„A válság az, hogy nem olvasunk kritikát” – írja Lapis József a Műút friss, 100-as lapszámában Válság. Öröm. Semmi című…
Bővebben
„A válság az, hogy nem olvasunk kritikát” – írja Lapis József a Műút friss, 100-as lapszámában Válság. Öröm. Semmi című…
Bővebben
Elviekben izgalmas összeállításnak ígérkezett Ljudmila Ulickaja Az igazi nevem címen megjelenő könyve, a kiadói fülszöveg megjelölése szerint a szerző 80.…
Bővebben
A tábor harmadik napján, Juhász Tibor prózaműhelyén Hajdú Levente Monstrum című novelláját tárgyaljuk. A sztori izgalmas, a dumák is jól…
Bővebben
Idén július 27-30. között rendezik meg a Látó szépirodalmi folyóirat táborát a nyárádszentmártoni Lovasfogadóban. A műhely- és előadásközpontú program során…
Bővebben
Nem tesznek úgy Darvasi László novellái, mintha tudnának bármit is a haldoklók gondolatairól. Ehelyett figyelik őket, hozzátartozóikat, szűkebb-tágabb környezetüket, a…
Bővebben
A Kolozsvár-dialógusok 2.0 gyújtópontjában a kultikus kolozsvári temetkezési hely, a Házsongárdi temető, illetve az itt nyugvó Hervay Gizella személye és…
Bővebben