KULTer.hu - Trokán Nóra
7317
archive,tag,tag-trokan-nora,tag-7317,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Trokán Nóra

  • Varga Ákos:
    Kis nemzet, nagy utazás

    Lengyel Balázs bemutatkozó nagyjátékfilmje az 1956-os forradalmat követően megszilárduló kommunista diktatúra groteszk természetére és abszurditására mutat rá: a fiktív alapokon nyugvó, szatirikus hangvételű történet szerint a magyar pártvezetés egy roma fiatalembert kvalifikál a szovjet űrprogramban való részvételre, mindez pedig

  • Varga Ákos:
    Kútszéli történetek

    2008-ban az akkor még létező Magyar Filmszemle legnagyobb meglepetése A nyomozó című alkotás volt. Gigor Attila első egész estése műfaji frissességet hozott a kortárs magyar filmbe, Anger Zsolt élete alakítását nyújtotta benne, az általa játszott boncmester krimiket idéző, gyakran

  • Berényi Csaba:
    Valami rág

    Nyolc évvel A nyomozó sikere után Gigor Attila második rendezésében ismét a morbid komikum sormintáját követi, és kihűlt, hullamerev zsánereket ölt össze. Kilépünk Budapest szenvtelen, ironikus, mégis hitelesen feketére festett noirjából, s a bűnmesét ezúttal a vadnyugattá fazonírozott magyar

  • Talapka Borbála:
    A magyar sorozat egyszer újra szép lesz?

    A kosztümös sorozatoknak mindig van egy olyan bájuk, amit más sorozattól nem kap meg a néző. Legyen az közelebbi múlt (Mad Men) vagy távolabbi (Downton Abbey), valós történet (Róma, Elit alakulat) vagy fantasy elemekkel dúsított (Trónok harca), ha egy

  • Harmos Noémi:
    Mákos-diós

    A kossuthkifli immár nem csak édességet, de magyar humorral és életigenléssel fűszerezett komédiát is jelent, a nemzetek közti nemzet drámai vígjátékát. Alapanyag: Fehér Béla regénye. Receptje szerint 72 napig kell megdolgozni, majd több hónapos kelesztés után hat részben tálalható.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum