Millennium Expressz – A tudósító Amikor Szike a telihold hideg fényében megpillantotta a tükörsimára fagyott Bajkál-tó csillámló felszínét, ugyanolyan gyomorgörcs fogta el, mint nagyapja könyörtelen számonkérései előtt. Az utóbbi hetekben a szibériai lapok beszámolóit olvasva és a helyiekkel beszélgetve többször

Britney Britney átoperáltatta az arcát, csörtetett a konyhába feldúltan Bardi Bandi. Gondolom, már egy párszor, mondta ő. Vasárnap volt. Délután háromig a tévét kapcsolgatta az ágyból, eddig bírta éhezés nélkül. Csirke ízű instant kínai tésztát készült csinálni. Nem, nem,

„Nékem csak Budapest kell…” 1985. szeptember 3-a volt az a keddi nap, amikor Árpit visszadeportálták a fővárosba. Az egész olyan volt, mint egy fegyencszállítás. Egy kis, szovjet típusú mikrobusszal történt a fuvarozás, egy zord nevelő „kíséretében”, és a hosszú

Patkányok Mindig lefekvés előtt a legjobb a hálóban. Minden elöl van ilyenkor vagy legalábbis mocorog, fészkelődik, elöl akar lenni. Megpróbál kitörni az éles, csaknem árnyékmentes neonfényre. Az ajtó egyfolytában nyílik, csukódik, a székek ide-oda tolódnak, hol felborulnak, koppanó hangot

Harmadik fejezet Mesés világba csöppentem. A kapitány asztala egyáltalán nem volt unalmas hely. Fuchs személyiségét leszámítva, aki ünnepélyesebb volt, mint valaha, valamint a cukorbárótól eltekintve, aki olyan lapos és unalmas volt, mint a Havannában és a világ különböző piacain

Zanzajátékot indított Dragomán György a Facebook-oldalán, aminek az a lényege, hogy kedvenc regényeink tartalmát kell összefoglalni hat szóban. Ugye, hogy nem egyszerű?