyhez két tanulmány és egy beszélgetés kapcsolódik. Molnár Gábor Tamás a modern költészet

  • Béres Norbert:
    Szerzők, arcok, imázsok

    Megújult koncepcióval valósult meg idén a Debreceni Irodalmi Napok. A több évtizedes hagyományt ápoló rendezvénysorozat közönségbaráttá formálásának igénye már a programokat beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott. A téma a szépírók önértelmezésének és imázsalkotó tevékenységének vizsgálata volt.

  • Novák Zsüliet:
    Kis visegrádi Parnasszus

    12 éves korom óta ki nem állhatom a táborokat. Nyilván közrejátszik ebben az is, hogy legutóbb Kovács Robi mégsem nekem gitározott a tábortűznél, és a Lökd ide a sört refrénjénél sem az én szemembe nézett mélyen, hogy aztán megkapjam

  • Uri Dénes Mihály:
    Van hozzá pofájuk

    „Az irodalomhoz nem kis pofa kell” – ezzel a Kukorelly-idézettel nyitja 2010-es irodalomtörténetét Grendel Lajos, hozzátéve, hogy az irodalomtörténet-íráshoz talán még annál is nagyobb pofa kell. Az Alföld folyóirat márciusi számának tanulmányrovatát az irodalomtörténet-írás esélyeiről szóló disputa uralja.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum